Látványosságokban gazdag vértesi túra - OKT 10. Kőhányástól Szárligetig

Ez az egyik kedvenc szakaszom, és ha a közelünkben élők megkérdezik, hogy hol kezdjék a kék túrát, vagy egyáltalán a túrázást, akkor biztosan ezt, vagy legalább a Várgesztes-Szárliget útvonalat fogom ajánlani. Itt aztán van minden, érdemes többször is letérni a jelzésről: épített és természetes kilátó, vár, szurdok, tó, több forrás, kiépített pihenőhelyek, és ezeket gyönyörű, sűrű bükkösök és tölgyesek kötik össze.

Mi Kőhányáspusztáról indultunk, ahol ezúttal tényleg csak annyi időt töltöttünk, amíg felvettük a hátizsákot és kézbe a botot. Legutóbb már megnéztük a tájházat, meg aztán most kora reggel is volt, biztosan alszik még a gazda. Innen pár percen belül átvezet a jelzés a Tatabányára vezető autóúton, aztán egy magasfeszültségű távvezeték alatt, míg végül beérünk a Várgesztes előtti sűrű erdőbe. Enyhén emelkedik, kanyarog, tölgyesből bükkösbe vált, majd egy jobbkanyarral levezet a Várgesztesre tartó aszfaltra. Nincs messze a gesztesi vár, de a legutóbbi élményem alapján nem nagyon érdemes felkapaszkodni: bemenni nem lehet, kívülről viszont csak a tömör falat látni, úgyhogy ezt most kihagyjuk, lesz látnivaló bőven.

Az erdő Várgesztes felé

A falu előtt még kinn vannak a járvány miatti kérések: ne menjünk be, a pecsét a falun kívül, sátorban vár az önkénteseknél. Ez az információ már idejét múlta, az egyik pecsét még az aszfaltúton, a kéktúra tájékoztató tábláján van, a másik a falu túlsó végén, a bolt ablakrácsán. Bár mi az elsőnél pecsételtünk, azért a boltnál is megbizonyosodtunk róla, hogy megvan. 

Az aszfaltútról balra meredek lépcső indul egy kis barlanghoz, amely Mária-oltárt rejt. Hányszor elmentem alatta, de sose másztam fel, Csongor viszont imádja a lépcsőket, úgyhogy most itt volt az alkalom. Megérte, mert a Mária-szobor mellett még denevért is láttunk a barlangban. 

Lépcső a kis barlangi szentélyhez

Besétáltunk Várgesztesre, vásároltunk egy is elemózsiát a boltban, megnéztük a tavat, aztán nekivágtunk az újabb emelkedőnek, amiről egy rövid kitérőt tettünk a kék háromszög jelzésen a Zsigmond-kőre. Ezt mindenkinek javaslom, aki arra jár, mert fantasztikus kilátás nyílik Oroszlányra, a környező falvakra, és a vár is kibukkan az erdőből. A kaptató meredek, de rövid, a látványért megéri. Ha nincs zavaróan erős szél, érdemes itt letelepedni egy kis uzsonnára. 

Kilátás a Zsigmond-kőről

Mivel mi a boltnál már ettünk pár falatot, most csak kigyönyörködtük magunkat és mentünk tovább. 

Várgesztesnél kezdődik a látványos szakasz, néhány kilométerenként van valami látnivaló, tényleg olyan ez a környék, ahol bele lehet szeretni a túrázásba. Nem először járok itt, nagyon szép emlékek kötnek a környékhez: több túra és terepfutó verseny, sokat meséltem Csongornak ezekről - ő pedig szokás szerint a fantasztikus történeteivel szórakoztatott. Az első látványosság maga a Zsigmond-kő,  utána visszatérve a kékre és leküzdve az emelkedő végét hosszabb sík terep jön, aztán egy lejtővel leérünk a Mátyás-kúthoz. Itt akár napokat is el lehetne tölteni, van pihenőház - lakattal zárva, kívülről ép állapotban, nem tudom, használható-e - forrás, több tűzrakóhely, esőbeálló, pihenőpadok, asztalok és az erdei pihenőknél ritkaságnak számító hinták. Csongor boldogan vette birtokba az egyiket, amíg én megterítettem a tízórainkhoz, aztán a hintában is fejezte be a szendvicsét, és fejben már megtervezte a Mátyás-kútnál töltendő nyaralásunkat.

