Csúcstámadás

A negyedik túra ez, hogy kerülgetem a Nagy-Gerecsét, nézem, hogy milyen közel van már a hegy a hatalmas TV toronnyal a tetején, és érzem a vonzását, hogy felfussak rá, hogy elmondhassam, megvolt a Visegrádi-hegység, a Mecsek és a Bakony után a Gerecse legmagasabb pontja is, ott álltam és alattam volt a környező vidék. És most, negyedszerre végre odaértem, ráadásul most ketten is velem tartottak: Szilvi és a tesója, Marcsi.

Tardosról indultunk, Marikával ott találkoztunk, Péter felvitt minket egészen a zöld jelzés kezdetéig, így is megtoldottuk már itt egy kilométerrel a kék túra szerinti távot. (Hivatalosan a Tardosbánya-Péliföldszentkereszt szakasz kereken 15 kilométer - majd lehet figyelni, hogy nekünk mennyi lett a vége :) )

Rajt Marikával, Tardos

Az elején okosan, váltott futás-gyaloglással kezdtünk felfelé, aztán a bányahegyi erdészházhoz érve és a kék jelzésre rátérve kezdtünk rendesebben futni. Jobbunkon a régi vasúti töltés kísért, az erdő pedig gyönyörű volt: egyre zöldebb, mindenhol virágok nyíltak és illatoztak.

Szilvi fotózza, hogy futunk

Az a kis halom középen a régi vasút hídjának kőfala

Odvas keltikék

Szépséges erdőben, a Gerecse-oldalban futunk, amíg ki nem érünk egy irtásra és el nem veszítjük a jelet. Kicsit tanácstalankodom, a Locus nem tölti be a térképet, de magát a kék túra vonalát és a mi helyzetünket igen, ez alapján egy picit a jelzés mellett vagyunk. Meg is látom a jelet egy árok túloldalán, csakhogy az irtás itt annyira friss, hogy hatalmas letört ágakkal és gallykupacokkal van teli az árok, az se látszik, hogy van-e ösvény a túloldalán. Átóvakodom és visszakiáltok a lányoknak, hogy jöjjenek, van ösvény, igaz, sok az akadály itt is, akkora ágak, hogy se alatta átbújni, se felette átmászni nem tudunk. Találunk viszont egy aprócska, kitaposott nyomvonalat a jelzett ösvény felett, ezen ki tudjuk kerülni az akadályokat, és hamarosan újra beérünk az erdőbe. Kisimul a lelkem, ezt szeretem én, körös-körül erdő, csak a levegő, a fák és mi. Elég sokan túráznak is ebben a szép időben, jó látni őket. Lassú, fokozatos emelkedővel haladunk felfelé a Gerecse oldalában, én már itt sem értem, miért nem látni a tévétornyot? Hiszen lentről olyan hatalmas, monumentális, hogyhogy eltakarja a hegy oldala, amin áll, vagy a fák? De majdcsak meglesz, most foglalkozzunk azzal, amit látunk.

A Fiar-bükköt nem ismerem meg, több öreg bükkfára is gondoltam, hogy talán ez az, a Sandl-hárs viszont szinte biztosan ez:

Még előtte az erdőn át gyönyörű kilátásunk van távoli hegyekre és a legközelebbi oldalban a pisznicei kőfejtőre:

Engem ez nagy örömmel tölt el, a Másfélmillió lépés film óta álmom látni a pisznicei kőfejtőt, de nem látogatható, szigorúan védett hely, mert főleg itt fészkel a kerecsensólyom. Eszembe nem jutna zavarni a kerecsensólymot, a turulmadarat, tehát lemondtam Pisznicéről, viszont örülök, hogy legalább így, a szomszédos hegyről láthatom. 

A lányoknak már az elején mondtam, hogy nekem muszáj felmennem a Gerecse csúcsára. Egyszerűen ha itt futok el alatta, ráadásul keresztezzük a csúcsra vezető kék háromszög jelzést, kizárt, hogy kihagyjam. Ha nem akarnak beletenni ennyi plusz kilométert és szintet a futásba, megbeszélhetjük, hogy hol várnak meg - de szerencsére velem akarnak tartani. Elérjük a hercegprímási üdülő tisztását és ezzel az első pecsételőhelyet (mert Bányahegyről már van pecsétem), és itt már hatalmas medvehagyma-mezőket hagytunk magunk mögött, sok az ember is, szedik a hagymát. Az üdülő után indul a kék háromszög, először szintben, aztán felfelé kanyarodik.

