OKT 20-23 Mátrából a Bükkbe - OKT70 túramozgalom 1. rész

2022-ben épp 70 éve, hogy a Lokomotív Turista Egyesület jogelődje meghirdette az Országos Kék Túra mozgalmat. Hogy ezt méltóképp megünnepeljék, és ehhez a túrázók is csatlakozhassanak, idén az OKT-n belül új jelvényszerző mozgalmat írtak ki: az OKT70 - 70 éves az OKT nevűt. Ennek keretében 70 kilométert kell egyhuzamban, megszakítás nélkül, 70 órán belül teljesíteni a kéktúra vonalán - a megszakításba persze az alvás nem számít bele.

A kihívásokat szeretjük - nem kellett sokat számolgatni, hogy rájöjjek, tavaly a háromnapos túránkon 77 kilométert tettünk meg Csongorral a Cserhátban, tehát ez is menni fog. Tény, hogy az egyik legnehezebb szakaszt választottuk a legmelegebb időjárással kombinálva, de hát iskolás gyerekkel nyáron lehet igazán hosszú túrákat tenni.

Előzmény, hogy a Mátrában már összevissza megtettünk rövidebb szakaszokat, hiszen többször is nyaraltunk már ott, illetve nyár elején egy csodás esős kétnapos túrán bevettük Ágasvárt is. Igazából csak a Mátraszentistván-Galyatető rész hiányzott, és a keleti gerinc Kékestetőtől. A logisztika tehát a következőképpen nézett ki:

A 0. napon vonattal és busszal elmegyünk Mátraszentistvánra. Innen egy öt kilométeres séta Galyatető, ahol a turistaházban megalszunk. Másnap a reggeli busszal átmegyünk Kékestetőre, és nekivágunk a hullámzó gerincnek - és a tulajdonképpeni OKT70-nek - Sirokig. A következő szállást Bélapátfalván foglaltam, így adta magát a harmadik nap programja a Mátrát a Bükktől elválasztó dombvidéken át, majd Szarvaskőtől már a Bükkben. Bélapátfalvától a Bükk-fennsíkon át Bánkútig menetelünk, ahol egy újabb turistaszállón töltött éjszaka után másnap lesétálunk Mályinkára és hazautazunk.

A tervezést tett követte. Csongor is régen várta már, hogy igazán hosszú túrára induljunk kettesben, nekünk ez az anya-fia idő. Ragyogó júliusi napon vágtunk neki, és utólag azt gondolom, ilyenkor a Mátra és a Bükk a legjobb hely, ahová menekülhetünk a meleg elől. Mátraszentistvánon a buszról leszállva ugyanis éppen 20 fok volt, szinte fáztunk. Mátraszentistván és Szentlászló szinte összeér, onnan pedig a sípályán indul felfelé az ösvény. Itt már érdemes volt hátra-hátranézni az igazi mátrai kilátásokért, Galyatető felé közeledve pedig egyre több turistával is találkoztunk.

Olyan korán felértünk, hogy még a szállásunkat se foglalhattuk el, de ittunk egy kávét és Csongor egy forró csokit. A csomagunkat lerakhattuk, aztán alaposan bejártuk Galyatetőt: a kilátót, a Kodály templomot, a hatalmas parkot, a fa játszóteret, míg végül rátaláltunk a templommal szembeni apró fogadóra, ahol olcsó és finom ebédet kaptunk. A turistacentrumban még ittunk egy Kék sört - nyugi, csak én :) - megnéztük a naplementét, aztán irány az ágy - másnap korán kelünk!

1.      nap - Kékestetőtől Sirokig

 A 6:19-es busszal indultunk át Kékestetőre (mátraházi átszállással). Stílszerűen a büfé teraszán reggeliztünk, miénk volt a hegy, hűvös volt és harapni lehetett a levegőt. Elkészültek az OKT70 megkezdését igazoló időbélyeges fotók, majd nekivágtunk az első sziklás lejtőnek.

Aki erre a szakaszra indul, annak fontos tudnia, hogy Sirokig, azaz 22,5 kilométeren át nincs település, de vízvételi hely se nagyon - ha akad is forrás, vizet nem találni benne, különösen az idei aszályos nyáron. Utoljára egész napos esőben jártunk a Mátrában egy bő hónapja, most pedig, ha a fákra néztünk, azt hihettük, hogy megkezdődött az ősz. Tudtuk ezt, tehát alaposan készültünk vizes zsákkal, kulacsokkal, a turistaházba bekészített ásványvizeket is elhoztuk, és még így is nehezen értünk be Sirokra.

Sas-kő kilátó

Kilátás Sas-kőről

Az első lenyűgöző kilátást a Sas-kő bérce adta a rajta található emlékművel és a szinte teljes körpanorámával, aztán szebbnél szebb peremutakon haladtunk tovább. Annak ellenére, hogy az út az 1014 méter magas Kékes csúcsáról a 200 méter körüli tengerszint feletti magasságú Sirok felé halad, ne higgyétek, hogy kényelmes lesétálásról van szó. Sorban jönnek egymás után a csúcsok: a Szár-hegy, a Cserepes-tető (ennek csak az oldalán vezet át a kék) aztán az Oroszlánvár, majd a Szederjesvár, mígnem a Gazos-kő oldalából végre megláttuk a siroki várat. A hegyek közül néhány erdős, de sokszor kopár, kitett oldalakon kapaszkodtunk felfelé - és lefelé se volt sokkal könnyebb. Fogytán volt a vizünk is, de még hosszú ideig tartott leérni a a siroki vasútállomáshoz, majd onnan tűző, napos aszfalton a faluba. Az állomás elhanyagolt, szemetes, reménykedtünk egy vízcsapban vagy kútban, de nem találtunk. Hosszan vezetett a bekötőút a faluba - itt legalább adtak árnyékot a fák, de a házak közé beérve csak úgy sütött az aszfalt. Sirokiak, ültessetek fát!

