Karácsonyra bakancsot kaptam :) Sőt, hátizsákot és túrabotot és merinogyapjú zoknit is. Igazából a fa alatt a zsák és a bot volt, a másik kettőt együtt vásároltuk, hiszen próbálni is kellett, de én azokat is ajándéknak veszem. Egy szép, részben piros La Sportiva bakancs tulajdonosa lettem. Égtem a vágytól, hogy kipróbálhassam, de az ünnepek után pár nappal valamilyen fejfájós-szédülős betegség pihenésre kényszerített, abszolút nem éreztem magamban az erőt a gyalogláshoz. Szilveszterre már egy rövidebb távra viszont igen. A Vértesbe, Csákberénybe készültünk gyerekes, délutáni bulira a barátainkhoz, így Péterrel megbeszéltük, hogy Gánton kitesz a kék jelzésnél, és átgyalogolok hozzájuk.
Fél kettő körül lehetett, amikor kiszálltam az autóból Gánt szélén, és örömmel tapasztaltam, hogy minimális kis hó is van az úton és mellette a füvön. A rövid táv miatt az ivózsákos terepfutó hátizsákomat hoztam, nem az újat, viszont a bakancs, a zokni és a bot nálam, rajtam volt. Csodálatos tiszta, napos, nem túl hideg idő volt, 5 fok körül. Nekivágtam a kék jelzésnek - amióta OKT-n jártam ezt a szakaszt, megváltoztatták az útvonalat, szerintem sokkal izgalmasabb lett.
Ahogy távolodtam a falutól, egyre több lett a hó. Azért annyi nem volt egyszer sem a túra során, hogy akár csak az avart is ellepje, de azért jártam hóban, láttam havas erdőt. Nagyon szerettem.
Eleinte az úton azért több volt a sár, és patakká gyűlve folyt lefelé a hólé. Szándékosan nem kíméltem a bakancsot, de egy csepp víz sem került bele, jól bírta a pocsolyákat is. A botra egyelőre nem volt igazán szükségem, inkább csak gyakoroltam a gyaloglást vele, kerestem a ritmust.
Nagyjából két kilométer után tért le a kék az eddig járt ösvényről balra, és kezdett először enyhén, majd komolyabban emelkedni. Rögtön az elágazásnál meglepett, hogy itt mennyivel több a hó, ahogy pedig a völgy egyre szűkebb lett és jobban emelkedett, már kifejezetten téli erdő képét mutatta a táj.
Az útvonal egyszerű volt: felfelé a kéken a Géza-pihenőig, majd onnan a zöldön Csákberényig. Csak nagyjából mértem ki előtte térképen, bő 10 kilométerre számítottam, közben nem nagyon néztem, hol tartok, annyira felszabadult voltam, ez most igazán az én időm volt. Időnként megálltam, körülnéztem, csodálkoztam, iszonyú boldog voltam, hogy ott voltam, ahol, csodálatos volt így ez a szilveszter délután. Legszívesebben leheveredtem volna a havas avarba, és csak bámultam volna a kék eget, amíg fázni nem kezdek.
Erről jut eszembe, fázni esélyem sem volt. Nem voltam biztos benne, mennyire lesz hideg terepen, így biztosra mentem, de menet közben már sok volt a réteg rajtam. Egyelőre nem vettem le semmit, csak a cipzárokat húztam le (egy futófelső és két melegebb felső plusz egy széldzseki volt rajtam).
A szűk völgyből végül felértem egy gerincre, ami már csak enyhébben emelkedett. Többször kimentem a szélére körülnézni, a Vértesre jellemző, alacsony tömböket elválasztó egyik szurdokvölgy, itteni nevén horog szélén jártam. Itt a Nap is jobban besütött, csillogott a hó, és néhány kanyar után megérkeztem a Géza-pihenőhöz.
Itt letelepedtem, levettem magamról vagy három réteget, kicsit száradtam és elfogyasztottam a magammal hozott Sport szeletet, miközben a pihenőtől nyíló látványt szívtam magamba. Település nem látszott, csak a Vértes dombjai, erdők, völgyek és a kék ég. Aztán ahogy úgy éreztem, visszakívánkozik rám a melegebb ruha, indultam tovább, immár áttérve a zöld jelzésre. Itt már kicsit gyakrabban nézegettem a térképet, terepen korábban sötétedik, jó volt követni, milyen messze járok Csákberénytől.
Igazából semmi extra látnivaló nem volt az útvonalon, csak erdő, hó, egy túrázó jött szembe, ő is meglepődött, nem hitte, hogy találkozik valakivel. Egyszer nem tudtam eldönteni, hogy lövést hallottam vagy petárdát, akkor azért egy kicsit a nyakamba szedtem a lábam. Ezeket leszámítva a tökéletes kikapcsolódás és feltöltődés volt ez a túra. Figyeltem az ég változását, a Nap járását, és egyszer hátrafordulva rácsodálkoztam, hogy magasan a még világoskék égen ott a telihold.