Tízórai hintával

Egyelőre azért még továbbindultunk a következő látnivaló, a Szarvas-kút felé. Ez ugyan kisebb, de hasonló komfort vár, még bográcsozni is lehet, viszont a forrás sajnos nem folyt most. Meglepődtem, mert bár sose láttam bővizűnek, azért mindig csepegett valamennyire, most azonban az utóbbi hetek esőzései ellenére csontszáraz volt a kút. Pihenni, egy könnyű családi kirándulásra nagyon kellemes hely.

Nagyon zöld :)

Szarvas-kút felülről

A következő látnivalóig már napos, erdőszéli szakaszon is vezetett az utunk. Én élveztem, Csongornak már sok volt a meleg - mi lesz itt még nyáron - szerencsére rétegesen öltözködött, volt mit levennie. Azt még nem is mondtam, hogy új hátizsákot kapott, ez a túra volt a próba, hogy kényelmes-e neki, tudja-e hosszú távon hordani, itt a melegben említette először, hogy úgy érzi, egyelőre még maradna a korábbi kicsi zsákjánál.

A napos szakaszról már jól látszott az útelágazás, ahol találkozunk a zöld jelzéssel és együtt haladunk tovább a szépen megtisztított Rockenbauer-emlékfáig, majd az onnan szűk egy kilométerre álló Vitányvárig. Csongor kalandot akart, így a várhoz nem a kék kereszt jelzésen, hanem a hegyoldalban kitaposott ösvényen kapaszkodtunk fel. Kellemes meglepetés várt: a vár régészeti feltárás színhelye, az utolsó látogatásom óta épülő falakat, megerősített részeket láttam. A fehér kövek ragyogtak a napfényben, sütkérező gyíkokat vertünk fel, ami Csongort újabb mesére inspirálta: majdnem a túra végéig magunkkal vittünk képzeletben egy kis gyíkot, aki nem ismerte a világot, és nekem kellett mindent bemutatnom neki, amit csak láttunk. Volt mit :)

💙

A Vitányvártól megint csak néhány rövid kilométer a körtvélyespusztai temető, különös hangulatú csendes-békés hely az erdőben. Előtte néhány éve még olyan sűrű, sötét, zord fenyves mellett vezetett az út, amilyet keveset látni a környéken, vérzett is a szívem, amikor kivágták. Mostanra viszont gyönyörű virágos rét foglalja el a helyét, el kell ismernem, hogy így is szép. Remélem, megvolt az észszerű oka az irtásnak és vigasztal, hogy méhek zúgásától zsongott a tér. 

Készül a vegyes virágméz

A Mária-szurdoknál tábla mutatja a kilátó felé vezető utat, kicsit bizonytalan vagyok, mert a szurdokban már sokszor jártam ugyan, de a kilátónál még sosem, és hosszabb a letérés a kékről, mint amire számítottam. De megtaláljuk, kék kereszt után kék háromszög, és aztán ott áll a szép új fakilátó, amire felkapaszkodva eláll a lélegzetünk.

Számomra a vértesi kéktúrának különösen kedvelt jellegzetessége, hogy mennyire éles a váltás a Vértes és a Gerecse között. A hat-hét évvel ezelőtti emlékeimben a Birka-csárdánál kiérünk az 1-es úthoz, és a szemközt elterülő szántóföld túloldalán ott emelkedik a tekintélyes Nagy-Gerecse a magasba nyúló tévétoronnyal. Most ez a látvány még szembetűnőbb, ahogy a kilátó felsőbb emeletein a fák fölé érünk, és pontosan szemben velünk ott a hegy. Innentől ő a cél, remélem, még idén nyáron elérjük. A többi irányba is érdemes nézni, mögöttünk az egyébként tömbszerű, nem túl magas és kiemelkedő csúcsokkal nem rendelkező Vértes teteje, a Nagy-Csákány. Előttünk meglepően közel terül el Tatabánya, a távolban a nagyigmándi szélkerekek, látszik a Budai-hegység, a Pilis, és nagyon a távolban, csak halvány, párás árnyként még a Börzsöny hegyei is kibontakoznak.

