A Keleti-Cserhát tetején - OKT 19/3

Ha az előző túrára azt mondtam, rövid szakasz, akkor erre nem is tudom, mit mondhatok: alig 7 kilométert tettünk meg ezen a napon, de ezen a picike szakaszon is csodálatos kilátásokkal gyarapodtunk. A stratégiánk most a következő volt: családilag elautóztunk a Bableves csárdához, ahol az előző nap abbahagytuk, és én a két szélső gyerekkel kiszálltam, míg Péter a középsővel átment Garábra, ott letette az autót, és elindultak szembe a kéken (illetve mivel Garáb kitérést jelent, így a kék négyzet jelzésen kezdtek).

Mi pedig a csárda melletti földúton indulva, az enyhe hidegfrontnak köszönhetően gyönyörű felhős ég alatt zöldebbnél zöldebb mezőkre értünk ki, igazi, jellegzetes cserháti látképpel, és gyakorlatilag azonnal feltűnt a fő célunk, a Tepke kilátója. 

A baloldali dombon az a pici a kilátó :) 

Korábban nem is hallottam erről a hegyről, az Index Bakancslista videósorozatában látott emlékezetes epizód óta – ők villámlás és zivatar közepette éjszakáztak itt – szerettem volna idelátogatni. Ez a Keleti-Cserhát második legmagasabb csúcsa a maga 567 méterével, a versenyt a szomszédos Purga nyeri, hiszen ez nyolc méterrel „tornyosul” a Tepke fölé. (Utóbbinak a neve azért nekem sokkal jobban tetszik.)

A réteken fecskék ritkítják a rovarállományt, amiért igen hálásak vagyunk, de azért alig várjuk, hogy beérjünk az erdőbe, már a délelőtt is meleg. Az árnyékért cserébe az erdőben aztán masszívan emelkedni kezd az ösvény, amíg még nem sűrűek a fák, addig szép kitekintést kapunk a vidékre, ahol átjöttünk.

Rengeteg a gomba, gondolom a múlt heti esőzések miatt – bár az is kiderült előző nap a gombászó bácsi jóvoltából, hogy tévedésben voltam, amikor azt hittem, nyáron ritka a gomba, hiszen amit ő szedett, az június-júliusban érik. Egyébként csak sétálunk, beszélgetünk, nem találkozunk sok látnivalóval, csak néha egy-egy látványosabb tölgyfával és az OKT táblákkal, amelyek egyre kisebb távolságot jeleznek a kilátóig, míg végül ott is magasodik előttünk. Fémszerkezetű, felfelé egyre szűkebb és meredekebb lépcsőkkel, a Karancson található torony ikertestvére. 

Tepke-csúcs

Épp két hölgy ereszkedik lefelé, javasolják, hogy várjunk egy kicsit, mert erősen fúj a szél, fent fázni fogunk. Mi azért felmegyünk és átmelegedett testünkkel inkább élvezzük a frissítő légáramlatot. Csodálatos a körpanoráma, látni a hollókői várat is, amit elhelyezkedése miatt eddig csak a közvetlen közeléből vehettünk észre, de egészen közel magasodik a Mátra, a lábunk előtt Pásztó, és felhőkbe burkolózó tátrai csúcsokat is észreveszünk a távolban. Kicsodálkozzuk magunkat, lent aztán írunk a kilátó lábánál lévő ládában található csúcsfüzetbe. 

Tetszik ez a szokás, eddig csak Ausztriában találkoztam vele, jó lenne idehaza is meghonosítani. Kicsit beszélgetünk a hölgyekkel, egyikük ma ünnepli a hetvenedik születésnapját (!) aztán továbbindulunk. 

Telefon Péternek, ekkor a Purgán vannak, úgy gondolom, hamarosan találkozunk, de aztán őket egy kisebb rovarinvázió visszafordította, és végül csak Garábon értük utol egymást. Mi nem találkoztunk ezzel a problémával – vagy megedződtünk legutóbb Nógrádsipeken, ahol szinte sírva verekedtük át magunkat a több kilométeres rovarfelhőn. Mindenesetre a Tepke után szép, keskeny gerincúton ereszkedünk lefelé, hogy aztán újra felfelé kapaszkodjunk a Purgára. A csúcs alatt pár méterrel megyünk el, de nem térünk ki, egyrészt mert úgy tudom, ott nincs sok látnivaló, másrészt mert sietünk, próbáljuk összehozni a családegyesítést.

A térképen is jelzett két gyönyörű öreg tölgyet, majd egy újabb kilátópontot hagyunk el – innen más szögből látni rá Hollókőre, ott a hotel is – és rátérünk a kék négyzet jelzésre Garáb felé. 

Az egyik a két öreg tölgy közül

Utolsó kilátásunk mára

Ez már csak ereszkedés, Csongor előre is szalad úgy, hogy egyáltalán nem is látom. Nem szeretem, ha ilyet csinál, ki tudja, nem kanyarodik-e egyszer véletlenül rosszfelé, és esélyem sem lenne észrevenni, úgyhogy kurjantgatok utána, meg abban bízom, hogy előbb találkozik nálam az apjával. És így is történik, mire mi Marcival odaérünk hozzájuk, már együtt vannak. Mára ennyi volt, beülünk az autóba és irány a következő szállásunk a Mátrában. A cserháti szakaszt itt, nagyjából 25 kilométerrel a vége előtt megszakítottuk, majd visszajövünk bepótolni a Garábi-nyeregtől Mátraverebélyig, a nyaralás hátralévő részében pedig a Magas-Mátráé lesz a főszerep.

Bableves csárda - Garáb 6.77 km, 296 m szint

Nyaralás kéktúrára fűzve - OKT 19/2

Az Országos Kék Túra 19. szakasza bizony igen hosszú, a hivatalos kiírás szerint 73,9 kilométer. Ezt kevesen járják be egyhuzamban, a múltkori háromnapos, 77 kilométeres túra nálunk is ritkaság volt, de az is az előző, 60 kilométeres cserháti szakasz egy részével együtt volt ennyi. Ősagárdtól Hollókőig tettük meg ezt a távot, most pedig a családi nyaraláson terveztük folytatni. 

Ez a tervezés tényleg alapos átgondolást igényelt. Két szállást foglaltunk: az elsőt Hollókőn a Castellum Hotelben, hogy onnan kiindulva könnyen folytathassuk a három hete befejezett szakaszt, a másikat Mátraszentlászlón, ahová a cserháti szakaszok befejeztével szerettünk volna megérkezni, és innen folytatni a mátrai résszel. Itthon pontosan leírtuk, hogy mikor melyik szakaszt járjuk majd be Csongorral, hol vesz fel a végén Péter, olyat is tettünk bele, ahol a végén a szállásra érkezünk a túráról, és a végén az egészet idézőjelbe tettük azzal, hogy a jelszó a rugalmasság legyen: a gyerekek kedve, az időjárás meg azért a saját hangulatunk is dönthessen arról, hogy megyünk-e az adott napon és merre.

Így is lett végül: rugalmasak voltunk, mindennap túráztunk, de csak rövidebbeket, volt benne kék, zöld, piros, sárga, teljesítettünk szakaszokat és bejártunk a kéken kívüli helyeket. Reggeli után indultunk és a délutánt már pihenéssel, hűsöléssel töltöttük.

A Hollókőre érkezés napján az egyetlen „túra” az volt, hogy lementem a hotelből az Ófaluba megkeresni a három hete ottfelejtett túrabotjainkat. Hatalmas baklövés, ráadásul bevallom, nem is vettem észre az indulásig, hiszen általában olyan rutinosan akasztom otthon a helyükre a botokat, hogy fel sem tűnik a mozdulat – vagy annak a hiánya. Mivel nem találtam sehol, az az egy lehetőség volt, hogy Hollókőn hagytuk, és őszintén: nem bíztam abban, hogy meglesznek. Végigsétáltam a nyitva tartó helyeket, amíg a család wellnesselt, és csodák csodája: a Fazekasházban ott voltak a botjaink! Régen örültem ennyire valaminek, nem is tudtam, hogyan háláljam meg, nem véletlenül a kedvenc helyi boltom ez. Így szerencsére kedden tudtuk használni a túrabotokat – én nagyon szeretem és már egészen a kezemhez nőtt túrázáskor.

Megvannak! :)

A keddi túra Hollókőtől a Bableves csárdáig tartott, és hárman mentünk: a legnagyobb és a legkisebb fiammal. Szívesen megnéztük volna a hollókői várat is, de egy órával a nyitás előtt indultunk, úgyhogy ezt délutánra halasztottuk.

Emlékszem, hogy amikor három hete felkapaszkodtunk Hollókőre, megjegyeztem Csongornak, hogy a falvak legtöbbször völgyben vannak, tehát minden túra hegymenettel kezdődik, kivéve Hollókő, hiszen ide felfelé jövet érkeztünk. Ennek ellenére mégis emelkedőn indultunk, nem is kicsin – a Naszály kivételével ez a Cserhát legmagasabb régiója, közelítünk a Mátrához. Gyönyörű gerincútra érünk ki, én ezeket az ösvényeket szeretem a legjobban: keskeny, egynyomtávú, jobbra és balra is lejt a dombtető, a fák között időnként szép kilátás nyílik. Az idő párás, meleg lesz, ez már reggel látszik, és most a finom szállodai reggeli miatt nem tudtunk olyan korán indulni, mint szoktunk. A pára a fotókon is észrevehető.

