Gyönyörű tavasz van, ragyog az
ég, nyílnak a virágok. Imádom az odvas keltikével borított hegyoldalakat a
Börzsönyben, a medvehagymás erdőket a Bakonyban és a somvirágzást a Vértesben.
Somvirág, somvirág, aranysárga a világ... Ezt a dalt énekeltük a legutóbbi
túránkon a hófehér zúzmarában, amikor arról beszélgettünk, milyen szuper lesz
majd tavasszal járni az erdőt, és látni, ahogy éled a természet. Februárban
betegség és más elfoglaltsággal eltelt hétvégék miatt kimaradta túrázás, így
aztán képzelhetitek, mennyire vártuk már a márciust, hogy folytathassuk a kék
túrát a Cserhátban vagy a Vértesben. Március 14-re volt betervezve a következő
túránk.
Aztán itthon maradtunk, és a
természet ébredését csak a kertünkben figyeljük. Szerencsések vagyunk, hogy ezt
megtehetjük.
A kormány rendelete értelmében a
szabadban végzett testmozgás szabad, ajánlott, egészen pontosan így fogalmaz a
rendelet:
„Egyéni szabadidős
sporttevékenység, szabadidős célú gyalogos közlekedés külterületen, valamint a
települések belterületén – lehetőség szerint a zöldterületeken – egyedül vagy
ugyanazon háztartásban élőkkel közösen folytatható azzal, hogy másoktól
legalább 1.5 méter távolságot kell tartani.” (A Kormány 71/2020 (III.27)
rendelete a kijárási korlátozásról)
Miért is nem túrázunk akkor?
Egyrészt, mert a józan
megfontolás és a társadalmi felelősségvállalás számomra jobb irányadó, mint
bármilyen rendelet. Másrészt ez a rendelet sem jelenti számomra a következőket:
- Nem jelenti azt, hogy tömegközlekedhetek.
- Nem jelenti azt, hogy észszerű lenne autóba
ülnöm, elautóznom egy erdőszéli faluba, ahonnan bemehetek az erdőbe túrázni.
- Nem jelenti azt, hogy népszerű
kirándulóhelyeket, tópartokat kereshetek fel.
- Különösen nem jelenti azt, hogy mindezt a
kisfiammal tegyem, akivel ősz óta fantasztikus páros túrákat tettünk.
Mit mond a józan eszem, és mit
jelent számomra a társadalmi felelősségvállalás?
Ha túrázni megyek, előzetesen be
szoktam vásárolni. Mivel most itthon vagyunk, három hete nem voltam boltban
sem, gyakorlatilag mindent itthon készítünk, egy csomó dologról pedig hetekre
lemondunk. Ha túrázunk, akkor nem a normál otthoni életvitelnek megfelelően
táplálkozunk, nem életszerű például főtt ételt vinni magunkkal, tehát így vagy
úgy plusz vásárlást jelentene. Ez a jelen helyzetben szerintem nem indokolható.
Ugyanígy, ha autóval megyünk –
mert tömegközlekedéssel semmiképp – az, ha nem is a túra alkalmával, de
mindenképpen plusz tankolást jelentene. Még egy elkerülhető kontakt.
Megérkezünk a faluba, ahonnan a
túrát indítani tudjuk. Az autónkon, a ruhánkon, a cipőnkön, a táskánkon, bárhol
magunkkal cipelhetjük a vírust egy olyan, addig esetleg sikeresen elzárkózott
kistelepülésre, ahol nélkülünk nem jelenne meg. Erre lehet az a válasz, hogy de
mi a falun kívül állunk meg, közvetlenül az erdőszélen, parkolóban. Én erről
azt gondolom, hogy most sokkal többen akarnak erdőben kirándulni, olyanok is,
akik eddig soha. Valószínűtlen, hogy mindenki ismer olyan helyeket, ahol
település, kirándulóközpont, kiépített parkoló érintése nélkül azonnal az
erdőben találja magát. Ha az átlag túrázó ismer ilyet, azt nem csak ő fogja
ismerni, óhatatlanul másnak is eszébe jut. Én gyakorlott túrázóként ismerek
ilyen helyeket – meghagyom ezeket a közelben lakóknak, hadd menjenek ki ők biztonsággal
a falujuk határában lévő helyekre.
A parkolóban, az erdőben, a
tanösvényen, a turistaúton megfogunk korlátokat, tereptárgyakat, leülünk
padokra, kapaszkodunk sziklákba, támaszkodunk a patak hídján – megannyi érintés,
amit rengeteg ember ismétel előttünk és utánunk is. Eldobjuk a szemetünket –
természetesen kihelyezett kukákba, mert nem szemetelünk! – a teli
papírzsebkendőnket. Nem tudunk úgy a természetbe menni, hogy ne hagyjunk nyomot
magunk után.
Amikor ezeket a sorokat írom, már
több település kéri, hogy ne menjetek kirándulni, sokan le is zárták az ünnepek idejére a területüket. Tudom, hogy nehéz. Annak is,
aki rendszeresen járt, annak is, aki más korábbi program helyett menne, annak
pedig különösen, aki többedmagával, különösen gyerekekkel van panellakásba
zárva. És mégis, én is azt kérem, ne menjetek most kirándulni, túrázni.
Sétáljatok a lakóhelyetek környékén, ez most a levegőzésről szól és a napi
testmozgásról. Tartsatok távolságot a többi sétálótól, próbáljatok olyan
időszakban menni, amit kevesebben választanak. Ha tudtok a közeletekben kevésbé
ismert helyeket, vagy ha olyan szerencsések vagytok, hogy a településetek
szélén laktok, az a legjobb.
Épp most jelent meg az a belga
tanulmány, amely szerint sportoláskor nem elég a másfél-két méter távolság.
Sétánál négy méter, futásnál tíz, biciklizésnél húsz méter lenne a biztonságos.
Hányan sétáltak, futottak, túráztak az elmúlt hetekben négy-tíz méter
távolságra másoktól? Mennyi fertőzés történhetett emiatt?
Vigyázzunk egymásra, tartsuk be
most ezeket a szabályokat, nem feltétlenül azért, mert rendeletet hoznak róla,
hanem azért, mert egymásra figyelő, felelősen gondolkodó emberek vagyunk. Az
erdő megvár.
