A Vértes erdeiben

Ha jól emlékszem, a Másfélmillió lépés stábja is ezt a címet választotta a sorozat Vértest bemutató epizódjának. Nem véletlenül. Kicsi ez a Vértes, de az ország egyik legjobban erdősült tája, és ez az erdő nem akármilyen, hanem gyönyörű.

Csókakőről indultunk, sajnos a pecsételős kocsma zárva volt, milyen szerencse, hogy legutóbb kettőt pecsételtem és az egyiken nincs dátum, írok rá mait. Csak kicsit érzem csalásnak, de a lényeg, hogy két pecsét legyen, egy a múltkori túrabefejezésről, egy a kezdésről, azt meg tudom, hogy mindkétszer tényleg ott voltam, sőt, tanúim is vannak :)

A kocsmától a várig még felvitt Péter autóval, hiszen a múltkor is ott fejeztem be a túrát, onnan indulunk - merthogy Szilvi most is jött velem. Szegény olyan kemény tornát tartott előző este, hogy nagyon érzik a lábai, most először bír nehezebben egy futást, mint én. Viszont én meg totál kipihent vagyok, túlságosan is, a hétre csak egy 5 km és egy óra jóga jutott, meg egy arcüreggyulladás.

Ez a terep is rögtön egy keményebb emelkedővel kezdődik, a váralja mögött megyünk be az erdőbe, a fal alatt megyünk el, de viszonylag hamar, két-három kilométer után már magasabban vagyunk a várnál a Csóka-hegy oldalában. A csúcsra nem kanyarodik fel a kék jelzés, pedig az már majdnem a Vértes teteje lenne, de a környezetünkhöz képest elég magasan vagyunk így is, 460 méter körül. 

Rajt a vár alatt

Sziklák az erdei ösvény elején

A túra teljes hosszához képest nem volt vészes az emelkedő, talán két és fél kilométer, onnantól nagyjából fennsík kisebb hepehupákkal, enyhébb emelkedőkkel és lejtőkkel, és gyönyörű erdő, vakító napsütés. Ezen a szakaszon tényleg nincs semmi különleges: nincs szurdok, sziklaképződmény, csúcs, barlang, vízesés, csak erdő, erdő, erdő, gyönyörű. A fennsíkon a Határnyiladék nevű széles földút és egy irtás vár, épp vágják a fát, de hamarosan újra erdőbe érünk. Hideg szél fúj, induláskor fáztunk is és nehezebben melegedtünk be, de ezen már túl vagyunk, csak akkor zavaró, ha nyíltabb részeken telibe kap. Itt most ettől nem kell tartanunk, az emelkedő belegyaloglós tempója után gyorsulunk Szilvivel. A jelzés kiváló, mindenhol messziről látható, az erdő tiszta, gondozott, sok helyütt olyan, mint egy parkerdő széles sétányokkal. Persze azért ne kaviccsal felszórt parki sétányokra gondoljunk, vannak pocsolyák, vaddisznódagonyák, sár is, kövek is, faágak is.

Szilvi fut

Napos januári erdő

Szilvinek meg is van a beavatása: az első terepfutós esés. Szerencsére nem komoly, feláll, nevetünk, megbeszéljük. Erre száz méteren belül én is elesek, röhögve tápászkodom fel. A nadrágomon lévő sárfolttól eltekintve igazán semmi gond. 

Bő hat kilométernél aszfaltútra érünk, erősen figyelünk, hogy tényleg ezen megy-e a jelzés, és hol megy le róla. Együtt jön velünk egy Mária-út jelzés is, nem is tudtam, hogy milyen zarándokhelyek vannak errefelé, amiket érint. Egy kereszteződésben Mária-képet látunk egy fán:

Innen élesen szerpentinezve lefelé kezd tartani az aszfaltút, remélem, nem lesz ez így sokáig... és nem is, mire beérnénk a szerpentin komolyabb kanyarjaiba, egyértelműen, vagy négy helyen kijelezve visszavezet az erdőbe, egy szép völgybe. Nem bízzák a véletlenre, itt nem lehetett volna eltévedni. A völgy jobb oldaláról süt a nap, de nem emelkedik a völgy teteje fölé, így csak a bal oldal csúcsát világítja meg, nagyon szép. 

Itt megint emelkedik, a tetején megint favágásba botlunk, aztán elhagyjuk a Géza-pihenőt (ahol egy, szerintem még igazán fel sem ébredt alak bambám megbámul minket) és nemsokára erősen lejteni kezd az út. Megint szebbnél szebb sziklaalakzatokat látunk kétoldalt, mint az út elején, rájuk süt a nap. Az egyiket keresgéljük a térképen, teljesen úgy néz ki, mintha épület vagy várrom lenne, de nem tudunk errefelé ilyesmiről, ráadásul nappal szemben van, inkább csak a sziluettjét látjuk, megállapodunk, hogy szikla az. Főleg, amikor továbbhaladva egyre több ilyen sziklás dombtetőt pillantunk meg: közeledik Gánt. Ja, és itt egymást is fotóztuk :)

Kiérünk az erdő szélére, mezei szekérúton haladunk, itt erősebb a szél. Kétoldalt sziklaszirtek, az egyik fölött hollók keringenek, váltják egymást:

Balról jöttünk, jobbra megyünk, a tábla az erős napfényben fehéren ragyog

Holló :)

Hamarosan a távolban meglátjuk Gánt első házait, a lovarda kerítését, ami mellett (a kocsiút felé eső oldalán) annyiszor autóztam munkába néhány éve. Hamarosan szembejön Péter, szegény Szilvi már azt is hiszi, hogy akkor itt a cél, de nem, még befutunk a faluba a turistaházig. Nagyon jó, hogy Péterrel pont itt, és tökéletes időzítéssel találkoztunk, mert én mentem volna simán egyenesen tovább a távolban látott gánti házak felé, de ő megmutatja, hogy nem, itt élesen vissza kell fordulni a lovarda hátsó kerítése mellett, és a falu belső utcáin megközelíteni a célt. Ezt biztosan nem vettem volna észre, ha nem mondja. 

Ez az utolsó két kilométer talán a legnehezebb: teljesen kitett, mezei úton futunk, csak az egyik oldalon vannak házak, azok is ritkásan, nagy kertekkel: a szél szabadon süvít körülöttünk, le is viszi a sapkámat. Nehezen küzdjük le, a faluba beérve már könnyebb, a jelzés szépen visz a turistaházig, várjuk nagyon az érkezést. Egy játszótéren újra ott a családom, a tér végében a turistaház, a cél!

Gánt, érkezési oldal

Pózolós "nincsisnagyhasam" célfotó :)

Szilvi is a célban (neki tényleg nincs nagy hasa :) )

A turistaház teraszán nyújtunk, a villanyóraszekrényben a pecsét, ez is megvolt, új lapot nyitottam a kéktúrafüzetben. Sajnos a turistaház nem volt nyitva, úgyhogy a száraz ruhacserét az autóban abszolváltuk, szerencsére így vasárnap késő délelőtt nem sokat látott belőle Gánt lakossága.

Gyönyörű, nagyon kellemes futás volt, az egyik legjobb, legszebb eddig, nagyon jólesett, és feltöltött a következő néhány hétre. Remélem, kitart a legközelebbi alkalomig!

Csókakő-Gánt 15.06 km     Idő: 2:06:23     Tempó: 8:24 perc/km