Újra a Kéken!

Most visszanéztem: majdnem pont egy éve annak, hogy Csobánkánál elhagytam a kék jelzést. Uramisten, mennyire hiányzott! Azóta nemegyszer írtam már ezeken a hasábokon, hogy szívesebben futottam szervezett futásokon, teljesítménytúrákon, terepversenyeken, mert élt bennem a tavalyi rosszullét miatti para. Érdekes, pedig visszaolvasva az utolsó kéktúrás blogbejegyzést, ott tök jól éreztem magam, csak aztán maga alá gyűrt mégis... Több futásra mondtam már azt is azóta, hogy az a nagy visszatérés, újra terepen: amikor novemberben először mentem újra egyedül terepre, vagy amikor a Budai Trail egy szakaszán egyedül maradva nem féltem. Mégis, az, hogy a kék ösvényt sikerült most folytatnom, számomra egy mérföldkő. Sajnos egyre nehezebb is folytatni, mert a hozzánk közelebbi szakaszok majdnem teljesen megvannak, a távolabbiakra nehezebb eljutni. De szerencsére nincs időhöz kötve a teljesítés. Egyszer majd bejárom egyben is...

A hétvége optimális időkihasználásához az kellett, hogy szombaton déltájban már haza is érjek. Ehhez este mindent előkészítettem, hogy reggel csak fel kelljen öltöznöm, bekapni egy banánt és elindulni. A napkeltével indultam, és Andi, giziontársam csobánkai otthonánál parkolhattam, nagyon jó volt így, hogy végig biztonságban tudhattam az autót. Bemelegítésként elgyalogoltam-kocogtam a háztól a falu széléig, ahol beérkezik a kék a Nagy-Kevély felől, és keresztezi a pilisvörösvári műutat. Kicsit meghatottan néztem vissza a hegyre, amiről egy éve jöttem le. Végre újra itt! Rituálisan lefényképeztem, honnan jöttem:

Pont innen néztem vissza tavaly, itt ültem az út szélén fáradtan

Kicsit távolabbról, itt látszik a Hármashatárhegy is

Aztán már csak előre néztem, és bevetettem magam az erdőbe. Pulzuskontrollal futottam, az volt a tervem, hogy Pilisszentkeresztig a megadott pulzustartomány felső határát tartom, onnantól durvul majd az emelkedő, elég lesz a teljes tartomány vagy az alsó széle. Így a felső határon remekül futottam, nem volt nehéz, és nem akkor gyalogoltam bele, amikor meg akartam halni és úgy éreztem, hogy nem bírom tovább (ilyen pont nem is nagyon volt) hanem amikor a pulzusom 160 fölé ment. Olyankor visszaengedtem 150 alá, és újra futottam.
Talán 2-3 km a csobánkai Szentkút a fölé emelt kis kápolnával. Elméletileg egy pumpálós karral lehet engedni a vizet, nekem most nem sikerült, a kart sem találtam, pedig úgy szeretek az utamba kerülő forrásokból inni. Azért megnéztem, körbefotóztam és mentem tovább.

A kápolna után kiér az út egy kis rétre, pihenőpadokkal, majd élesen visszafordul és emelkedik, némi tisztás után újra beér az erdőbe. Itt láttam egy akkora meztelencsigát, de akkorát, hogy először siklónak néztem. Legalább húsz centi, és nem túlzok. Bele is borzongtam az élménybe.
Innentől sokáig nem volt más, csak erdő, szépséges, üde zöld, sűrű erdő. Kirándulókkal nem találkoztam, egy gombaszedő fiúval egyszer - korán volt, háromnegyed hét körül indultam. Vártam, hogy mikor találkozom a Dera patakkal, tudtam, hogy valahol a közelben folyik, és össze kell majd futnunk, hiszen Pilisszentkereszt alatt az ő szurdokvölgyében vezet majd az út.

Üde zöld

Végül hét kilométernél ért oda a patak, egészen hirtelen, semmi előzetes vízcsobogás, egyszer csak ott volt az út alatt. Kitört rajtam az izgalom, akkor mindjárt itt lesz a szurdok! Kis kaptató, kis tisztás tűzrakóhellyel, a túloldalon autós pihenő, és az első fahidak - valóban kezdődik a szurdok. Az elején vicces a kék ösvény, átvisz egy hídon és visszahoz egy másikon csak azért, hogy keringhessek, mert szép :) aztán később már az út vonalvezetése is indokolja a cikázást. Gyönyörű a Dera-szurdok, párás, sötét, telefonnal a kezemben futkosok, hogy könnyebben tudjak fotózni, de nem sok sikerült jól a fényviszonyok miatt.

A szurdok felső szélénél találkozom a másik meztelencsigával, ő is hatalmas és ő már annyira kibillent a lelki egyensúlyomból, hogy nem figyelek oda egy kőre és elesem. Semmi baj, felkelek és megyek tovább, de most már tuti, hogy a csiga veszélyes állat :)

Lassul, csendesedik a patak, egyenesedik a táj, érzem, hogy kiérek lassan a szurdokból, kicsit sajnálom is, mert gyönyörű. De közben várom az érkezést Pilisszentkeresztre, és az új pecsétet a kéktúrafüzetembe majd' egy év után. Még egy utolsó patakátkelés, ez most nem hídon, hanem köveken, meg egy utolsó utáni keskeny pallókon, aztán kikapaszkodom a mederből, és ott a falu széle. Megkeresem a Felső kocsmát, boldogan megszerzem a pecsétet, frissítek, tájékozódom és indulok tovább. Nagy levegő... tudom, hogy innen jön négy kilométer keményebb emelkedő Dobogókőig.

Eddig szépen tartottam a pulzustartomány felső határát és a kb. nyolcperces tempót, innentől úgy csinálom, hogy a tempó nem érdekel, a pulzustartomány alsó határa alá nem csúszhatok. Főleg gyalogolok felfelé, akkor futok, ha a 141 alá csúszom. Általában bővel 150 felett vagyok gyalog is... Kivettem a zsákból a kulacsot, néhány lépésenként iszom. Keskeny, köves az út, az eddigi tölgyeserdő vegyesbe vált, fenyvessel is foltozva. A talaj még jó, de határozottan nedvesebb, mint a lentebbi szakaszon. Sajnos egyértelműen látszanak a decemberi jégkár nyomai, de az út már tiszta, a rengeteg munka is látszik, amit elvégeztek a környéken.

Hamarosan hátulról kerülöm a Zsivány-sziklákat, majd melléjük érek, innen jobban beláthatók. Kedvem lenne mászkálni egy ideig rajtuk, közöttük, de sietni kell, a kilences buszt már úgysem érem el Dobogókőről, de a tízest muszáj lenne.

Itt már nagyon éhes voltam, egy ideig lebeszéltem magam, hogy ugyan már, majd a csúcson eszem, aztán rájövök, hogy ha úgyis gyalogolok, miért ne ehetnék most? Előhalászom egy müzliszeletet, nagyon jólesik. Közben sárosabb részre érek, az elmúlt hetek sok esőzéséből új vízfolyások, időszakos patakok keletkeztek a hegyen, rajtuk keresztül gázolok. Kicsit veszít meredekségéből az emelkedő, újra tudok futni. 15 km volt a terv, most úgy számolom, kicsit előbb fel fogok érni, úgyhogy először elfutok a Rezső-kilátóig, és úgy vissza a dobogókői kilátóig és a turistaházig. Azért felérve a parkolóhoz az első dolgom ellenőrizni a buszindulást, nehogy pórul járjak. De jól tudom, van még elég időm Rezsőre, és mivel itt fent már sík a terep, pár másodpercet még javíthatok az átlagomon is :)

A kilátás Rezsőtől

Rezső

Végül 16 kilométer lett a célig, a kilátóig. A runkeeper pont mondta be az adatokat, mellettem külföldi bringások gratuláltak, én csak néztem a tájat és szívtam magamba a látványt.

Egy célfotó, csúcsszelfi:

Aztán gyors órára nézés, ajjaj, még pecsételni is kell, el ne menjen a busz :) irány a turistaház, elköszöntem a hegytől, beütöttem az újabb pecsétet duplán, vettem egy kólát és leültem a buszmegállóban. De jó, hogy itt voltam! :)

A busz a csobánkai útelágazásig vitt, onnan még majdnem 3 kilométert gyalogoltam-kocogtam levezetésképp az autóig, tehát végül a szombati kilométereim száma 20,46 lett :) plusz egy csomó autós kilométer. És most aztán mindennél jobban vágyom a folytatásra, ha több időm lett volna, biztosan nem állok meg Dobogókőn!

Csobánka - Dobogókő 15.98 km     718 m szint     2:30:50