Tökölő teljesítménytúra

Előzmények. A legutóbbi, jól sikerült terepfutás után valahogy nem ment jól a futás, se terepen, se máshol. Talán túl sok erőt kivettek az eddigiek meg a meleg, valahol meg is fáztam, nem tudom az okokat. Mindenesetre közvetlenül utána laza hetet terveztem, szinte egyáltalán nem is futottam, mégpedig szándékosan: rá akartam pihenni a hétvégére, ugyanis Szilvi szülinapja volt, és én azt terveztem, hogy lefutom a szülinapjára a maratont - ez kb. hét kör lett volna a pentelei erdőben. Nem indultam korán, nagyon meleg volt, és hiába a rápihenés, egyszerűen nem és nem ment. Szenvedtem, mint a kutya, 15 kilométernél felhívtam Szilvit, boldog szülinapot kívántam neki, és elmondtam, mi van. Nagyon aranyos volt, mert lebeszélt, abszolút levette rólam a terhet, és ezzel olyan lökést adott, hogy a félmaraton azért meglett, de nyögvenyelősen. Viszont másnap, pont ezért, hogy ne a sikertelenség emléke maradjon meg, felkeltem hajnalban, és mindent elengedve, kellemesen és lazán lefutottam csak hat kilométert ugyanott, idővel, tempóval nem törődve, ahogy jólesik, tényleg lazán, és ez azért a hitemet visszaadta. A következő héten jött ki igazán a torokfájás és a nátha, azon a héten inkább csak bringáztam és egyszer úsztam, az aztán következőn futottam újra mennyiséget, és ezen jött el a hétvégi terepfutás helyett a ságvári Löszölő/Tökölő teljesítménytúra is.
A túrával kapcsolatosan mindenféle verzió előfordult: a húgommal, Marcival és Bencével megyünk a rövid (17 km-es) távra, vagy egyedül megyek a hosszúra, részben futva, vagy nem is megyünk egyáltalán, vagy ketten megyünk gyerekek nélkül... A környéken előtte két álló napig esett az eső. Végül szombat reggel döntöttük el, hogy Ágival megyünk a rövid távra, a várható sár miatt gyerekek nélkül - utólag úgy látom, simán jöhettek volna. A rajtban találkoztunk DK társakkal: Istvánnal és Ágival, akik három gyerekkel és egy kutyával jöttek - Geri, a kutya nagyon jó fej volt és szinte minden képen szerepel. Kezdetnek csináltattunk rajtfotót apukámmal, aki szervező volt, meg szelfiztünk is Ágival (a húgommal - két Ágink volt :) ):

DK Team a Tökölő túrán

Előtte

Szépen elindultunk, az útvonalat most fordítva kellett bejárni, mint a 2007-es első teljesítésemkor. A sár miatt hosszú túranadrágban voltam, a végén már bizony nem örültem neki, nagyon meleg lett.
Az első pecsételőpont meglehetősen közel volt az induláshoz, csak olyan másfél kilométerre egy löszfal aljában, majd innen kezdődött az igazi erdő egy látványos horhossal. Ezeknek a domboknak a jellegzetessége a löszös mélyutak, vízmosások, itt ez nagyon szépen látszott.

Az erdőben szinte egyáltalán nem volt sár, nyílt részeken, szélesebb utakon, ahol megállt a víz, ott igen, de abszolút nem volt vészes, kikerülhető volt.
A második ellenőrzőpont már messzebb volt, és egy picit el is tévedtünk az én vezetésemmel. Volt egy rész, ahol turistajelzések hiányában szalagokkal jelölték az utat, és egy kicsit nem figyeltem, az ösvény pedig olyan egyértelműen átvitt egy vízmosás túloldalára... szerintem. Aztán a túloldalon észrevettük, hogy az utánunk haladó túrázók szépen mennek tovább odaát egyenesen. Egy ideig kerestem, nem ér-e össze a mi ösvényünk a jó ösvénnyel, de nem találtam, úgyhogy újra átvágtunk a vízmosáson, és immár a szalagozott úton haladtunk tovább.

Azért volt egy kis sár is

Távolban a Balaton

Itt nem kellett volna lemenni

A Betyár-barlangig, ahol a második ellenőrzőpont volt, még át kellett vágnunk a Jaba patak rétjén, aztán le kellett küzdenünk egy enyhébb és egy komolyabb emelkedőt, de ezzel aztán megvolt az első bő hat kilométerünk is.

Táj kutyával

Betyár-barlang

A barlang, vagy másnéven 12-es szoba egy löszképződmény, tizenkét kis helyiségből álló barlangsorozat egy körre felfűzve, amibe guggolva, kúszva kell bebújni, bent üregekben gyertyák világítanak, és a belsejében már fel lehet egyenesedni. Régebben betyárok búvóhelyéül szolgált. A pontőrök adnak zseblámpát is, érdemes megnézni a helyet. Én bemásztam, Ági addig az emelkedő fáradalmait pihente ki. A pihenő után is felfelé tartottunk még egy kicsit, de aztán már szintben haladtunk, erdőben, majd ki az erdőből, és már meg is érkeztünk a Virágmányi kunyhó pecsételőhelyéhez.

Nyalósó az erdőben és a kisebbik István

Zsíros kenyér, pogácsa

Gomba az eső után

Virágmányi kunyhó

Itt sok-sok év után újra ettem zsíros kenyeret, Ági meg gyakorlatilag itt reggelizett (ami nem okos dolog, de ettől most eltekintünk). Innen egy rövid és szép mélyút vezetett a Képes-fáig:

majd hamarosan füves dombokra értünk ki gyönyörű kilátással, magas fűvel és sok virággal. Fotózgattunk, és a második vadles mellett az árnyékban megtaláltuk a negyedik, bögöcsei pecsételőpontot.

A pihentebbje megmászta a vadlest, bár ennél többet onnan sem lehetett látni, nem is fotóztam, csak lentről. A fáradtabbja addig pihent, evett-ivott. Innen már erdő alig jutott, leereszkedtünk a domboldalról, felhagyott birkalegelő, régi gémeskút mellett haladtunk a szőlőhegy felé, itt újból találtunk egy kis fotóznivaló sarat:

Nemsokára elérkeztünk az utolsó és legkellemesebb frissítőponthoz: ez egy pincében volt, odabent háromféle fröccsből is lehetett választani. Hát ezt nem hagyhattuk ki, Istvánnal koccintottunk is:

Innen rövid sétára van a környék másik lösz-nevezetessége, a Bújó-lik, gyakorlatilag egy, a dombba vájt természetes alagút, természetesen a túra érinti. Ezen átkelve pedig már látszik a falu, távolabb Siófok és a Balaton, csak be kellett gyalogolnunk az iskolába, ahol az igen finom és bőséges leves, az áldos várt, második fogásnak langalló. Ilyen ellátást mindenkinek :)

Bújó-Geri

Bújó-Ági

Célfotó - nem sokat változtunk :)

Nekem ez a túra a lokálpatriotizmus miatt is fontos: Siófokon születtem, a szüleim évek óta Ságváron élnek. Nagyon tetszik, hogy egy viszonylag ismeretlenebb, nem a híres, magasabb hegységekben lévő település környékén ilyen jól szervezett és főleg a hosszabb távokon komoly teljesítményt jelentő túrát rendeznek. 2007-ben volt az első, az akkor négyéves fiammal jártuk végig, azóta most voltam először, jövőre pedig szeretnék már a hosszabb távon részt venni, és ajánlom mindenkinek. Jól szervezett, szép, különleges, ritkán látható táj ez, és a túra közbeni és utáni ellátás osztályon felüli.
 
17.9 km     3:48     MTSZ pontok: 34

Az ismeretlen Ságvár

Az őszi szünetben szerdától vasárnapig hazautaztunk a gyerekekkel anyukámékhoz, Ságvárra. Ők már ott élnek hét éve, tehát maga a falu a címmel ellentétben nem ismeretlen, na de a környéke! Egyszer voltunk családilag a Bújó-liknál, egyszer meg, még öt éve, Marcival vettünk részt a Löszölő/Tökölő teljesítménytúrán. Szóval számomra tulajdonképpen a környék se teljesen ismeretlen, de semmiképp sem az a népszerű, sokak által bejárt, részletes térképeken ábrázolt vidék, mint ahol eddig futottam.

Ha már a térképnél tartunk, ennek a beszerzése volt az első programpont. Először is kinéztem a turistautak.hu-ról, hogy szerencsére vannak Ságvár környékén jelzett turistautak: alapvetően egy sárga sáv és egy piros kereszt, illetve a sárga sávról leágazó L és barlang jelzések. De milyen papíron létező, magammal vihető térkép tartalmazza vajon ezeket? A Balaton-térképekről már hiányoznak, a Zselic-térképeken meg még nincsenek rajta. Webshopban találtam Somogy megye turistatérképet, ami valószínűleg jó lett volna, de mire ideérne, ha megrendelem... Végül a két fehérvári Alexandra könyvesboltban nyomoztam, és a nagyobbikban eladói segítséggel találtam olyan Balaton és környéke kerékpáros térképet, ami a bicikliutak mellett tartalmazta a turistajelzéseket is, csak nem annyira részletesen, mint a turistatérképek. Örültem neki, megvettem, most már biztos voltam benne, hogy akarok ott terepfutni.