Meglepetésemre a túra vége felé aszfaltútra értem ki - láttam a térképen, hogy egy nagyobb út fog következni, de legfeljebb murvás kerékpárútra számítottam. Ellenőriztem a jelzést, biztosan itt vezetett, úgyhogy gyalogoltam és reméltem, hogy viszonylag hamar letérhetek róla. A botot itt egyáltalán nem használtam, és már csak azt vártam, mikkor bukkan ki Csákberény templomtornya a fák között. Ez eléggé az utolsó pillanatokra maradt, a másik irányban viszont többször felismertem a falu környéki kanyon domboldalait, így könnyen betájoltam magam. Amikor az első fenyőfákat megláttam, már tudtam, hogy közel vagyok, és az év utolsó naplementéjében begyalogoltam Csákberénybe. Összesen 12.5 km lett a túra, a bakancspróba kiválóan sikerült, meleg és száraz lábbal érkeztem célba, és semmi nem fájt, nem sérült.
Kisgyerekes családoknak inkább szárazabb időben ajánlom a túrát, a völgyben felfelé tartó szakasz elég csúszós, könnyen elveheti a gyerekek kedvét. Gánt után röviddel van egy esőbeállós, tűzrakós pihenőhely, illetve a Géza-pihenő padjainál érdemes még megállni, ezekkel kényelmes, többórás túra is lehet a tavaszi vagy őszi erdőben.
Boldog 2018-as túraévet kívánok Nektek!
Erről jut eszembe, fázni esélyem sem volt. Nem voltam biztos benne, mennyire lesz hideg terepen, így biztosra mentem, de menet közben már sok volt a réteg rajtam. Egyelőre nem vettem le semmit, csak a cipzárokat húztam le (egy futófelső és két melegebb felső plusz egy széldzseki volt rajtam).
A szűk völgyből végül felértem egy gerincre, ami már csak enyhébben emelkedett. Többször kimentem a szélére körülnézni, a Vértesre jellemző, alacsony tömböket elválasztó egyik szurdokvölgy, itteni nevén horog szélén jártam. Itt a Nap is jobban besütött, csillogott a hó, és néhány kanyar után megérkeztem a Géza-pihenőhöz.
Itt letelepedtem, levettem magamról vagy három réteget, kicsit száradtam és elfogyasztottam a magammal hozott Sport szeletet, miközben a pihenőtől nyíló látványt szívtam magamba. Település nem látszott, csak a Vértes dombjai, erdők, völgyek és a kék ég. Aztán ahogy úgy éreztem, visszakívánkozik rám a melegebb ruha, indultam tovább, immár áttérve a zöld jelzésre. Itt már kicsit gyakrabban nézegettem a térképet, terepen korábban sötétedik, jó volt követni, milyen messze járok Csákberénytől.
Igazából semmi extra látnivaló nem volt az útvonalon, csak erdő, hó, egy túrázó jött szembe, ő is meglepődött, nem hitte, hogy találkozik valakivel. Egyszer nem tudtam eldönteni, hogy lövést hallottam vagy petárdát, akkor azért egy kicsit a nyakamba szedtem a lábam. Ezeket leszámítva a tökéletes kikapcsolódás és feltöltődés volt ez a túra. Figyeltem az ég változását, a Nap járását, és egyszer hátrafordulva rácsodálkoztam, hogy magasan a még világoskék égen ott a telihold.
Meglepetésemre a túra vége felé aszfaltútra értem ki - láttam a térképen, hogy egy nagyobb út fog következni, de legfeljebb murvás kerékpárútra számítottam. Ellenőriztem a jelzést, biztosan itt vezetett, úgyhogy gyalogoltam és reméltem, hogy viszonylag hamar letérhetek róla. A botot itt egyáltalán nem használtam, és már csak azt vártam, mikkor bukkan ki Csákberény templomtornya a fák között. Ez eléggé az utolsó pillanatokra maradt, a másik irányban viszont többször felismertem a falu környéki kanyon domboldalait, így könnyen betájoltam magam. Amikor az első fenyőfákat megláttam, már tudtam, hogy közel vagyok, és az év utolsó naplementéjében begyalogoltam Csákberénybe. Összesen 12.5 km lett a túra, a bakancspróba kiválóan sikerült, meleg és száraz lábbal érkeztem célba, és semmi nem fájt, nem sérült.
Kisgyerekes családoknak inkább szárazabb időben ajánlom a túrát, a völgyben felfelé tartó szakasz elég csúszós, könnyen elveheti a gyerekek kedvét. Gánt után röviddel van egy esőbeállós, tűzrakós pihenőhely, illetve a Géza-pihenő padjainál érdemes még megállni, ezekkel kényelmes, többórás túra is lehet a tavaszi vagy őszi erdőben.
Boldog 2018-as túraévet kívánok Nektek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése