Az Országos Kék Túra 19. szakasza
bizony igen hosszú, a hivatalos kiírás szerint 73,9 kilométer. Ezt kevesen
járják be egyhuzamban, a múltkori háromnapos, 77 kilométeres túra nálunk is
ritkaság volt, de az is az előző, 60 kilométeres cserháti szakasz egy részével
együtt volt ennyi. Ősagárdtól Hollókőig tettük meg ezt a távot, most pedig a
családi nyaraláson terveztük folytatni.
Ez a tervezés tényleg alapos
átgondolást igényelt. Két szállást foglaltunk: az elsőt Hollókőn a Castellum Hotelben, hogy onnan
kiindulva könnyen folytathassuk a három hete befejezett szakaszt, a másikat
Mátraszentlászlón, ahová a cserháti szakaszok befejeztével szerettünk volna
megérkezni, és innen folytatni a mátrai résszel. Itthon pontosan leírtuk, hogy
mikor melyik szakaszt járjuk majd be Csongorral, hol vesz fel a végén Péter,
olyat is tettünk bele, ahol a végén a szállásra érkezünk a túráról, és a végén
az egészet idézőjelbe tettük azzal, hogy a jelszó a rugalmasság legyen: a
gyerekek kedve, az időjárás meg azért a saját hangulatunk is dönthessen arról,
hogy megyünk-e az adott napon és merre.
Így is lett végül: rugalmasak
voltunk, mindennap túráztunk, de csak rövidebbeket, volt benne kék, zöld,
piros, sárga, teljesítettünk szakaszokat és bejártunk a kéken kívüli helyeket.
Reggeli után indultunk és a délutánt már pihenéssel, hűsöléssel töltöttük.
A Hollókőre érkezés napján az egyetlen „túra” az volt, hogy lementem a hotelből az Ófaluba megkeresni a három hete ottfelejtett túrabotjainkat. Hatalmas baklövés, ráadásul bevallom, nem is vettem észre az indulásig, hiszen általában olyan rutinosan akasztom otthon a helyükre a botokat, hogy fel sem tűnik a mozdulat – vagy annak a hiánya. Mivel nem találtam sehol, az az egy lehetőség volt, hogy Hollókőn hagytuk, és őszintén: nem bíztam abban, hogy meglesznek. Végigsétáltam a nyitva tartó helyeket, amíg a család wellnesselt, és csodák csodája: a Fazekasházban ott voltak a botjaink! Régen örültem ennyire valaminek, nem is tudtam, hogyan háláljam meg, nem véletlenül a kedvenc helyi boltom ez. Így szerencsére kedden tudtuk használni a túrabotokat – én nagyon szeretem és már egészen a kezemhez nőtt túrázáskor.
 |
| Megvannak! :) |
A keddi túra Hollókőtől a Bableves csárdáig tartott, és hárman mentünk: a legnagyobb és a legkisebb fiammal. Szívesen megnéztük volna a hollókői várat is, de egy órával a nyitás előtt indultunk, úgyhogy ezt délutánra halasztottuk.
Emlékszem, hogy amikor három hete felkapaszkodtunk Hollókőre, megjegyeztem Csongornak, hogy a falvak legtöbbször
völgyben vannak, tehát minden túra hegymenettel kezdődik, kivéve Hollókő,
hiszen ide felfelé jövet érkeztünk. Ennek ellenére mégis emelkedőn indultunk,
nem is kicsin – a Naszály kivételével ez a Cserhát legmagasabb régiója,
közelítünk a Mátrához. Gyönyörű gerincútra érünk ki, én ezeket az ösvényeket
szeretem a legjobban: keskeny, egynyomtávú, jobbra és balra is lejt a dombtető,
a fák között időnként szép kilátás nyílik. Az idő párás, meleg lesz, ez már
reggel látszik, és most a finom szállodai reggeli miatt nem tudtunk olyan korán
indulni, mint szoktunk. A pára a fotókon is észrevehető.
 |
| A vár látképe az első dombról |
Ez a szakasz gyerekekkel jó abból a szempontból, hogy a 11 kilométeren két falu is van, jól felosztják rövidebb távokra az utat, bár pecsét egyikben sincs. Felsőtoldot csak a sarkánál kerüli a kék jelzés, egy kicsit tanakodunk, Csongor kóláért győzköd, de végül nem megyünk be a faluba, azzal biztatom, hogy Alsótold majd rajta lesz a jelzésen, ott szerzünk. A kettő között végig szántóföldek, mezők mentén haladunk, nagyon szép, de bizony meleg. Népes csapat jön szembe, aztán megejtjük Csongor első létrás kerítésátkelését. Hamarosan, egy gyönyörű kovácsoltvas kerítésű lovastanya mellett beérünk Alsótoldra, a kék kútnál frissítünk, aztán eldöntjük, hogy a kocsmát keressük fel kóláért, vagy a boltot – mindkettő letérést jelent a kékről. A boltot választjuk, de hoppon maradunk, sajnos bezárt. Biztatom Csongor, hogy már csak három kilométer a Bableves csárda, ott már tényleg biztosan kapunk kólát.
