Gaja-völgyi Mikulás

Tudom, tudom, ennél aktívabban kellene újra bloggerkednem, ha rendszeres olvasókat akarok :) Nézzétek el nekem, magával vitt a karácsonyi forgatag, rengeteg volt a munka, több fronton is. Az utolsó túránk a Gaja-völgyi Mikulás volt, még december első hétvégéjén, ideje beszámolnom róla, még mielőtt hirtelen véget ér ez az év. 

Azelőtt a hétvége előtt voltak bizonytalanságok az időjárást illetően: talán hó is lesz a Gaja-völgyben, talán minden elolvad, és nagy sár lesz. Talán anyukám is eljön velünk - végül ő meggondolta magát. Aztán az időjárás is: hó nem volt, de sár se sok, mivel enyhe fagyra ébredtünk.

Bodajkról indultunk, ahonnan már korábban is túráztunk, de erre még sosem: az útvonal a Kálváriára vezetett fel, ahol Csongorka nagyon elszomorodott Jézust látva a kereszten. Mostanában nagyon foglalkoztatja a gyerekeket, hogy miért szinte kizárólag halálában lehet "a Jézuskát" látni úton-útfélen, és kifejezetten keresik az ettől eltérő ábrázolásokat. 

Erről beszélgetve haladtunk tovább, és hamarosan beértünk a Károlyi-vadaskertbe. Eleinte nem volt különösebben látványos, de aztán ahogy felfelé haladtunk, csodás ezüsterdőbe értünk:

Innen már nem volt messze a Károlyi-kilátó. Itt is voltunk már legalább kétszer, de még soha nem télen. Egészen más volt a látvány, különösen meglepő a lombtalan erdő, és hogy lelátni egészen a völgyben kanyargó patakig. Kicsodálkoztuk magunkat, de nem akartunk túl sokáig egy helyben állni, ugyanis mozgás nélkül fázni kezdtünk. A kilátó közelében lévő padoknál elővettük a termoszt, mindenki kortyolt egy kis forró teát, és indultunk tovább lefelé, az Alba Regia forráshoz. A forrás mély foglalatából első pillantásra ki se látszott az első ellenőrzőpont, de közelebbről nézve ott voltak, és friss sült kolbásszal és müzliszelettel vártak. Muszáj volt kortyolnom a friss, jéghideg forrásvízből is, mert nekem azt mindig kell :) Továbbindulva Regő itt hagyta a forrásnál a bicskának kinevezett hegyes faágat, amit útközben szedett össze, ketten szaladtak vissza érte, mire meglett, de aztán mehettünk tovább. Hamarosan leértünk a Gaja partjára az Ádám-Éva fához, és innen már nem volt messze a következő ellenőrzőpont, a tájcentrum, ahol már várt ránk maga a Mikulás. A tó be volt fagyva, ez is szerzett néhány izgalmas percet a gyerekeimnek, kővel dobálták, de nem tört be a jég, helyette érdekes hangot adva siklott végig rajta a kő. Közben én beálltam a Mikuláshoz várakozó sorba, majd csatlakoztak a gyerekek is, és Csongor már a sorban állva énekelt neki, hátra is szólt a Mikulás, hogy hallja, milyen ügyes valaki ott hátul :) aztán amikor odaértünk hozzá, volt ismétlés is. Bőkezű Mikulás volt, a pecsét mellé kaptunk csokimikulást, mandarint, szaloncukrot, mézeskalácsot is. 

Innen igyekeztem egy kicsit gyorsabban terelni a népet, mert egyre jobban fáztunk.Könnyű terep következett, a patak másik oldalán vissza az Ádám-Éva fáig, ott át a hídon és tovább a Varjú-várig. Kicsit meggyűlt a bajunk Csongor le-lecsúszkáló nadrágjával, aztán azzal, hogy sikerült beleesnie egy pocsolyába, de szerencsére csak kívülről lett vizes. A patakvölgy maga gyönyörű volt, Csongor kérdezgette is, hogy eljövünk ide máskor is? Aztán a Varjúvárnál, a következő ponton ismét kaptunk elemózsiát, és egy kicsit melegedhettünk is a lobogó tűznél. Csak otthagyni volt rossz :) viszont a Varjúvár meredek emelkedője segített az átmelegedésben. Mi Csongorral egy kicsit lemaradtunk, lassabban másztuk meg az emelkedőt, és felérve a tető szélére is kimentünk minden sziklakiszögelléshez körülnézni. Itt újra ezüstössé vált az erdő, sőt az aljnövényzet tövében még egy kis hó is maradt. 

Innentől azzal biztattam a gyerekeket, hogy ez már a célegyenes: már csak vissza kell jutnunk a vadaspark kapujához, ami egyben a sípálya teteje lesz, onnan leérni a faluba, és már kaphatjuk is a meleg teát a célban. A sípálya tetején egy kicsit jobban megállt a hó, mint az erdőben, még hógolyózni is tudtunk :) aztán lefelé a sok túrázó által kitaposott ösvényen volt sár is, csúszkáltunk, Regő el is esett, az alján viszont tényleg ott volt a falu. Illetve elnézést, azt hiszem, város :) Beérve az első fontos megállónk egy játszótér volt, ez nem tervezett megálló volt, de hát az én fáradt, fázó gyerekeimnek muszáj még játszóterezni is 10 km után :) Marci előrement azzal, hogy majd a célban megvár minket, mi megittuk a maradék, nem túl meleg teánkat, és mi is utánasétáltunk Bodajk utcáin. A célban oklevél, jelvény, meleg tea és zsíros kenyér várt, a gyerekek választhattak egy játékot is - Csongor talált egy mackót magának - és kézműveskedési lehetőség, Regő készített egy adventi naptárat. Kicsit átmelegedtünk, közben megérkezett a Mikulás is, Csongor le volt nyűgözve tőle és újra elbeszélgetett vele. 

Próbáltam visszakeresni most a teljesítési időnket, de az emléklapon csak az szerepel, hogy szintidőn belül teljesítettük. Arra emlékszem, hogy teljesen elégedett voltam a teljesítésünkkel egy 8 és egy 6 évessel, meg hogy bár időközben nem éreztem vészesnek a hideget, mégis csak jóval a hazatérés után olvadtam ki teljesen. El is tettem tanulságnak magamnak, hogy téli túrákra, főleg gyerekekkel, tehát ilyen tempóhoz jobban fel kell öltözni. Ezzel együtt az élmény és a szervezés tízpontos.