Fehér-Vár-Palota 25

Az úgy volt...

Hetek óta nézegetem a runkeeperen, hogy nemsokára meglesz az ezer lefutott kilométerem. Pár napja már csak harminc hiányzott. Szöget ütött a fejembe, hogy az meglehetne a héten... Volt egy szerdai öt kilométerem, kéne még egy hét-nyolc és hétvégén egy hosszabb, és akkor ünnepelhetek. Végül kinéztem a Fehér-Vár-Palota teljesítménytúra 25 km-es távját, azt lefutnám, és meg is van.

De közben az a felemás érzésem is volt, hogy fáradt vagyok... jó lesz már, ha szezon vége lesz, a Balaton Maraton után jön egy pihenő, rám is fér, tényleg sokat futottam az elmúlt hónapokban, pont jókor lesz anyajegyműtétem. Nem gondolom, hogy túledzés lenne, nem szenvedek, nem vagyok tehetetlen, nincsenek lehangoló gondolataim a futással kapcsolatban, csak tényleg fáradok. Most akkor biztosan kell nekem ez a túra? Biztos olyan fontos ez az ezres, pont most? Mi lenne, ha inkább többet pihennék a félmaratonig?

Előadtam Péternek is ezeket a nyűgeimet. Ő pedig azt tanácsolta, hogy inkább a hét-nyolcat hagyjam ki a héten, pihenjek helyette, de a Fehér-Vár-Palotára menjek el, mert élmény lesz, meg ki tudja, meddig lesz ilyen kirándulóidő, meg ilyen közeli túralehetőség... és igaza volt.

Ezt végiggondolva is volt bennem egy nagy adag para, mert a TTT honlap kicsit szűkszavú, én meg még csak két teljesítménytúrán voltam: 2006-ban a Gerecse20-on, és 2008-ban a Tökölőn. Előbbin Péterrel, és ő volt a rutinos túrázó, utóbbi egy kényelmes séta volt az ötéves Marcival, miatta nem érdekelt idő és teljesítmény, és apukám volt az egyik pontőr. Attól paráztam, hogy most akkor hogy lesz ez, tényleg ott lesz az Országalmánál a rajt, és merre kell menni, és hogy lesz kijelölve, és nem tévedek-e el? Szerencsére este találtam facebook-csoportot, ahol meséltek a korábbi túrákról, meg megtaláltam a Fejér Megyei Természetbarát Szövetség honlapját és rajta a térképet... de ezzel együtt tiszta vizsgadrukk volt bennem reggel, még hasmenésem is volt, és bocs a túl sok infóért.

Közben tudtam, hogy csak ott kell lennem, el kell indulnom és minden jó lesz... Péter és Csongor elvittek majdnem a rajtig, kaptam rajtszámot (csak papíron, viselni nem kell, de a babonám, hogy legyen benne egyes, most nem jött be) térképet, itinert, mindent, és indultam. Tényleg az Országalmától indul, de azért nem pont, mögötte a nemtudommelyik hivatalból.

Visszapillantás a rajt felé

Rögtön az elején meglepetés várt, mégpedig a családom személyében: Péter és Csongor körülbelül a harmadik utcában vártak, úgy örültem nekik! Elkísértek az első ellenőrzőpontig, ez még a városon belül a Csitáry-kút volt, csak 1.2 km-re az indulástól.

Elköszöntem tőlük és megkaptam az első pecsétet meg egy kis útbaigazítást, és indultam a túra lényegi részére a piros szalagok mentén, a patakparton. A facebook-csoportban azt mondták, az eleje felejthető, nem túl szép, én mégis le voltam nyűgözve, és rácsodálkoztam, hogy ilyen helyek vannak Fehérváron, még városhatáron belül:

A kijelölés nagyon jó volt, itt már volt zöld turistajelzés, ahol ritka, ott szalagozás is, sokszor pedig mindkettő. Izgalmasabb helyeken pedig ilyen információk:

Vigyázz, vasúti átkelés!

A patakpart után a térkép szerint a halastavak mellett mentünk, de a gát alatt, úgyhogy a tóból nem láttam semmit. Nem volt nagy tömeg a túrán, de azért rendszeresen utolértem túrázókat, és nagyon sok volt az idősebb, ősz párok, ennek úgy örültem, elképzeltem magunkat Péterrel húsz-harminc év múlva, ilyen szeretnék lenni...