Középen hátul a Nagy-Gerecse

A kilátó alatti tisztáson padok, megint eszünk pár falatot, és visszatérünk a jelzésünkre a Mária-szurdok felé. A szurdokot nagyon élvezi Csongor, én meg elképzelem, milyen lehetett itt, amikor még patak csobogott a sziklákon.

Keresd a gyereket a szurdokban!

Innen aztán már nincs messze Csákányospuszta, ahol könnyebb a terep, kevés az emelkedő, és tudni lehet, hogy közel Szárliget, a cél. Cserébe viszont meleg van, süt a nap, Csongorról lekerül a póló is, szerencsére még ujjatlan trikó is van alatta. Locsolom a sapkáját vízzel és biztatom, ahogy télen elviseltük a hideget, a szelet, bizony a nyári túrázásnál is meg kell tanulni kibírni a hőséget - és még csak 24 fok van, igaz, hogy a hőérzet a tűző napon biztosan több ennél. Egyetlen magasles kínál egy kis árnyékot, oda leül Csongor, és előkerül a sópótlás, a kesudió. 

Búcsú a Vértestől

Kerüljük a csákányospusztai gazdasági épületeket, búcsúzunk a Vértes dombjaitól. A legutóbbi bejárásom óta áthelyezték a jelzést, máshol kelünk át az 1-es úton, hosszabb a szakasz vége, viszont erdősebb, így árnyékosabb. Valamilyen érdekes betonépület-maradványok szegélyezik az ösvényt, bányászathoz kapcsolódó épületeknek gondolom, de a térképről nem derül ki a mibenlétük. Itt kicsit megint élénkebb Csongor, a meleg és a pár perce látott hatalmas, repülő szarvasbogár látványa újabb történetre ihlette: ezúttal egy másik bolygón járunk, ahol hatalmasak az állatok, de csak a napon mozognak, így emberként csak úgy maradhatsz életben, ha nem jössz ki az árnyékból. Vajon miért pont ez jutott eszébe...

Sokáig haladunk a forgalmas 1-es úttal párhuzamosan - de szerencsére az árnyékban, így túléljük - aztán jön az átkelés, és innen szinte nyílegyenes, de árnyékos aszfalt Szárligetig. Csongornak már a nadrágszárát is lecipzáraztuk, és azzal biztatom, hogy elméletileg Szárligeten van a kéken egy cukrászda, még a vasútállomás előtt. Beérünk a faluba, itt is látunk egy csillét, mint Kőhányáson és Várgesztesen, aztán elmegyünk a templom mellett, és ott a cukrászda. Veszünk fagyit és hideg üdítőt, én egy kávét is, megérdemeltük! 

Szárliget temploma

A megérdemelt jutalom

Pihenünk, mosakszunk, de még néhány száz méter van a túra végéig. Csongor a bakancsot szandálra cseréli, aztán átsétálunk a vasútállomásra, megmásszuk a felüljárót, és a túloldalon vár az utolsó vértesi pecsét, és a házak után már nagyon közel a Gerecse.

Híd a Gerecsébe

Huszonkét kilométert gyalogoltunk reggeltől délutánig az első igazi nyári túránkon, rengeteg látnivalóval. Az új hátizsák még egy picit nagy lesz Csongornak, inkább rövidebb túrákon, könnyebb teherrel szoktatjuk majd hozzá és próbálgatjuk, hogy mikor nő bele. A meleget meg majd megszokjuk :)

22,49 km, 588 m szint

Kőhányáspuszta-Szárliget