Ságvárra érkezve megmutattam a térképet apukámnak, mutattam, merre mennék a sárga sávon, idő függvényében itt vagy amott fordulnék hazafelé, ilyesmik. Egy Ürümajor nevű hellyel kapcsolatban felhívta a figyelmemet, hogy ott inkább ne keljek át a patakon, inkább az innenső oldalán maradjak, ott is van földút, amin elmehetek addig, amíg a jelzés is visszatér a patakon át. Azért ne keljek át, mert Ürümajorban van vagy öt kutya, akik majd jól rámrontanak.

Ezzel a munícióval indultam el másnap kora délután, ebéd után, amikor a gyerekeket lefektettem aludni. Délelőtt még megkerestem a faluban a jelzéseket, szépen együtt indult a templomtól a piros kereszt és a sárga sáv, én a sárgát választottam, mert ahhoz esett közelebb Ürümajor, gondoltam, legyek túl az elején a félelmetes szakaszon. A temető mellett hamar kiértem a faluból, felkanyarodtam a szőlőhegyre, rátértem az első, a környékre nagyon jellemző löszös mélyútra.

A faluban még sűrű jelek megfogyatkoztak, ahogy elfogytak a villanyoszlopok, itt a löszfalon nem is lehetett volna hova festeni, de egy-egy gyökéren megtaláltam azért, meg letérni se volt hova. Tisztára paráztam, egyrészt, hogy ez nem a nagy, ismert turistaútvonalak egyike, valószínűleg nem fogok emberrel találkozni, mi lesz, ha eltévedek. Másrészt meg, hogy pontosan melyik kanyar után is jön ez az Ürümajor, hol rontanak majd rám a kutyák. Ehelyett a dombra felérve ez várt:

Szép, nem? Hogy mit tudnak rejteni ilyen kis somogyi dombok is :)

Aztán mentem tovább, most lefelé, itt megint sűrűbb jelzések mentén, de egyszer egy Y kanyarban szerintem kétféleképpen volt értelmezhető, hogy merre, én meg inkább az erdőbe mentem, mint kiderült, rosszul tettem, bár szép volt. Amikor rájöttem, visszafordultam és megnéztem az Y másik ágát is. Nemsokára megláttam a rettegett majorságot, fülem-farkam behúzva óvakodtam arrafelé, de láttam kerítést, autót, tehát ember is van ott, viszonylag messze volt, és kutyaugatást nem hallottam, viszont a patak innenső oldalán nem láttam utat, tehát óvatosan bár, de átkeltem, és spuri a másik irányba. Nem jött utánam egy kutya se, pár perc után kiengedtem.

Ekkor hopp, elém ugrott egy sárga L jelzés. A térképemen nem szerepelt, illetve sokkal arrébb, a Börevárnál. Az még nem lehet itt, de az L-ek romokhoz szoktak vezetni, nézzük már meg, mi van itt. Letértem a sárgáról az L-re, bevitt szép kis dombok közé, majd fel az egyikre, egy kis csúcsra.

A fák mögött egy kisebb mező, a túloldalán megint fák, talán az egyiken a jelzést látom halványan? Rom sehol. Nézzük meg: átfutok a mezőn, tényleg ott a jelzés, még mindig az L, átvisz egy kis erdősávon, majd abból kibukkanva kinyílik a végtelen:

A távolban Siófok... Arra gondolok, talán ez mégis a Börevárhoz vezető sárga L, de lehet, hogy ez az út Siófokról jön erre, és én most nem a vár felé, hanem Siófok felé megyek rajta. Mindenesetre megérte megnézni. Visszafordulok, lefutok ott, ahol az előbb feljöttem, és most a dombokat fotózom:

Megtalálom újra a sárga sávot, kicsit azért megkönnyebbülök, most már irány rajta a térkép szerint előre. Mezők, erdősávok váltják egymást, sok a vadkerítés az út mellett, a sárga jelzés jól követhető. Egyszer még útbaigazító táblába is botlok, mutatja, hogy merre hány kilométer Ságvár, a Bújó-lik vagy a Betyár-barlang, ez is olyan megnyugtató.

És végül egy kanyar után beérek az erdőbe, és ott a patak. Itt kell átkelni - erre mondta apukám, hogy jöjjek el eddig a patak másik oldalán, hát a turistaútnak a térképen ábrázolt félcentis eltérése a pataktól a valóságban sokkal több, és volt közben domb, völgy, mélyút, minden. Más a léptéke ennek a kerékpáros térképnek.