 |
| Tájkép létrával |
 |
| Virágmező az út szélén |
Alsótoldról némi aszfalt vezet kifelé, már alig várjuk, hogy árnyékba és kellemesebb talajra térjünk, amikor elengedünk magunk előtt egy bácsit robogóval, a csomagtartóján nagy műanyag vödörrel. Kedvesen mosolyog ránk, és felhajt az erdő alatti szalmabálás dombra, beszélgetünk egymás között, hogy vajon mit csinálhat arrafelé robogóval. Én a vödör miatt arra tippelek, hogy biztosan tudja, hogy mi hol érik most az erdőben, felmegy az erdőszélig és ott gyűjt valamit. Helyesen tippeltem: hosszúnak tűnő, forró, napos emelkedő után végre árnyékos erdőbe térünk, és néhány száz méter után találkoztunk a bácsival, aki éppen az úttól pár méterre gombászott. Odamentünk hozzá, mert kíváncsi voltam, engem ugyanis nagyon érdekelnek a gombák, szívesen kitanulnám ennek a tudományát, jó lenne érteni hozzá, hogy milyen élelmet találhatunk az erdőben. Akkor már jó vastagon álltak a vödre aljában a sárga rókagombák, amit errefelé csirkegombának is hívnak, és néhány vajgomba – ezeket tőle tudom, gyönyörű, ízes beszédével szívesen mesélt róla, hogy melyik milyen, hol és hogyan, mikor lehet megtalálni, és hogyan jó elkészíteni. Azért persze magunknak a jövőben sem szedek, ha nincs a közelben szakértő.
 |
| Ezt például sosem szedném le |
 |
| Alsótold után, az erdő felé |
Innen már talán csak egy
kilométer volt a csárda, jól nyomon lehetett követni, ahogy egyre közelebb
került hozzánk az alattunk húzódó patakmeder és a túloldalán az autóút. Azt
tudtuk előre, hogy ahol összeér az ösvényünk az aszfalttal, ott vár a bableves
(meg a kóla), no meg persze a pecsét. Ez a pillanat hamarosan el is érkezett,
és végre ott állt előttünk a legendás, korábban az autóból már látott csárda.
Pecsételtünk, mosakodtunk, elfoglaltunk egy asztalt és meg is érkezett a család
másik fele, mintha tudták volna, hogy mi pontosan mikor érünk ide. Az ebéd
mindenki megelégedésére szolgált: egyedül én ettem bablevest, de van vagy
hat-hétféle az étlapon, a nagyobb adag nekem bőven elég volt ebédre, nem
kellett második fogás. Mindenki talált a fogára való, egyszerű, de ízletes
ebédet, a vegetáriánus és a válogatós gyerek is.
 |
| A csárda... |
 |
| ...és a bableves |
Ez a túra viszonylag rövid, gyerekekkel és nyári melegben ideális (kezdőknek igazából egyáltalán nem is rövid) változatos, és szerencsés, hogy étteremnél végződik. Ha nincs ilyen autós megoldásod, mint nekünk, és vissza akarsz menni Hollókőre, az aszfalton megteheted, vagy Alsótold után a sárga gyöngysor (Gyöngyök útja zarándokút) majd zöld T jelzésen más úton is visszatérhetsz, de Alsótoldról busszal is megoldható, bár nem túl gyakran jár. De a közeli falvakban több vendégház is van, ahol meg is szállhattok, hogy másnap folytathassátok a túrát.
Mi Hollókőre visszaérve végre megnéztük a várat - nagyon megéri, ne hagyjátok ki! - és az Ófalut is, ahol a körséta után a palóc játszóházban biztosítottunk további szórakozást a gyerekeknek. A pincében a falu és a vár egyedi, nagyon alaposan kidolgozott legómakettje is látható! Végül aztán a wellnessben pihentük ki a túrát és a nyári meleget.
 |
| A vár makettje - szobra - a parkolónál |
 |
| Várbelső |
 |
| És a klasszikus fotó az Ófaluról |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése