Tökölő teljesítménytúra

Előzmények. A legutóbbi, jól sikerült terepfutás után valahogy nem ment jól a futás, se terepen, se máshol. Talán túl sok erőt kivettek az eddigiek meg a meleg, valahol meg is fáztam, nem tudom az okokat. Mindenesetre közvetlenül utána laza hetet terveztem, szinte egyáltalán nem is futottam, mégpedig szándékosan: rá akartam pihenni a hétvégére, ugyanis Szilvi szülinapja volt, és én azt terveztem, hogy lefutom a szülinapjára a maratont - ez kb. hét kör lett volna a pentelei erdőben. Nem indultam korán, nagyon meleg volt, és hiába a rápihenés, egyszerűen nem és nem ment. Szenvedtem, mint a kutya, 15 kilométernél felhívtam Szilvit, boldog szülinapot kívántam neki, és elmondtam, mi van. Nagyon aranyos volt, mert lebeszélt, abszolút levette rólam a terhet, és ezzel olyan lökést adott, hogy a félmaraton azért meglett, de nyögvenyelősen. Viszont másnap, pont ezért, hogy ne a sikertelenség emléke maradjon meg, felkeltem hajnalban, és mindent elengedve, kellemesen és lazán lefutottam csak hat kilométert ugyanott, idővel, tempóval nem törődve, ahogy jólesik, tényleg lazán, és ez azért a hitemet visszaadta. A következő héten jött ki igazán a torokfájás és a nátha, azon a héten inkább csak bringáztam és egyszer úsztam, az aztán következőn futottam újra mennyiséget, és ezen jött el a hétvégi terepfutás helyett a ságvári Löszölő/Tökölő teljesítménytúra is.
A túrával kapcsolatosan mindenféle verzió előfordult: a húgommal, Marcival és Bencével megyünk a rövid (17 km-es) távra, vagy egyedül megyek a hosszúra, részben futva, vagy nem is megyünk egyáltalán, vagy ketten megyünk gyerekek nélkül... A környéken előtte két álló napig esett az eső. Végül szombat reggel döntöttük el, hogy Ágival megyünk a rövid távra, a várható sár miatt gyerekek nélkül - utólag úgy látom, simán jöhettek volna. A rajtban találkoztunk DK társakkal: Istvánnal és Ágival, akik három gyerekkel és egy kutyával jöttek - Geri, a kutya nagyon jó fej volt és szinte minden képen szerepel. Kezdetnek csináltattunk rajtfotót apukámmal, aki szervező volt, meg szelfiztünk is Ágival (a húgommal - két Ágink volt :) ):

DK Team a Tökölő túrán

Előtte

Szépen elindultunk, az útvonalat most fordítva kellett bejárni, mint a 2007-es első teljesítésemkor. A sár miatt hosszú túranadrágban voltam, a végén már bizony nem örültem neki, nagyon meleg lett.
Az első pecsételőpont meglehetősen közel volt az induláshoz, csak olyan másfél kilométerre egy löszfal aljában, majd innen kezdődött az igazi erdő egy látványos horhossal. Ezeknek a domboknak a jellegzetessége a löszös mélyutak, vízmosások, itt ez nagyon szépen látszott.

Az erdőben szinte egyáltalán nem volt sár, nyílt részeken, szélesebb utakon, ahol megállt a víz, ott igen, de abszolút nem volt vészes, kikerülhető volt.
A második ellenőrzőpont már messzebb volt, és egy picit el is tévedtünk az én vezetésemmel. Volt egy rész, ahol turistajelzések hiányában szalagokkal jelölték az utat, és egy kicsit nem figyeltem, az ösvény pedig olyan egyértelműen átvitt egy vízmosás túloldalára... szerintem. Aztán a túloldalon észrevettük, hogy az utánunk haladó túrázók szépen mennek tovább odaát egyenesen. Egy ideig kerestem, nem ér-e össze a mi ösvényünk a jó ösvénnyel, de nem találtam, úgyhogy újra átvágtunk a vízmosáson, és immár a szalagozott úton haladtunk tovább.

Azért volt egy kis sár is

Távolban a Balaton

Itt nem kellett volna lemenni

A Betyár-barlangig, ahol a második ellenőrzőpont volt, még át kellett vágnunk a Jaba patak rétjén, aztán le kellett küzdenünk egy enyhébb és egy komolyabb emelkedőt, de ezzel aztán megvolt az első bő hat kilométerünk is.

Táj kutyával

Betyár-barlang

A barlang, vagy másnéven 12-es szoba egy löszképződmény, tizenkét kis helyiségből álló barlangsorozat egy körre felfűzve, amibe guggolva, kúszva kell bebújni, bent üregekben gyertyák világítanak, és a belsejében már fel lehet egyenesedni. Régebben betyárok búvóhelyéül szolgált. A pontőrök adnak zseblámpát is, érdemes megnézni a helyet. Én bemásztam, Ági addig az emelkedő fáradalmait pihente ki. A pihenő után is felfelé tartottunk még egy kicsit, de aztán már szintben haladtunk, erdőben, majd ki az erdőből, és már meg is érkeztünk a Virágmányi kunyhó pecsételőhelyéhez.

Nyalósó az erdőben és a kisebbik István

Zsíros kenyér, pogácsa

Gomba az eső után

Virágmányi kunyhó

Itt sok-sok év után újra ettem zsíros kenyeret, Ági meg gyakorlatilag itt reggelizett (ami nem okos dolog, de ettől most eltekintünk). Innen egy rövid és szép mélyút vezetett a Képes-fáig:

majd hamarosan füves dombokra értünk ki gyönyörű kilátással, magas fűvel és sok virággal. Fotózgattunk, és a második vadles mellett az árnyékban megtaláltuk a negyedik, bögöcsei pecsételőpontot.

A pihentebbje megmászta a vadlest, bár ennél többet onnan sem lehetett látni, nem is fotóztam, csak lentről. A fáradtabbja addig pihent, evett-ivott. Innen már erdő alig jutott, leereszkedtünk a domboldalról, felhagyott birkalegelő, régi gémeskút mellett haladtunk a szőlőhegy felé, itt újból találtunk egy kis fotóznivaló sarat:

Nemsokára elérkeztünk az utolsó és legkellemesebb frissítőponthoz: ez egy pincében volt, odabent háromféle fröccsből is lehetett választani. Hát ezt nem hagyhattuk ki, Istvánnal koccintottunk is:

Innen rövid sétára van a környék másik lösz-nevezetessége, a Bújó-lik, gyakorlatilag egy, a dombba vájt természetes alagút, természetesen a túra érinti. Ezen átkelve pedig már látszik a falu, távolabb Siófok és a Balaton, csak be kellett gyalogolnunk az iskolába, ahol az igen finom és bőséges leves, az áldos várt, második fogásnak langalló. Ilyen ellátást mindenkinek :)

Bújó-Geri

Bújó-Ági

Célfotó - nem sokat változtunk :)

Nekem ez a túra a lokálpatriotizmus miatt is fontos: Siófokon születtem, a szüleim évek óta Ságváron élnek. Nagyon tetszik, hogy egy viszonylag ismeretlenebb, nem a híres, magasabb hegységekben lévő település környékén ilyen jól szervezett és főleg a hosszabb távokon komoly teljesítményt jelentő túrát rendeznek. 2007-ben volt az első, az akkor négyéves fiammal jártuk végig, azóta most voltam először, jövőre pedig szeretnék már a hosszabb távon részt venni, és ajánlom mindenkinek. Jól szervezett, szép, különleges, ritkán látható táj ez, és a túra közbeni és utáni ellátás osztályon felüli.
 
17.9 km     3:48     MTSZ pontok: 34

Pentelei parkerdő

Ez a mai futás olyan, amit a fő blogomba már nem írnék meg. Tulajdonképpen semmi különös, csak egy edzés, és mégis, nekem olyan élmény, amiről érdemes beszámolni. 

Ebéd előtt indultam - a gyerekeknek ez már ebéd után, lefektettem őket aludni, de én már nem ültem le ebédelni, hanem öltöztem és indultam. Párperces autózásra van tőlünk a pentelei parkerdő, ennek ellenére csak egyszer futottam még, és csak az egyik felében, most is kicsit hülyén éreztem magam, hogy autóval megyek futni...? 

A parkerdő a Fehérvárra vezető út két oldalán terül el, az egyiken van egy erdei tornapálya, ott futottam egyszer, meg kirándulni voltunk már a gyerekekkel. A másik oldalán az útról is látszik a piros sáv és kereszt turistajelzés, de ott még sosem voltam. Majd most!

Odaérek, kicsit bemelegítek, és futok egy kört az erdei tornapályán. Két kilométeres kör, a pulzusmérőm pántjában kifogyott az elem, úgyhogy csak az óra van nálam, és csak stopperként üzemel. 13 perc alatt teszem meg a kört, nem mintha számítana, de a végén azért rápillantok, csak a miheztartás végett. Ideális a talaj, látszik, hogy tegnap esett, de már épp annyira felszáradt, hogy nem sáros, de nem is kemény, nagyon finoman ruganyos a talaj. A kör után irány tovább, most kezdődik az izgalmas rész: keresztül az úton, be az erdőbe.

