Újévi bátorságpróba

A Velencei-hegységből hazaérve rögtön kitaláltuk Péterrel, hogy mivel ő másodikán már dolgozik, még elsején el kéne menni még egy terepfutásra. Ő javasolta a Zirc-Bakonynána távot, ez kimaradt az őszi kéktúrázásokból, és csak bő tíz kilométer, téli alapozásra kiváló.

Az útvonalnak már korábban utánanéztem, és kicsit megijesztett, mert a kektura.hu honlap szerint ez az egyik legnehezebben követhető szakasz, nehezen megtalálható jelzésekkel, legyen nálunk térkép és tájoló is, figyeljünk nagyon, és olyankor menjünk, amikor a lombok nem akadályozzák a jelzések észrevételét. Ebből nálam mindegyik megvolt, de mégiscsak sikerült némi félszet elültetnie bennem ennek a bejegyzésnek, hiszen képes voltam már olyan útvonalakon is eltévelyegni egy kicsit, amiről nem is írtak ilyet. Úgyhogy kerestem és letöltöttem egy olyan programot, amin gps-sel követhetem magamat, és a kék túra útvonala is rátölthető, tehát mutatja, hogy rajta vagyok-e a turistaúton. Alapvetően papír térképet és a jelzéseket használom, de most szükségét éreztem egy ilyennek.

Odafelé igen korán volt  - fél kilenckor indultunk, most csak Csongort vittük - és a Bakony közelében már elég erős köd, és körülbelül két fok. Vacogtam, amikor az autóból kiszálltam, örültem, hogy vittem magammal polár futófelsőt, pedig nem gondoltam, hogy szükség lesz rá. Kipróbálhattam a karácsonyra kapott futókesztyűmet is. Zirc vasútállomáson pecsételtem - csak a Volán irodában tudtam, ahogy az ősszel ide érkezve is jártam, a vasútállomáson nincs jegykiadás, tehát ember sem, az utasellátó zárva. Végül a Volán pénztárban kaptam pecsétet, és így most egy hivatalos OKT bélyegzésem sincs Zircről, ellenben van két Volánbuszos. Úgy tudom, az is jó, csak igazolja az ottjártamat.

Bemelegítettem rendesen, és indultam. Nagyesztergárig aszfalton, kocsiúton vezet az út, olyan köd volt, hogy ahogy Zirc házai elfogytak, kicsit féltem is kimenni - engem itt nem fognak meglátni az autósok. Szerencsére Péter mindenre gondol: Zirc után várt, és kölcsönadta az autóban lévő láthatósági mellényt. 

Nagyesztergárig végig emelkedőn futottam, bele is gyalogoltam, hiába melegítettem be, a jobb vádlim nem akarta a dolgot, nem görcsölt be, de erősen megkeményedett, masszírozgattam. A honlap szerint Nagyesztergárról visszanézve szép kilátás nyílik Zircre, az apátság tornyaira - érdemes lett volna megállnom lefotózni, amit én ebből láttam: a legjobban a 'tejföl' szó fejezné ki. A falu első házai közé beérve az út ereszkedik, majd megint emelkedik, és egyértelműen kijelezve jobbra kanyarodik - ahol meglepetésemre megint vár Péter. Előttem megy nem tudom, hány métert, de hamar nem látom már a ködlámpát sem, tényleg nem semmi a köd. Fel is ötlik bennem, hogy biztos, hogy be akarok én menni egyedül ebbe a ködös erdőbe, amikor még félek is? Tényleg féltem, nem is egy dologtól: 1. eltévedek, nem fogom látni a jelzéseket a ködben. 2. a vaddisznóktól. Nem tudom, miért, az elmúlt napokban álmodtam is vaddisznóról, több beszélgetésben is előjött valamiért, és ezt a csendes, hideg napot az erős köddel kifejezetten olyannak érzem, amikor szívesen előjönnek. 3. attól, hogy most teljesen egyedül leszek az erdőben, nincs még egy olyan őrült, mint én, ha bármi van, várhatok arra, hogy úgyis jár majd erre valaki. Volt még egy negyedik félelmem is, de azt már elfelejtettem - annyira mégse lehetett erős :)

Szóval ha Péter nincs ott, lehet, hogy feladom a csudába az egészet, de szerencsére ott volt, megmasszírozta a bekeményedett lábamat, visszavette a láthatósági mellényt, nem mondott sokat, de a támogató jelenlétével elérte, hogy ne gondoljam komolyan ezt a feladást. 

Az erdő nagyon szép volt ebben a ködben, és a pára csepegésétől eltekintve hihetetlenül csendes, mintha megállt volna a levegő. Ködben a hang is kevésbé terjed, de még madárhangokat se hallottam. Rövidke futás után az út alatt kis patak szegődött mellém, a partjáról három mókus futott fel, át az úton előttem. Mosolyogtam, mókusok, de jó ilyet látni, egyszerre hármat! És nem vaddisznók :)

Indulás - azaz már 3 km után, de az erdei szakasz elején

Itt láttam a mókusokat

Nagyon figyeltem a jelzéseket, tény, hogy kopottak voltak, de megtalálhatóak és elég sűrűek. Az mindenesetre igaz, hogy jobb ilyenkor menni, amikor nincs lomb, de egyre inkább kezdtem azt gondolni, és a túra végére meg is győződtem róla, hogy sok helyen bizony friss jelzés van, pótolták a hiányosakat vagy rossz állapotúakat, és ahol csak lehet, ott van jelzés. Sokszor nem a régit festették át, hanem két kopott jelzés között elhelyeztek egy újat, így aztán a háromból már biztosan meglátja valamelyiket a túrázó, a futó. Inkább a terep adottságai: kevés erdő, sok magasfüves, gazos, hogy szépen mondjam, dzsindzsás patakpart, szántóföld széle, ezek okozzák, hogy egyszerűen kevés a jól látható, és jelzésre alkalmas hely. De ami van, azt kihasználják, szóval szerintem a fent linkelt bejegyzés már nem teljesen állja meg a helyét. Abban viszont egyetértek még így is, hogy a terep miatt jobb a lombtalan időszak, és figyelni is kell.