Gyönyörű volt az idő, csak úgy ragyogott a nap, nagyon meleg volt futva, ilyen novembert... :) De a távolban szinte lila, indigókék felhők borultak az égre, illetve nem is olyan távol:

Baljós felhők

Ezen az úton történt az első apró nehézség, egyszercsak nagyon lazának éreztem a hajamat (copfba volt fonva) hátranyúltam, hát kibomlott, és a gumi nem volt benne. Visszasétáltam egy szakaszon, nem volt nálam más, kibontott hajjal pedig mégse futhatom le a további 18-20 kilométert... Nem hittem, de meglett, jó szorosan felkötöttem a hajam vele, örültem, és hajrá.

Moha, a második ellenőrzőpont már nem volt messze, tudtam, hogy ez nagyjából 11 km az indulástól, örültem nagyon, hogy ennyi már megvan :) Nem igazán pihentem, egy meleg teát ittam, az nagyon jólesett, pecsételtem, és nyomás tovább. Beértünk a felhőbe, nagyon beborult az ég, olyan volt, mintha alkonyodna így délelőtt fél tíz táján. De egyelőre nem volt se szél, se eső, se hideg. 

A Vértes tömbje - ugye hogy olyan, mintha alkonyodna?

Vele szemben marhák

Mohától csak bő négy kilométer a Duzzogó fürdőrom ellenőrzőpontja - érdekes név, fogalmam se volt, milyen fürdő ez és miért hívják így, most utánanéztem. A pont előtt tévedtünk el többen is, egy elágazásnál ugyanis állt egy hölgy, és mutatta, hogy jobbra kell menni, be is ment a jobboldali útra, és mondta, hogy itt a jelzés! így többen mentünk utána, köztük egy futó srác, aki már másodszor előzött meg itt, egy időre együtt futottunk, és együtt tévedtünk el. A jobbra kanyarodó út után ugyanis bozótos következett, jött egy srác gps-sel, szerinte arra kell menni, hát mentünk, nála van a technika. A bozótos legelőre ért ki, át kellett mennünk egy villanypásztoron, elefánténak is beillő tehénlepények közt, és én egyre inkább úgy éreztem, nem kellett volna eljönni jobbra, vissza kéne menni oda, ahol az utolsó jelzést láttuk. A futó kolléga is így gondolta, úgyhogy mi ketten visszamentünk, ezúttal egy dupla villanypásztor alatt átgurulva a földön. És a jobbkanyar után megtaláltuk a szalagozást az egyenes ágon... máskor nem hallgatunk idegen nénikre és gps-ekre :) A srác füttyel jelzett a legelőn utat kereső többi társnak, és futottunk, kicsit beszélgettünk futásról és tervekről, de aztán mondtam neki, hogy láthatóan ő túl gyors hozzám, menjen csak. Ment is... egészen a kb. húsz méterrel előttünk található ellenőrzőpontig, ahol rég nem látott ismerősként üdvözöltük egymást :)

Megkaptam a harmadik pecsétet (nekem csak öt kellett, úgyhogy több, mint a fele megvan :) ) és megkérdeztem a pontőröket, hol van itt a fürdőrom? Körülbelül kétszáz méterre volt az erdőben, kerítéssel, és csak engedéllyel megnézhető, de ők most adtak nekem engedélyt, úgyhogy letértem a túraútvonalról, és egy kicsit megnéztem. Tényleg olyan, mint a linken írják, sajnos nem sikerült éles fotót készítenem róla, csak egy gyökérről a falán:

Innen már csak 1.9 kilométer Iszkaszentgyörgy, viszont eddig nagyjából sík volt a terep, most kezdődnek majd a dombok. Egyelőre nem vészesek, csak egy kis bemelegítés, de azért mégiscsak túlvagyunk a táv felén, a kilométerek már a lábban vannak, és ezzel a lábbal kell majd őket megmászni... Fáradt még nem vagyok szerencsére.

Szemerkél egy kis eső, nem vészes, csak épp az orromra koppan időnként egy-egy csepp. A szél kellemetlenebb, de még az sem olyan rossz, és erdőben, védett helyen futok. Olyan jó túrázókat előzni... aztán amikor megállok fotózni, többen elhagynak újra, van, akivel vagy háromszor kerülgetjük egymást. 

Iszkaszentgyörgy előtt egy macskaugrásnyival felhív Péter. Olyan jó időérzéke van, én Iszka után akartam hívni, hogy megvan az utolsó pont, már csak a cél van hátra :) Megbeszéljük, hogy nagyjából mikor találkozunk Csóron.

