A Gerecse kövei - Szilvi első terep-félmaratonja :)

Gyönyörű tavasz van, ezt ki kell használni! Irány a hegy, irány a Gerecse, fussunk egy nagyot!

Nagyon vártam ezt a futást, sokat olvastam a Gerecséről előtte, olyan izgalmas hegységnek tűnik, és azért is vonz, mert szinte egyáltalán nem ismerem, egyszer teljesítménytúráztam itt, meg a múltkori futás. Külön öröm, hogy Szilvi is jött megint, ráadásul olyan távot terveztünk, hogy ha sikerül, meglesz az első terep-félmaratonja. Nem árulok zsákbamacskát: sikerült! Sőt... Nem tudtam teljesen pontosan felmérni itthon a távot, így néhány kilométerrel még több is lett. 

Mivel a múltkor elfelejtettem Somlyóváron pecsételni, most Tornyópuszta volt a kezdőpont, és először újra Somlyóvárra kapaszkodtunk fel. Máskor kicsit bosszankodnék amiatt, hogy egy már bejárt szakaszon futok újra - na nem nagyon, hiszen a hely, az erdő gyönyörű! - de az, hogy így Szilvi is megnézheti Somlyóvárt, tökéletesen kielégített, hogy szépen mondjam :)

Mert Somlyóvárt érdemes megnézni, és akárhányszor is, újra és újra felmászni. Akkor is, ha most jóval nehezebb volt Tornyópusztától felfelé futni a hegyre, mint két hete lefelé :) Három kilométer, bemelegítésnek, pecsét, csodálkozás, fotózás, majd vissza lefelé. (Felfelé szembejött két fiatal srác, csókolomot köszöntek... lefelé jól utolértük és leelőztük őket! :) )

Szilvi a távolban, míg én pecsételek

Szilvi és a kilátás

Innen aztán irány lefelé! Először a már bejárt úton, aztán ahol én két hete továbbhaladtam az aszfalton, letértem a kékről, mert figyeltem, hogy mikor jön szembe Péter autóval, szóval ott most a kéken megyünk, ahogy kell, földútra térünk, és rövid idő múlva leérünk a Tatabányát Tarjánnal összekötő műútra. Rövid szakaszon emellett futunk, de hamarosan jobbra betérünk az erdőbe, és immár ismeretlen útvonalon futunk Koldusszállás felé.

Az én lábam valahogy nem működik úgy, ahogy szeretném, nagyon lelkesen futnék, de valahogy nem akarják ezek a lábak, nem fáj, semmi baj, csak olyan nehézkes. Szintben vagy lejtőn jobban megy, emelkedőn nehezebb, ahogy ez logikus is.

Nemsokára szántóföld szélére érünk, egészen közelről halljuk az M1 autópálya zaját, aztán meg is látjuk, és a közvetlen közelében futunk, újra erdőben. Itt fotózgatjuk kicsit egymást, hogy dokumentálva legyen, hogy is terepfutunk mi:

Már 8-9 kilométernél járunk, Somlyóvár komoly emelkedője után most nagyjából szintben, kisebb hullámvasutazással haladunk, és várjuk, mikor jön a koldusszállási pecsételőpont. Átkelünk a Tarjáni-malompatak egyik ágán, alig van víz benne, inkább csak a mélyedésekben megálló esővíz, értetlenkedünk, pedig most aztán mindenhol van elég víz... 

De később szerencsére keresztezzük a másik ágát is, abban már szépen, annak rendje és módja szerint csörgedezik a patak.

Innen már igazán nem volt messze Koldusszállás, az erdőből tisztásra, műútra kiérve körülnéztem, merre is kell továbbmenni, és ahogy megfordultam, megláttam közvetlen mögöttem a fára kihelyezett pecsétet. Aki a másik irányból jön, meglepődhet, ugyanis az erdészház lovaskarámjánál is van pecsételőhely, ott matricák vannak - illetve most nincsenek. Tovább kell menni eddig a fáig, ott megtalálható a pecsét!

Koldusszállás előtt barátságos kutya jön szembe velünk, csak szegény Szilvinek mindegy, hogy barátságos vagy nem, a fóbia, az fóbia :( Kézenfogva, nyugodtan sétálva haladunk el az erdészház előtt, a kutya Szilvit szagolgatja, tényleg érzi a félelmet, de cseppnyi agresszió sem jelentkezik, inkább csak nem érti szegény, hogy ő olyan barátságos házigazdaként jött elénk, nekünk meg mi bajunk van vele. Elkísér a lovakig, és ott kötelességtudóan visszafordul, pontosan tudja, meddig terjed a hatásköre.

Koldusszállás visszatekintve

Itt túl vagyunk a számított félúton, és innentől a második fele nehezebb. Újabb emelkedő következik, és gyakorlatilag Bányahegyig abba sem marad, csak néha van benne egy kis lejtős vagy szintezős szakasz. Cserébe az erdő és a kilátás gyönyörű. Ilyen szép, nagy, öreg fa mellett futunk el:

Aztán jobbra ilyet látunk:

és eközben bal oldalunkon hosszan, hosszan húzódik a fák között és felett a Pes-kő mészkőfala. Kár, hogy teljesen tisztán sosem látunk rá, pedig még így a fák között is nagyon látványos. Errefelé egyre több a szikla a talajon is, elszórva az erdőben, fehéren vagy mohosan, vadregényes látványt nyújtanak.