Egyházi üdülő

De jó, hogy rákanyarodtunk erre a kék háromszögre! Még messze a csúcs, de már megérte: a domboldalban lévő irtásfolton át gyönyörű kilátás nyílik a párás Pilisre, és először nem is ismerem fel, mit látok, de aztán felkiáltok: ott a Duna! és a távolban a Bazilika! Igen, párásan és messze ugyan, de ellátni Esztergomig és a Dunakanyarig, ott van Dömös is, nagyon meghat a látvány. Fotózok, Szilvi meg fotózza, ahogy meghatottan fotózok :)

Messze van, nem is nagyon látszik, de ott van :)

Azt hittem, majd csak a túra vége felé, az Öreg-kőről látjuk meg a Dunát és Esztergomot, akkor még nem tudtam, hogy az Öreg-kőre fel se jutunk aznap. De nagyon boldog voltam, hogy már most, sokkal korábban újra láttam a folyót és a szívemnek annyira kedves helyeket!

Haladtunk tovább felfelé, Szilvi és Marcsi kicsit lemaradtak mögöttem, én váltogatva futottam és gyalogoltam jelzéstől jelzésig, egész jól bírtam a hegyet. A torony még mindig nem látszott, nem értettem, el csak nem tűnt :) aztán kibontakozott a fák között, először csak azt vettem észre, hogy valami piros, aztán az alakja is felismerhetővé vált. Tényleg olyan sűrű az erdő, illetve valószínűleg olyan meredek szögben néztünk fel a hegyre korábban, hogy onnan nem látszhatott ki. De megvan!

Béna selfie ferdetoronnyal

De ez még nem a csúcs! A toronynál bevártam a csajokat, és még kb. egy kilométert futottunk tovább, minimális különbség lehet a hivatalosan mért legmagasabb pontig, mert gyakorlatilag fennsíkon futottunk, a csúcsot jelző geodéziai toronyig. Természetesen életveszélyes, úgyhogy nem másztunk fel, remélem, ide is épül majd egyszer egy szép kilátó, a Gerecse megérdemli. Szertartásosan megérintettem a torony betonfalát, köszöntem a csúcsnak, aztán fotózkodtunk.

Csajok a csúcson

Innen lefelé könnyű volt, fennsík a toronyig, majd le a kék háromszögön - kicsit gyorsabban leértünk, mint felfelé :) Két terepfutólánnyal is találkoztunk, egy túrázó család pedig megállt, és némi hitetlenkedéssel, talán tisztelettel a tekintetében jól megnézett minket magának.

Visszaérve az egyházi üdülőhöz folytattuk a túrát a kéken - hivatalosan a Bányahegy-egyházi üdülő szakasz 4.5 km, a mi óránk itt már bő 11 kilométert mutatott: 1.5 a Bányahegyig, 4.5 onnan az üdülőig, majd majdnem három fel a csúcsig és ugyanannyi lefelé. Így lesz a hivatalosan 20 kilométeres szakaszból jóval több. 

Gyönyörű szakasz következett, tovább folytatódtak a medvehagyma-mezők, a mézédes virágillat sokszor erős hagymaillattal váltakozott. Le is fényképeztem:

Kilométereken át ilyen

A Gerecsére nagyon jellemző köves ösvényen, sziklás erdőben futottunk, vad, nyers volt a táj, nagyon kellett figyelni a lábunk elé, de a látvány megérte. Az erdő nyiladékain át újra ráláttunk Pisznicére is:

Mária-szobor a kőfülkében

Az a vörös a pisznicei kőfejtő

Innen nagyon közel volt Pusztamarót, mindössze két és fél kilométer, szintben vagy lejtőn haladva, de nehéz, sziklás terepen. Aztán murvás útra értünk ki, elhagytunk egy parkolót és újabb rengeteg medvehagymaszedő kirándulót, végül megérkeztünk Pusztamarótra. Számomra ez azért nevezetes hely, mert az itteni emlékmű fotója szerepel a kéktúra-füzet hátoldalán. Amíg nem néztem utána, azt hittem, ez a gyönyörű, kapuszerű építmény talán a kéktúra elejét vagy végét jelzi, és ezért került a füzet borítójára. Később megtudtam, hogy ez a mohácsira hasonló pusztamaróti csata emlékműve, egy tisztáson az erdő közepén, gyönyörű.