Iszkán a kastélyban van az ellenőrzőpont, itt a pecsét mellé egy szelet csoki is jár :)

Nem is tudtam, hogy ilyen szép kastély van itt, körülötte tanösvény, azon is megy most a FehérVárPalota öt kilométeres túrája szintidő nélkül, nyilván gyerekes családoknak. Jó, hogy ilyen is van :) Részben közös az utunk, találkozom pár kisgyerekes családdal. Elhatározom, hogy megeszem a csokit útközben, jól fog esni, de a kastély után lejtő jön, azon inkább futok, és az első emelkedőn eszem meg. Egyre csúnyább az idő, az eső még mindig enyhe, de a szél erősödik, kitett helyeken kifejezetten kellemetlen. Itt már áttérünk a zöldről a piros jelzésre, erdőszéleken és erdős domboldalakon futok, a domboldalakba belesétálok. Jó, hogy a runkeeper mondja a fülembe a kilométereket, azért húsz-huszonegy körül a szélben már kezdem várni a célt.

Egy dombtetőn kilátó vár, felmászunk, nem hagynám ki :)

Nem látszik, de a távolban láttuk Fehérvárt

Alattam indulnak tovább a túratársak

Innen jobbra az iszkaszentgyörgyi dolomitbánya mellett haladunk el, zúgnak a nagy gépek, nagyon érdekes. Biztosan nem véletlenül vezet erre az útvonal, lássunk ilyet is, nekem nincs kifogásom ellene, még ha nem is épp szép a tájban, de hát a táj ezekből a dolomitdombokból van, valahol bányászni is kell. Utána kopár dombokra megyünk fel, foltokban fenyőerdők, úgy zúgnak a szélben, hogy komolyan nem tudom eldönteni, hogy egy nagyon közeli autóutat hallok, vagy csak az erdőt? De az utóbbi, itt nincs a közelben út, szerencsére.

Jelölőszalag a szélben

Most már gondolok az időre is, az utolsó három-négy kilométeren vagyok, három és fél óra a magam elé kitűzött cél. Sukoróra futva 28 km is megvolt annyi alatt, de az nem terep, és nem ilyen volt az időjárás. Ezen a szakaszon nagyon egyedül vagyok, aki mögöttem van, azt már megelőztem ugye, aki előttem, az meg biztosan sokkal előttem.

Egyszer csak előttem egy hatalmas szakadék. Ez a Szenes-horog, fogalmam sem volt, hogy ilyen látványos képződmény van ezen a környéken, de úgy szakad le a sziklafal a semmibe, mint a Tordai-hasadék, körülbelül. Nagyon látványos, el se tudom képzelni, hogy itt hogy megyünk le... de a jelzés szépen visz egy meredek, sziklás ösvényen, le a szurdok mélyébe.

Ilyen falak mellett...

...ilyen ösvényen

Valamennyit megyek a szakadék aljában, magam előtt újra színes kabátos, hátizsákos túrázókat látok, nagyon megörülök nekik, végre ember! Aztán meredeken felfelé kanyarodik az ösvény, jó kis kihívás a lábamnak így kb. 22 kilométer után... és felérve, visszatekintve ezt látom:

Az ott egy függőleges sziklafal, még jó ideig elkísér a látványa, mások is fotózzák, fotózkodnak előtte. És innen, bár a falu még sokáig nem látszik, már csak le kell futni Csórra. Drukkolok magamnak és küzdök az idővel, igazán reálisnak tűnik az a 3:30, de mégiscsak a leghosszabb terepfutásom utolsó kilométerei, nem könnyű. És ha megvan a falu, akkor is el kell még érni a művelődési házig, a célig.

És egy fenyővel borított domboldal mögött kibukkan Csór, túrázók a főutcán, a buszmegállókban, nézem az információs papíromat, háromszáz méter nyugatra... ott a művelődési ház, bekanyarodom a kapuján, óra megállít, megcsináltam :)

Na jó, az idő 3:31 lett, de ebben benne van az összes megállás, ellenőrzőpontok, pecsételés, pisilés, ilyesmi, tehát én elégedett vagyok vele. Pecsétet, emléklapot és kitűzőt kapok, meg meleg teát, felhívom Pétert, nemsokára ideérnek értem, én meg csak ülök a melegben a túrázók között, és élvezem az elégedettségemet.

(A Gerecse20 jó hét éve volt. 27 éves voltam és csak egy gyerekem volt. És sokkal, sokkal edzetlenebb voltam, mint most. Nem futottam, Péternek akkor azt mondtam, hogy nem tudom, hogy lehet húsz kilométert legyalogolni a szintidő alatt. A célban lerogytam és csak pihegtem. És most a hétórás szintidő fele alatt lefutottam egy 25 kilométeres teljesítménytúrát. Szeretem a lábaimat.)

Táv: 25,2 km     Idő: 3:31:16     Szintemelkedés kb. 250 méter