Csak kicsit látszik a fák mögött a Pes-kő

Ilyen és sok kisebb, nagyobb szikla hever mindenfelé az erdőben

Turistajelzés :)

Kisebb, fiatalos erdőben, keskeny, avaros úton haladunk, 16 kilométer felé járunk, és kezdünk kicsit szenvedni. Látszik, hogy határokat döngetünk, ez már az átlagos edzéseink, átlagos terepfutásaink felső széle körül van. Hamarosan kiérünk a Tata-Tarján műútra, alattunk Vértestolna, a dombok felett színes siklóernyők, vagy tizenkettőt számolunk elsőre, és meglátjuk a célt, a Bánya-hegy vörös falát is. Messzinek tűnik így légvonalban, pedig csak nagyjából öt kilométer...

Rövid erdei szakasz és emelkedés után füves, bokros domboldalakra érünk, figyelni kell a jelzést, de mellettünk a vadkerítés oszlopain, de még ujjnyi vékonyka fákon is megbízhatóan ott van. Keskeny, kanyargós, köves ösvényen haladunk, egyre többször sétálunk bele, de ezzel együtt elég jó átlagos tempót tartunk. Aztán a cserjés, bokros fiatalos erdőből hirtelen szántóföldre érünk ki, ami mögött meglepően közel és hatalmasan magasodik a Gerecse tájat uraló tömbje.

Kinagyítva látszik a TV-torony is

Ez rám megint nagy hatással van, lenyűgöző ezt a hatalmas hegyet, a környék csúcsát közelíteni. Persze a mostani futásnak nem ez a célja, de a következőben már csúcshódítás lesz, és végülis a kék túra gerecsei szakaszának ez a fő attrakciója, a névadó és legmagasabb csúcsot elérni.

Itt, a szántóföldön kicsit elbizonytalanodtunk, és elővettem a Locust, ugyanis a kék túra régebben keresztülvezetett a mezőn, látszik is a kitaposott nyom, és szemben, az egyik szélső fán sejtem a jelzést. Viszont a nyom felénk eső végét beszántották... Locus szerint meg kell kerülni a szántóföldet, és szépen jelzi a régi nyomvonalat is. Tehát kerülünk, majd újra az erdőben, újra emelkedőn járunk, a Gerecsét elrejti előlünk a közelebb lévő domb és az erdő.

Szebbnél szebb sziklaalakzatok kerülnek elénk, hatalmas kövek, szinte falként magasodó vonulatok, vagy a Badacsonyban bazaltból látható kőmezőkhöz hasonlók, csak itt fehér, mohos hátú mészkövekből. A fáradtságon sokat enyhít a gyönyörű látvány. 

Már nagyon várjuk Bányahegyet, de most fontosabb dolog foglalkoztat: Szilvi pillanatokon belül teljesíti élete első terep-félmaratonját! Amikor megvan a táv, kaput tartok neki, átfut rajta, ééés célfotó!

Terep-félmaratonista :)

De ez még nem AZ a cél, addig még bő egy kilométer hátravan, végig felfelé, és a traktornyomok meg a kövek miatt elég nehéz terepen. Aztán egyenletesebb erdei útra térünk, már vörös a lábunk alatt a talaj, nagyon közeledik az a bánya, de hol van már...? Szaporodnak a biztató jelek, egyre kavicsosabb az út a talpunk alatt, aztán a baloldalunkon magasodó hegy szélén vörös kőhalmok tűnnek fel... Majd becsatlakozik jobbról a zöld jelzés, meglátok pár épületet, végül a tisztást és a bányahegyi erdészházat. 22.8 km... Kemény. De innen már tényleg csak lefelé! Bányahegyen az erdészház sajnos megrongált, pusztulásnak indult, bár még jó állapotú, remélem, a mostanában megindult turistaház-projekt hamar ideér! Hatalmas fára rögzítve találjuk meg a kéktúra-bélyegzőt, a fa alatt kedves tábla jelzi, hogy itt ismerkedett meg Mariann és Péter 2006-ban. Remélem, még együtt vannak :) 

Az erdészházzal szemben valaha hatalmas, talán villámsújtotta, odvas fa:

Innentől különösen figyelnünk kell, hogy a zöld, és ne a kék jelzésen menjünk tovább. Megfigyelem, hol ágazik el a kettő, hol kell majd legközelebb a kéken továbbmennem, és irány a zöld. Eltéveszthetetlen, széles, vörös poros erdei út vezet lefelé, Tardos még nem látszik, de tudjuk, hogy közel van. Nagyon jólesik a lejtő, a civilizációhoz közeledve bevárom Szilvit, hátha kutya lesz és együtt kell lennünk. Alattunk a falu, meglep, hogy milyen párás a völgyben a levegő.

Tardos

Pont megbeszéljük, hogy milyen jó lenne, ha Péternek eszébe jutna feljönni a faluból értünk... Ugyan a templomot beszéltük meg találkahelynek, de keményebb lett kicsit ez a futás, mint számítottuk. Vagy én számítottam, Szilvit meg csak belerángattam :) És ahogy kocogunk lefelé, szép lassan elhúz mellettünk a gondolatolvasó párom, alig hiszek a szememnek, úgy szólok Szilvinek, hogy hoppá, álljunk meg, amikor Péter már elment mellettünk. Megállunk, megállítjuk az órát is, és jóóót nyújtunk, meg iszunk, sőt eszünk is. 24.43 kilométer lett!

Tornyópuszta-Bányahegy 24.43 km     Idő: 3:45:34     Szint: 371 méter     Tempó: 9:14 perc/km