Dr. Hegyi Imre emléktúra

Vissza a terepre! Ez az én időm, nem a nyár. Na, nem is pont a mai szakadó eső, de nem zavart, és olyan túrán vehettem részt, aminek minden percét élveztem.

Az edzéstervem erre a hétvégére egy félmaratont írt elő. Versenyre nem akartam nevezni, és vágytam már nagyon terepre, kerestem hát egy teljesítménytúrát, ami közel van, és megfelel a táv. A Dr, Hegyi Imre emléktúrát találtam a Bakonyban, Kisgyón körül. A napokban az esőzések miatt máshol lemondtak néhány megszervezett túrát, Kisgyón közelében is áradt a Gaja, nem voltam biztos benne, hogy megtartják, de még ma reggel sem találtam sehol, hogy lefújnák, hát nekivágtam. 

Tiszta időben (meg enyhén párásban is) tőlünk is látszik a Bakony. Most még közeledve se láttam, először Iszkaszentgyörgyről pillantottam meg az autóból erős párában. Ott még reménykedtem, hogy talán száraz idő lesz, még ha borús is. Aztán Bakonycsernyéig esett, ott meg egy kifejezetten erős zápor kapott el. Nem is voltak nagyon sokan Kisgyónban, az indulásnál, de azért volt mozgás, én voltam a huszadik induló a húszas távon.

Az elején még nem is volt vészes, enyhe eső, emelkedő, aszfaltos út. Mondjuk rögtön tettem egy kis kitérőt, amit nem kellett volna, sebaj, annyival is több lesz a táv meg a szint. Vagy elmaradt egy szalag, vagy nem vettem észre, ettől eltekintve mindenhol remekül volt jelezve az út.

Amikor még el se indultam, nyolcperces átlagot terveztem, aztán rájöttem, hogy ez nem volt egy átgondolt ötlet: az előző terepfutásaimon a kilencpercest se sikerült elérni, pedig nem volt ilyen dagonya. Módosítottam magamban az elképzelést kilences célra. A kezdeti aszfaltos erdei út után erdőbe tértünk, volt sár, pocsolya, pára, mindenütt víz - tényleg, ha valaki aggódott korábban a patakok vízszintje miatt, most már ne tegye, ott is patak van, ahol korábban sose volt.

Az első erdős szakasz, még enyhe esőben

Sok gombát is láttam, sokfélét, ha épp nem esik, meg főleg ha nem futok és nem telefon van nálam, hanem fényképezőgép, akkor fotóztam volna őket, és keresgélném, hogy milyen fajták. Kicsik, nagyok, fehérek, barnák, tölcsér alakú narancssárgásak, de így csak ezt a kis pirosat fotóztam, ezt is elmosódva.

Innen az erdőből aztán egy legelő szélére értünk, az is jól ki volt szalagozva, nemsokára pedig megláttuk Bakonycsernye szélső házait. A pecsételőpont a focipályán volt, nagyjából öt kilométernél. Kis kitérés, aztán vissza a faluba és tovább néhány utcán, majd újabb legelő. Na, a néhány utcán kezdett úgy igazán esni. Bedugtam az itinert a ruhámba, mondjuk ettől ugyanúgy szétázott, majd nem sokkal később meg is álltam, hogy a telefont is a hátizsák mélyére rejtsem. Innen kezdődtek a jelentősebb emelkedők, fenyveserdő szélében haladtunk hullámvasutazva, a ruhámból csavarni lehetett a vizet, de mivel igazán hideg nem volt, a szél se fújt, így nem zavart. Az út tele pocsolyával, illetve sok helyen inkább a pocsolya között volt némi út, az is bokáig érő sár.

De itt már nem zavart, úgyis csurom vizes voltam, futottam bele, ahogy tudtam, inkább arra figyeltem, hogy ha lehet, azért ne essek el. A hullámvasutazás után aztán kereszteztük a jásdi műutat, majd újra legelő következett a kék kereszt jelzésen, és itt álltam meg hitetlenkedve, hogy nahát, elállt az eső. Gyorsan elő is kaptam a telefont, itt az alkalom pár fotóra.