Felül a valódi, alul a füzetborító

Pusztamaróti temető és pecsételőhely

Itt is beszereztem egy pecsétet, és indultunk tovább. Szilvit és Marcsit sok emlék köti ide, a közelben nőttek fel, itt pedig úttörőtábor, most már gyerektábor, barlangásztábor is működik. Autóval is megközelíthető, a környékbelieknek ideális kirándulóhely, most is sokan voltak.

A kék túra Pusztamarót után irtásfoltokra tér, itt már nem olyan szép a táj, nincs erdő, csak bozót, aljnövényzet, behajoló szúrós ágak. Viszont gyönyörűen rá lehet látni a magunk mögött hagyott Gerecse hegyre, és meg lehet csodálni: ott voltunk fenn!

Olyan messzinek tűnik...

Át kellett másznunk három vadkerítés feletti lépcsőn is, aztán erdőszélen futottunk, itt kapott el az első frissítő zápor, ez még csak akkora volt, hogy igazából nem számított, viszont nagyon finom illatot hagyott maga után. A kilométereket számolva így 17-18 felé elgondolkoztunk rajta, hogy nem lenne-e elég csak Péliföldszentkeresztig futni (az eredeti terv ugyanis Mogyorósbánya volt) és abban maradtunk, hogy majd ott meglátjuk, meg attól is függ, Péter hogy bírja Csongorral. Újra betértünk az erdőbe és lefelé haladtunk, míg hamarosan kiértünk egy műútra.

Megint valamilyen sziklaalakzat szemben

Szilvi és Marcsi leérnek a műútra

Itt történt az, hogy elnéztem a térképet. A műút mellett parkoló volt, egyik oldalán patak folyt, ezekből arra következtettem, hogy a térképen a közvetlen Péliföldszentkereszt előtti műúton vagyunk. De semmi nem mutatta, merre van maga a település, le kell-e térni a pecsételőhelyhez, a kék jelzés viszont egyértelműen vezetett tovább, át az úton és fel egy dombon. Nagyon közel látszott az Öreg-kő, az pedig a túra szerint már Péliföldszentkereszt után volt, és a völgyben egy falu is, amit a nem írom le még egyszer a nevét, olyan hosszú, szóval a P betűs településnek hittünk. (Valószínűleg Bajót volt.) Elkönyveltük, hogy valószínűleg nem vettünk észre egy pecsét jelzést és elhagytuk a falut, viszont a kéken vagyunk, tehát el nem tévedtünk, csak magát a pecsételőhelyet hagytuk ki. Felhívtam Pétert, ők Mogyorósbányán voltak a játszótéren, elmondtam, hogy akkor mi is oda megyünk, és most irány az Öreg-kő.

Kopár domboldal után megint erdő jött, emelkedő intervallumozással, aztán hosszú és a végén meredek lejtő, aztán kiértünk az erdőből egy zöld szántóföld mellé, egy nagy kövekkel vastagon borított, nehezen futható útra, és ez a kilátás tárult a szemünk elé:

Jobbra a Nagy-Gete és távolabb a Pilis

Balra az Öreg-kő

Itt még mindig azt hittük, hogy a következő célpont az Öreg-kő, de már 20 kilométer felett jártunk, és a mögöttünk lévő meredek lejtőkön megfájdult a térde. Ezzel együtt ha a kék túra arra megy, mi is arra mentünk volna... de ekkor jött a meglepetés: kiértünk egy újabb műútra, és tábla mutatta, hogy Péliföldszentkereszt egy kilométer a műúton jobbra. Mi meg azt hittük, az előző műútnál elhagytuk... Nem tévedtünk el, jó helyen voltunk és jó úton értünk oda, csak én néztem el a térképet. Még nem az Öreg-kő és Mogyorósbánya jön, hanem Péliföldszentkereszt. Hát, üsse kő.