A vár látképe az első dombról

Ez a szakasz gyerekekkel jó abból a szempontból, hogy a 11 kilométeren két falu is van, jól felosztják rövidebb távokra az utat, bár pecsét egyikben sincs. Felsőtoldot csak a sarkánál kerüli a kék jelzés, egy kicsit tanakodunk, Csongor kóláért győzköd, de végül nem megyünk be a faluba, azzal biztatom, hogy Alsótold majd rajta lesz a jelzésen, ott szerzünk. A kettő között végig szántóföldek, mezők mentén haladunk, nagyon szép, de bizony meleg. Népes csapat jön szembe, aztán megejtjük Csongor első létrás kerítésátkelését. Hamarosan, egy gyönyörű kovácsoltvas kerítésű lovastanya mellett beérünk Alsótoldra, a kék kútnál frissítünk, aztán eldöntjük, hogy a kocsmát keressük fel kóláért, vagy a boltot – mindkettő letérést jelent a kékről. A boltot választjuk, de hoppon maradunk, sajnos bezárt. Biztatom Csongor, hogy már csak három kilométer a Bableves csárda, ott már tényleg biztosan kapunk kólát.

Tájkép létrával

Virágmező az út szélén

Alsótoldról némi aszfalt vezet kifelé, már alig várjuk, hogy árnyékba és kellemesebb talajra térjünk, amikor elengedünk magunk előtt egy bácsit  robogóval, a csomagtartóján nagy műanyag vödörrel. Kedvesen mosolyog ránk, és felhajt az erdő alatti szalmabálás dombra, beszélgetünk egymás között, hogy vajon mit csinálhat arrafelé robogóval. Én a vödör miatt arra tippelek, hogy biztosan tudja, hogy mi hol érik most az erdőben, felmegy az erdőszélig és ott gyűjt valamit. Helyesen tippeltem: hosszúnak tűnő, forró, napos emelkedő után végre árnyékos erdőbe térünk, és néhány száz méter után találkoztunk a bácsival, aki éppen az úttól pár méterre gombászott. Odamentünk hozzá, mert kíváncsi voltam, engem ugyanis nagyon érdekelnek a gombák, szívesen kitanulnám ennek a tudományát, jó lenne érteni hozzá, hogy milyen élelmet találhatunk az erdőben. Akkor már jó vastagon álltak a vödre aljában a sárga rókagombák, amit errefelé csirkegombának is hívnak, és néhány vajgomba – ezeket tőle tudom, gyönyörű, ízes beszédével szívesen mesélt róla, hogy melyik milyen, hol és hogyan, mikor lehet megtalálni, és hogyan jó elkészíteni. Azért persze magunknak a jövőben sem szedek, ha nincs a közelben szakértő.

Ezt például sosem szedném le

Alsótold után, az erdő felé

Innen már talán csak egy kilométer volt a csárda, jól nyomon lehetett követni, ahogy egyre közelebb került hozzánk az alattunk húzódó patakmeder és a túloldalán az autóút. Azt tudtuk előre, hogy ahol összeér az ösvényünk az aszfalttal, ott vár a bableves (meg a kóla), no meg persze a pecsét. Ez a pillanat hamarosan el is érkezett, és végre ott állt előttünk a legendás, korábban az autóból már látott csárda. Pecsételtünk, mosakodtunk, elfoglaltunk egy asztalt és meg is érkezett a család másik fele, mintha tudták volna, hogy mi pontosan mikor érünk ide. Az ebéd mindenki megelégedésére szolgált: egyedül én ettem bablevest, de van vagy hat-hétféle az étlapon, a nagyobb adag nekem bőven elég volt ebédre, nem kellett második fogás. Mindenki talált a fogára való, egyszerű, de ízletes ebédet, a vegetáriánus és a válogatós gyerek is. 

A csárda...

...és a bableves

Ez a túra viszonylag rövid, gyerekekkel és nyári melegben ideális (kezdőknek igazából egyáltalán nem is rövid) változatos, és szerencsés, hogy étteremnél végződik. Ha nincs ilyen autós megoldásod, mint nekünk, és vissza akarsz menni Hollókőre, az aszfalton megteheted, vagy Alsótold után a sárga gyöngysor (Gyöngyök útja zarándokút) majd zöld T jelzésen más úton is visszatérhetsz, de Alsótoldról busszal is megoldható, bár nem túl gyakran jár. De a közeli falvakban több vendégház is van, ahol meg is szállhattok, hogy másnap folytathassátok a túrát.

Mi Hollókőre visszaérve végre megnéztük a várat - nagyon megéri, ne hagyjátok ki! - és az Ófalut is, ahol a körséta után a palóc játszóházban biztosítottunk további szórakozást a gyerekeknek. A pincében a falu és a vár egyedi, nagyon alaposan kidolgozott legómakettje is látható! Végül aztán a wellnessben pihentük ki a túrát és a nyári meleget. 

A vár makettje - szobra - a parkolónál

Várbelső

És a klasszikus fotó az Ófaluról

Hollókő-Bableves csárda 11.20 km, 291 m szint