Ködözik a Bakony

Itt még nem is olyan sáros (de a nadrág csurom víz, szárazon világosszürke)

Aztán körülbelül eddig is tartott az esőszünet, telefon el, kapucni vissza, és odafutottam a képen párálló dombokhoz, be az erdőbe. Itt is volt egy kis elbizonytalanodásom, ugyanis szegény itinerem eddigre ronggyá ázott, és nem emlékeztem, hogy a kék kereszt jelzésen kell-e tovább menni vagy egyenesen, a szalag meg olyan kétértelműen volt kitéve. De jött egy túrázó és segített, tehát nekivágtunk egy jó komoly emelkedőnek a kék kereszten. Felkapaszkodtunk, kanyarogtunk egy kicsit az erdőben, és már ott is volt a Dr. Hegyi Imre emlékpark, amit néhány éve létesítettek a névadó néprajzkutató tiszteletére a jásdi út mellett, érdemes megnézni, autóval is megközelíthető. Itt is volt egy pecsételőpont nagyon kedves bácsival, sörrel is kínált, majdnem elfogadtam, de hirtelen rájöttem, hogy haza is kell vezetnem :)
Átszeltük a műutat és folytattuk tovább az emelkedést a kék kereszten, majd egy kavicsos erdei úton a kék jelzésen. Ott láttam ezt:

Szántóföldön összegyűlő víz, ahogy megtalálja az útját. Nem patak, itt nem szokott patak lenni.

Itt elhagytam a túrázót, belehúztam a futásba - még megvolt a kilenc perc alatti átlagom - majd letértem a kék barlang jelzésre az Alba Regia barlang felé. A szalagozás levitt a jelzésről, nehezebb, letört gallyakkal teli terepen kapaszkodtam felfelé, majd egy szedres bozótosba értem. Látszott, hogy nem sokkal ezelőtt megrendszabályozták a bozótost, de a szeder elég öntörvényű növény, tele is van piros karcolásokkal a lábam. Viszont innen szépen szalagozott zsombékosba értem - magas fű, az alján több centi víz - és nemsokára megérkeztem a barlanghoz. Újabb pecsét, és megnéztem a bejáratot is, ha már itt voltam.

Innen megint szalagozott dzsindzsa következett, és amíg barlangot néztem, utolért a túratárs is. Ettem pár szem szedret, ha már a természet ingyen kínálja a frissítőt.

A szederág alatt-mögött az az ösvény próbál lenni

Szerencsére a bozót nem tartott sokáig, bár több sebből véreztem, mire kikeveredtünk belőle és rátértünk a piros jelzésre. Ez aztán - a barlang jelzéssel együtt, amit felfelé elhagytunk - levitt a hamuházi erdészházig, ami megint pecsételőhely volt. Érdekes, hogy az első nagyjából tíz kilométeren volt összesen két pont, a maradékon pedig hat, sűrűn követték egymást. 

Innen már ismertem az utat, végig a kéken kellett futnom Kisgyónig. Kis emelkedő, az elágazásban újabb pont, bár nem telt még el egy kilométer se az előző óta (gondolom, a tízes és ötös táv miatt voltak ezen a szakaszon ilyen sűrűen). Aztán következett a túra legszebb erdei szakasza, itt már jártam és örültem, hogy újra járhatok: a Dobogókő környékére emlékeztető vízmosásos, bükkerdős rész. Víz itt is rengeteg volt, de szerencsére bozótos már nem. 

Kék ösvény

Aztán elértem az erdei szentélyt, a pontőrök még előtte vártak egy esőbeállóban, és innen már csak pár kilométer, gyakorlatilag célegyenes. Még az Alba Regia barlangnál a barlangnézés, az emelkedők és a bozótosok miatt 9:30 fölé lassult a tempóm, a Hamuház óta azon igyekeztem, hogy a hátralévő rövid távon lefaragjam azt a fél percet. Nem hittem volna, hogy sikerül, de olyan jó tempót futottam a végén, hogy ha pár méterrel arrébb van a kisgyóni kulcsosház kapuja, meglett volna a kilences átlag :) Csuromvizesen beérkeztem egy lendületes futás után, egy olyan túra végén, aminek minden percét élveztem. Nem tudom, mi hatott így rám, hiszen az időjárás vagy a kilátás nem volt épp ideális, mégis, semmi nem zavart, huszonegy kilométer tömény örömfutásban volt részem. A szervezés is remek volt, jó itiner, szalagozás, kedves pontőrök, egyes frissítőpontokon víz, müzliszelet, Balaton szelet, a célban választható zsíros vagy lekváros kenyér, mosakodási lehetőség, emléklap és jelvény. 

Az autóban volt egy száraz pulcsim, levettem a csuromvizes futócuccot, fel a pulóvert, a hátizsákban szerencsére szárazon maradt széldzsekimet a derekamra tekertem, a zoknimat is szárazra cseréltem (csak cipőt nem vittem) és így vezettem haza. Amiben az a vicces, hogy útközben be kellett mennem egy boltba - szoknyaként viselt világító narancssárga széldzsekiben :D

Táv: 21.21 km     Szint: 568 méter    Idő: 3:11:16     Tempó: 9:02 perc/kilométer     MTSZ pontok: 40