A sors úgy hozta, hogy Marcsi első terep-félmaratonja épp ezen az egy kilométeres aszfaltúton teljesült, nevettünk is rajta, hogy fotózzuk az első terepteljesítést aszfalton :)

De a lényeg, hogy megvan, és gratulálok Marcsinak! 

Innen már aztán hipp-hopp beértünk Péliföldszentkeresztre (többet nem írom le, ha nem muszáj) és a templomnál keresni kezdtük a kéktúra-pecsétet. Először nagyon bosszús lettem, mert a templom előtti pihenőpadoknál, ahol egy nagy fán kellett volna lennie, és ki is volt szögezve rá a tábla, hogy OKT pecsételőhely, nem volt semmi. Elindultunk a templom mögé a forrást keresni, mert a vizünk is kifogyott, és néztük a fákat, hátha egy másikon van. És meg is lett, megkönnyebbültem, és pecsételtem. Fémpecsét, egyedi, templomot ábrázoló nyomot adna, de alig látszik rajta valami.

Itt Marika helyismeretére támaszkodtunk, meg a térképre is, mentünk tovább a kéken, bár Szilvi azt mondta, hogy ő már az Öreg-kőt nem mássza meg. Én is csak a forrásig akartam eljutni, aztán meglátjuk. Marika azt mondta, nincs az ilyen távol a templomtól. Azért én előrefutottam és megtaláltam:

A harmadik kép ábrázolja magát a forrást, az elsőn a Mária-kút van, ami néhány méterrel a forrás kezdete után sokkal bővebb vízzel folyik, patakot alkotva. A kettő között pedig a hatalmas Mária-kegyhely, egy csodás gyógyulás színhelye.

Megtöltöttük a kulacsainkat, ittunk, és elindultunk visszafelé. A templom előtt láttam egy táblát, miszerint Mogyorósbánya a kék kereszten, Öreg-kőt kihagyva három kilométer, úgy döntöttünk, ezen fejezzük be a túrát, és legközelebb a forrástól folytatjuk a kéket. El is indultunk a műúton, a térkép szerint a kék keresztnek nagyon hamar jobbra kellene térnie, de a templomot elhagyva sehol nem volt jelzés. Marika járt erre teljesítménytúrán, emlékei alapján próbálta visszaidézni, merre jöttek át Mogyorósbányáról, letértünk jobbra egy szántóföldek közötti földútra, ami aztán eltért balra, keresztülvágtunk egy búzaföldön, hátha valamelyik szélén lesz a jelzett út, visszaértünk a műútra és továbbmentünk, hátha a következő jobbra térő szántóföld az... de jelzés sehol nem volt, az eső is esni kezdett, és se a térkép, se a Locus alapján nem sikerült megtalálnunk a Mogyorósbánya felé vezető egyenest. Épp ott tartottam, hogy ha a következő útra benézek és ott sincs kék kereszt, akkor hívom Pétert, hogy mégis inkább jöjjön értünk Péliföldszentkeresztre (na csak leírtam még egyszer) amikor ő hívott, hogy mi a helyzet. Így aztán megkértem, hogy autózzon át ide, mi is visszafutunk a templomhoz. Itt készítettem az utolsó fotót az Öreg-kőről, ahogy visszafelé futunk:

és aztán beértünk újra a templomhoz, leállítottuk az órákat és megálltunk nyújtani a mellette lévő kis tisztáson. A kék kereszt keresésével sikerült megtennünk azt a három kilométert, amivel át kellett volna érnünk Mogyorósbányára - csak épp nem értünk oda. Így lett a Tardosbánya- (Gerecse-csúcs) - Péliföldszentkereszt kéktúra-szakasz nekünk 26 kilométer, 679 méter szintemelkedéssel. Marcsi első terep-félmaratonja némi extrával, Szilvinek és nekem pedig életünk második leghosszabb futása, terepen a leghosszabb. Az adatok Marcsi méréséből származnak, Szilvit és engem is megtréfált a runkeeper, és kihagyott szakaszokat. 

26.09 km      679 m szint    Idő:  4:09:16     Tempó: 9:33 perc/km