2020. április 10., péntek

Ezért nem túrázunk most


Gyönyörű tavasz van, ragyog az ég, nyílnak a virágok. Imádom az odvas keltikével borított hegyoldalakat a Börzsönyben, a medvehagymás erdőket a Bakonyban és a somvirágzást a Vértesben. Somvirág, somvirág, aranysárga a világ... Ezt a dalt énekeltük a legutóbbi túránkon a hófehér zúzmarában, amikor arról beszélgettünk, milyen szuper lesz majd tavasszal járni az erdőt, és látni, ahogy éled a természet. Februárban betegség és más elfoglaltsággal eltelt hétvégék miatt kimaradta túrázás, így aztán képzelhetitek, mennyire vártuk már a márciust, hogy folytathassuk a kék túrát a Cserhátban vagy a Vértesben. Március 14-re volt betervezve a következő túránk.


Aztán itthon maradtunk, és a természet ébredését csak a kertünkben figyeljük. Szerencsések vagyunk, hogy ezt megtehetjük.

A kormány rendelete értelmében a szabadban végzett testmozgás szabad, ajánlott, egészen pontosan így fogalmaz a rendelet:

„Egyéni szabadidős sporttevékenység, szabadidős célú gyalogos közlekedés külterületen, valamint a települések belterületén – lehetőség szerint a zöldterületeken – egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel közösen folytatható azzal, hogy másoktól legalább 1.5 méter távolságot kell tartani.” (A Kormány 71/2020 (III.27) rendelete a kijárási korlátozásról)



Miért is nem túrázunk akkor?

Egyrészt, mert a józan megfontolás és a társadalmi felelősségvállalás számomra jobb irányadó, mint bármilyen rendelet. Másrészt ez a rendelet sem jelenti számomra a következőket:

 - Nem jelenti azt, hogy tömegközlekedhetek.
 - Nem jelenti azt, hogy észszerű lenne autóba ülnöm, elautóznom egy erdőszéli faluba, ahonnan bemehetek az erdőbe túrázni. 
 - Nem jelenti azt, hogy népszerű kirándulóhelyeket, tópartokat kereshetek fel.
 - Különösen nem jelenti azt, hogy mindezt a kisfiammal tegyem, akivel ősz óta fantasztikus páros túrákat tettünk.

Mit mond a józan eszem, és mit jelent számomra a társadalmi felelősségvállalás?

Ha túrázni megyek, előzetesen be szoktam vásárolni. Mivel most itthon vagyunk, három hete nem voltam boltban sem, gyakorlatilag mindent itthon készítünk, egy csomó dologról pedig hetekre lemondunk. Ha túrázunk, akkor nem a normál otthoni életvitelnek megfelelően táplálkozunk, nem életszerű például főtt ételt vinni magunkkal, tehát így vagy úgy plusz vásárlást jelentene. Ez a jelen helyzetben szerintem nem indokolható.



Ugyanígy, ha autóval megyünk – mert tömegközlekedéssel semmiképp – az, ha nem is a túra alkalmával, de mindenképpen plusz tankolást jelentene. Még egy elkerülhető kontakt.

Megérkezünk a faluba, ahonnan a túrát indítani tudjuk. Az autónkon, a ruhánkon, a cipőnkön, a táskánkon, bárhol magunkkal cipelhetjük a vírust egy olyan, addig esetleg sikeresen elzárkózott kistelepülésre, ahol nélkülünk nem jelenne meg. Erre lehet az a válasz, hogy de mi a falun kívül állunk meg, közvetlenül az erdőszélen, parkolóban. Én erről azt gondolom, hogy most sokkal többen akarnak erdőben kirándulni, olyanok is, akik eddig soha. Valószínűtlen, hogy mindenki ismer olyan helyeket, ahol település, kirándulóközpont, kiépített parkoló érintése nélkül azonnal az erdőben találja magát. Ha az átlag túrázó ismer ilyet, azt nem csak ő fogja ismerni, óhatatlanul másnak is eszébe jut. Én gyakorlott túrázóként ismerek ilyen helyeket – meghagyom ezeket a közelben lakóknak, hadd menjenek ki ők biztonsággal a falujuk határában lévő helyekre.

A parkolóban, az erdőben, a tanösvényen, a turistaúton megfogunk korlátokat, tereptárgyakat, leülünk padokra, kapaszkodunk sziklákba, támaszkodunk a patak hídján – megannyi érintés, amit rengeteg ember ismétel előttünk és utánunk is. Eldobjuk a szemetünket – természetesen kihelyezett kukákba, mert nem szemetelünk! – a teli papírzsebkendőnket. Nem tudunk úgy a természetbe menni, hogy ne hagyjunk nyomot magunk után.



Amikor ezeket a sorokat írom, már több település kéri, hogy ne menjetek kirándulni, sokan le is zárták az ünnepek idejére a területüket. Tudom, hogy nehéz. Annak is, aki rendszeresen járt, annak is, aki más korábbi program helyett menne, annak pedig különösen, aki többedmagával, különösen gyerekekkel van panellakásba zárva. És mégis, én is azt kérem, ne menjetek most kirándulni, túrázni. Sétáljatok a lakóhelyetek környékén, ez most a levegőzésről szól és a napi testmozgásról. Tartsatok távolságot a többi sétálótól, próbáljatok olyan időszakban menni, amit kevesebben választanak. Ha tudtok a közeletekben kevésbé ismert helyeket, vagy ha olyan szerencsések vagytok, hogy a településetek szélén laktok, az a legjobb.

Épp most jelent meg az a belga tanulmány, amely szerint sportoláskor nem elég a másfél-két méter távolság. Sétánál négy méter, futásnál tíz, biciklizésnél húsz méter lenne a biztonságos. Hányan sétáltak, futottak, túráztak az elmúlt hetekben négy-tíz méter távolságra másoktól? Mennyi fertőzés történhetett emiatt?

Vigyázzunk egymásra, tartsuk be most ezeket a szabályokat, nem feltétlenül azért, mert rendeletet hoznak róla, hanem azért, mert egymásra figyelő, felelősen gondolkodó emberek vagyunk. Az erdő megvár.