Rövid szakaszon együtt kanyarog a piros sáv és a piros kereszt jelzés, aztán a sáv jobbra leválik. Keskeny, egy ember szélességű ösvény, pár méter után egy kis pihenőhelyhez vezet: kiépített tűzrakóhely, padok. Nagyon szép az erdő, még javarészt zöld, de a földön már sárga levelek. Nagyon tetszik, hogy tudom, milyen közel vannak a környező települések és autóutak, itt mégis egy kicsi, de igazi erdőben futhatok. 

A piros sáv kiér egy szélesebb, autóval is járható erdei útra. Egy szajkó száll fel előttem, megcsodálom, gyönyörű, színes madár. Később valamilyen ragadozómadarat riasztok fel, nem ismerem fel, mert csak a sziluettjét látom hátulról, ahogy alacsonyan vitorlázik előttem az ösvényen. 

Gyönyörködöm az erdőben, nagyon kellemes tempót futok. Itt éppen csak apró emelkedők vannak, gyakorlatilag laposnak számít a terep, néhol átugrok egy-egy kidőlt fát. Sok helyen vannak pihenők, asztal, szék, a jelzés is eltéveszthetetlenül vezet, látszik, hogy gondozott parkerdőben futok. 

Megnéztem előre térképen, tudom, hogy a piros sáv majd beér egy földútra, ahol a jelzés jobbra fordul Fehérvár felé, de nekem balra, Sárpentele felé kell majd mennem. Csak azt nem tudom, honnan fogom felismerni azt a földutat. Jellegzetes T elágazásba érek, szerintem ez lehet az, pont jön két futó Fehérvár felől, a biztonság kedvéért rákérdezek, ők is megerősítenek. Irány a jelöletlen szakasz Sárpentele felé, keresem a piros kereszt jelzést. Tudom, hogy valahol majd balra kell kanyarodnia, nagyon figyelek.

Köves, murvás útra érek, házakat látok a közelben, ez már Sárpentele. Rövid ideig oké, sejtettem, hogy be kell futnom a faluba, de vajon hol lesz a jelzés? Elhagyom a víztornyot és néhány házat, a kis templomnál valószínűleg temetésre gyülekeznek az emberek. Kicsit arrébb megkérdezek egy párt: nem tudják, de ahogy mutatom nekik, merről jöttem, visszafelé meg is látom egy villanyoszlopon a piros keresztet. Érdemes volt megkérdezni :) Még egy kicsit aszfalton vezet az út, mellettem az erdő, hopp, ott nyílik egy ösvény, csak nem arra kell mennem? Belesek, és igen, ott a jelzés.

Hát, ez a piros kereszt még sokkal szebb, mint az idefelé vezető út volt! Nem is gondoltam volna, ide majd elhozom a gyerekeket is. Megint pihenők minden kanyarban, hatalmas kiszáradt fák, egy helyen fakitermelés nyomai. A lábam előtt félreérthetetlen jelei annak, hogy előttem lovasok is jártak erre.

Egyszer csak egy hatalmas, sudár tölgyfán szalagokat pillantok meg. Mi lehet ez? Megállok egy kicsit megnézem. A fatörzsön újnak látszó, házikó alakú faragott fa tábla, egy arckép és a felirat: Guszti fája. A szalagok temetésen használatos szalagok, különféle természetbarát szövetségek, túrázó társaságok búcsúszavaival. Meghatódom, ez egy emlékhely, küldök én is egy köszönést Guszti bácsinak, és itthon utánanézek, mit is láttam.

Pár méterrel a fa után kiszélesedik az erdő, kis tisztás, újabb tűzrakóhely, padok, hatalmas esőbeálló, osztálykirándulásra is alkalmas hely. A szélén szikla:

Forrás: http://www.panoramio.com/photo/57535058

Az esőbeállóban kisebb társaság falatozik, a tisztásról pedig vagy hat ösvény ágazik szét. Megkérdezem, merre megy tovább a piros kereszt, de nem tudják, úgyhogy be-benézek az ösvények elejére, majd megtalálom: egyenesen vezet keresztül a tisztáson. Hamarosan behallatszik az erdőbe az autók zaja. A lábam alatt valami csillan: megtorpanok egy pillanatra, és felveszem az első idén talált vadgesztenyét. Tudom, hogy már közel vagyok. Nemsokára beérek a piros jelzéssel közös szakaszra, innen már egyenesen vezet az utam a műútig. Keresztülfutok rajta, és levezetésképp futok még egy kört az erdei tornapályán. Nagyon kellemes, élvezetes, abszolút nem megerőltető erdei futás volt, finom levegőn és szép környezetben.

Táv: 8.5 km     Idő: 54:54     Tempó: 6:28 perc/km     Kalóriák: 595