Ezen elmélkedve nemsokára kiértem egy szántóföld szélébe, és ahogy újra visszavezetett az út az erdőbe, most meg egy szarvas ugrott át előttem nem sokkal :) De jó túra ez, mennyi állatot látok! Persze az agyam hátuljában ott motoszkál, hogy lehet, hogy ez lesz a sorrend: mókus, szarvas, vaddisznó...? Nem gondolok vaddisznóra, nem gondolok vaddisznóra (nem gondolok fehér elefántra) őzikére gondolok, meg nyuszikára, róka is jöhet...

És közben kiérek Veimpuszta romjaihoz. Kerestem, hogy mi a története ezeknek a romoknak, nyilvánvalóan majorság volt itt, egy nagy, magtárra emlékeztető épület áll kísérteties romokban a ködös erdőben (ekkor eszmélek rá, hogy annyira már nem is ködös). Szerepel a Másfélmillió lépés filmben is, de ott sem emlékszem többre róla, most annyit találtam, hogy az Eszterházy család cseszneki ágának birtoka volt. De hogy mikor és miért hagyták el... Mindenesetre most nagyon jó tájékozódási pont a térképen, eddig már eljutottam gond nélkül.

Elölről, hátulról, alulról - kísérteties, nem?

Továbbfutva már nem igazán nevezhető erdőnek az, amiben járok, erdőszél, a patakot nem látni, de vízparti a növényzet, nyáron szebb lehet, most száraz kórók, bogáncsok alkotják. Bele is gázolok egyszer, amikor egy kicsit azt hiszem, hogy elveszítettem a jelzést és talán balra van a patakparton, de nem, megfordulok és jobbra van, az erdő szélében, egy fasorral beljebb. Ösvényt nem nagyon látni így az avarban, de a jelzés megvan, és követhető.

Ilyen gizgazos, erdőszéles bogáncsosban haladok, elég komoly a sár, köd viszont már nincs. Pocsolyákon ugrálok át, nem tudok szabadulni a vaddisznó gondolatától, arra gondolok, hogy talán a legjobb lenne túlesni a találkozáson és szembenézni a félelmemmel - de nem, nem akarom, inkább most még elfutok előle. Őőő, bátorságpróbát írtam a címben? Neeem, gyáva vagyok, mint a nyúl. A terepnyúl. De futok akkor is a magányos, csendes erdőben, ez mégiscsak egy viszonylag bátrabb nyúlra vall. 

Újra közelebb kanyarodik a patak, korábban különféle névtelen, a Gaját tápláló erek, mellékpatakok futottak az út mellett, de ez már maga a Gaja, ez biztos, pont úgy néz ki, mint Bakonynána után, széles és köves. Szép erdőbe érek megint, és a jelzések világosan mutatják, hogy át kell kelni a patakon:

Itt az innenső jel, a patak túloldalán világosan látszik a következő.

Átkelés a Gaján. Ezt a patak közepéből fényképeztem :)

Kidőlt fatörzs vagy egyéb természetes híd nincs, leóvakodom a csúszós partfalon, és köveken lépkedve kelek át, persze a sáros cipőm most már vizes is lesz, meg a zoknim is, remélem, gyorsan szárad majd, vagy legalább átmelegszik. Pár perc múlva már tényleg nem is zavar. Rövidebb emelkedő következik, sáros szekérút, aztán sajnos hamarosan megint kiérek az erdőből, és szántóföld széle, sár meg dzsindzsa következik újra. Rengeteg vadnyomom futok, az őzét, szarvasét megismerem, a vaddisznóét nem nagyon, főleg, ha csúszkál a sárban. Több vadlest is elkerülök, egy helyen vadkerítés mellett visz az út. A jelzés kifejezetten jól követhető, a letöltött programot (Locus) csak időnként használom ellenőrzésnek, nagyon pontos. Már nem lehet messze Bakonynána, de úgy helyezkedik el, hogy egyáltalán nem látszik ki a dombok közül, szerintem tiszta időben sem látszana. Egyszercsak autót látok meg a közelben: ott a faluba vezető műút! Olyan fél kilométer sárban csúszkálás után ki is érek rá, balra fordulok, és meglátom az autónkat, mellette Pétert és Csongort. Vigyorognak nagyon, Péter szerint úgy nézek ki, mint egy rendes terepfutó - sár, bogáncsok - és még befutok a faluba a pecsételőhelyig. A túra megkoronázásaként a faluszélen még egy negyedik mókussal is találkozom, igazán gazdag zsákmánnyal zárom így az új év első futását. Remélem, igaz a babona, hogy amit az év első óráiban csinálsz, azt csinálod utána egész évben, mert én ezt így szívesen folytatnám :)

Célfotó (a karácsonyi, szilveszteri finomságok meglátszanak...) és a cipőm már itthon:

Zirc-Bakonynána     10.8 km     1 óra 42 perc     193 m szint