Jaba patak

A híd után csak pár méter, és tábla mutatja, hogy húsz méterre ott van a Képesfa. Ez itt Ságvár egyik nevezetessége, egy hatalmas tölgy, festett képpel a törzsén, búcsújáró hely is, turistacélpont, a Löszölő/Tölölő teljesítménytúrák egyik ellenőrzőpontja. Megállok, megcsodálom, elolvasom a fára rögzített ismertetőt.

Itt döntenem kell: megyek tovább a sárgán, és a térkép szerinti nagyobb kört futom, vagy lekanyarodom a sárga kereszt jelzésre, és a kisebbet? Mivel már itt is bő kilenc kilométernél járok, a kerékpáros térkép léptéke alapján nehezebben tudom felmérni, mennyi is van még előttem, óraátállítás után vagyunk és korábban sötétedik, plusz arra is gondolok, hogy Csongor vajon mit fog szólni, ha felébred és nem vagyok otthon - szóval a rövidebbet választom.

Olyan mélyútra térek, amit sűrű erdő vesz körül, és ennek megfelelően mély avar borítja. Úgy csörtetek, hogy most meg azon morfondírozom, hogy ha a vaddisznó csörtet utánam, azt se hallom meg. De nem tudok mást tenni ebben a mély avarban. A löszben pedig szinte élőben lehet követni a víz felszínformáló hatását: ha most esne, itt zúdulna le, és itt mélyítené tovább az árkot:

Felérek a mélyút tetejére, kicsit megállok, és észreveszek egy szajkót. Igazi mátyásmadár a kék tollaival, csak csodálom, még sose láttam ilyet. És mintha nekem állna modellt, illegeti magát egy fa csúcsán, nem is állok ellen neki, próbálom lefotózni.

És ahogy ott állok, és bénázom a telefonom fényképezőjével, a szajkó elrepül, és mielőtt még bosszankodni tudnék, előttem, szinte a közvetlen közelemben előbukkan az erdőből egy, kettő, három szarvas! Egy hatalmas és két kisebb, az elsőn szinte látom az erőlködést, ahogy a meredek partoldalban kapaszkodik felfelé, majd felér az útra, és már szökken is fürgén, utána a két kisebb. Át az úton, fel a dombon az erdőbe, távolabb megállnak, és visszanéznek rám. Én meg szóhoz se jutok, állok és csak nézek, és már el is felejtek mindent, a parát és a csörtetést és mindent, gyönyörű a természet és az erdő, és szarvasokat láttam! És ahogy ocsúdok fel és indulok, két lépés után átvág előttem a negyedik... hát ezért néztek vissza :)

Na jó, menjünk tovább, nemsokára ezen a dombon is felérek, és balra nézve ezt látom:

Na jó, megmutatom közelebbről:

Igen, az ott a Balaton :) És ez már a piros kereszt jelzés, még egyértelműbben és sűrűbben felfestve, mint a sárga, most már teljes nyugalom van a szívemben, hogy nem fogok eltévedni és hazaérek. Úgyhogy futok, megint erdősávok, egy irtás felszántva, most lefelé szinte végig erdők, itt nincs szőlőhegy, mint az elején. Később, már aszfalton, megállok farkasalmát fényképezni

és csak véletlenül veszem észre felnézve, hogy a piros kereszt bevisz egy szűk ösvényre. Megnézem, lemegyek rajta, de egy olyan szemetes, szűk, úttalan vízmosásba visz, hogy nem is értem, mit akar itt, és a fejem fölött, nem messze ugat egy kutya, nem szívesen érnék ki oda, ahol ő vár. Ráadásul lent a vízmosásban elfogy a jelzés is. Én inkább visszamegyek az aszfaltútra erre a néhány utolsó kilométerre, és hamarosan meglátom a völgyben a falut:

Innen már tényleg nem tart soká leérni, már látom a temetőt, még egy domb, még egy domb, és kibukkan a templomtorony. Közben az erdőszélen megtudom, hogy nem is lett volna szabad ott lennem, mert folyamatosan vadásszák, napnyugta előtt három órától napkelte után három óráig nem szabad az erdőben tartózkodni, ami így október legvégén nagyjából két órát jelent dél körül a túrázásra. Mindenesetre nem néztek türkizkék vadnak :)

Magamban kinevezem a templomot célnak, hiszen itt találtam meg az első jelzést, innen egy hazaséta jó kis levezetés lesz, és Pétert is fel akarom hívni közben. Tehát készítek egy célfotót az árnyékomról, és hazasétálok.

Meglepően szép túra volt ezeken a nagyközönség előtt elég ismeretlen dombokon, úgyhogy bátran javaslom másoknak is. Kár, hogy a Löszölő/Tökölő túrák a legforróbb nyárban vannak, de egyszer csakazértis lefutom azokat is! :)

Táv: 15.25 km     Idő: 2:13:19    Szintemelkedés: kb. 170 méter