Az egyetlen árnyék a Sirok központjába vezető úton

Több pihenővel, a métereket visszaszámolva értünk be végül a falu központjába, ahol a helyi Coop bolt volt a megmentőnk: légkondicionálás, hideg italok, gyümölcs és más rég látott nyalánkságok vártak. A bolt tövében a földön ülve frissültünk fel, mert az előtte kialakított kis park padjai mind a napon álltak. Hogy összeszedtük magunkat egy kicsit, megkerestük a szállásunkat: szerencsére a Kéktúra vendégház nem volt messze a bolttól, a szállásadónk pedig nagyon kedvesen fogadott minket.

Zuhany, felfrissülés, otthoni beszámoló után még zárás előtt visszatértem a boltba a vacsora és a reggeli hozzávalóiért, aztán álomra hajtottuk a fejünket, készülve a másnapi újabb megmérettetésre.

2.      nap - Siroktól Bélapátfalváig: irány a Bükk!

Bár a Mátra és a Bükk hegység közötti terület a térképeken dombságként szerepel, azért a faluból a Várhegyre, majd onnan a Barát és Apáca sziklákhoz és a Török asztalhoz felsétálni kora reggel, a tegnapi túrával a lábunkban nem volt egyszerű. Szerencsére bejáratódtunk, és a reggelit már az első öt kilométer után egy irtás szélén álló farakáson fogyasztottuk el. A mai első pecsételőhelyünk Rozsnakpuszta volt, először kerestük egy darazsak lakta odvas vadkörtefán a pecsétet, mire észrevettük, hogy áthelyezték az újonnan telepített OKT táblára.

Innentől kevésbé látványos útszakasz következett, de a bátori elágazásig azért rendben voltunk. Ott aztán megint forró aszfalt következett-  viszont láttunk két olyan patakot is, amiben volt víz! Szegény Csongort hiába biztattam, hogy a térkép szerint hamarosan megint erdő következik: ez korábbi irtáson éppen csak növekedni kezdő fiatalos erdő volt, ami csak itt-ott vetett árnyékot az útra. Kalapban, a vízzel takarékoskodva, meg-megpihenve, minden szellőnek örülve bandukoltunk, amikor megláttuk Szarvaskő első házait! Bíztunk benne, hogy hamarosan lekanyarodik az út a faluba, de először még át kellett vágnunk egy végtelennek tűnő szántóföldön, ahonnan menet közben a Bükk-fennsík koronáját csodálhattuk - de ez a sivatagi érzeten keveset segített.

Amikor viszont végre a falu felé kanyarodhattunk, egyik öröm érte a másikat! Geológiai tanösvényre keveredtünk - Szarvaskő ugyanis nagyon érdekes hely ebből a szempontból - aztán a Szérűskertben a turisták részére kihelyezett cukorkával fogadtak, majd írd és mondd NÉGY (!!) kútból vehettünk vizet és hűthettük magunkat! Mindennek a megkoronázása a Vár presszó volt, ahol egy hosszabbat pihentünk, kávé, alkoholmentes sör, kóla, chips és fagyi mellett - igazán kirúgtunk a hámból.

18 kilométer után újra szakaszt váltunk: a Sirok Szarvaskő szakasz ilyen rövidke, és kezdődhet a Bükk. Izgalommal tölt el: a Bükkben még - egy-egy szilvásváradi kirándulást és az Upponyi-szigethegységet leszámítva - alig túráztam. Tudtam, hogy innentől meredek mászás következik a szarvaskői Várhegyre és tovább, tehát a meglepően bővízű Eger patak partján található artézi kúton mosakodtunk, hajat és kalapot vizeztünk, és szép türelmesen nekivágtunk a kaptatónak. A várhoz nem tértünk ki - tudtuk, hogy hamarosan úgyis felülről nézzük. Ha jártál már autóval Szarvaskőn, biztosan megcsodáltad a két meredek bazaltkúp közé ékelődő falucskát az út feletti hídon áthaladó vasúttal. Most felülről és egyre feljebbről csodáljuk ezt a látványt, amit a meleg ellenére nagyon élvezek. Végül újra fák közé térünk, és nagyjából szintben haladunk.

A vasúti híd fentről

Alattunk a falu

Ez jobban tagolható, rövidebb szakaszokra bontható túra, mint a tegnapi: Szarvaskőről csak bő 7 kilométer a Telekessy vendégház pecsétje, de közben még ott a Gilitka kápolna is, a vendégháztól pedig gyakorlatilag célegyenes: 4 km Bélapátfalváig. Semmi okunk a sietségre, így a kápolnánál is pihenünk egyet, és nagyon örülünk, hogy csobog a forrás, fel is veszem ezt a ritka hangot a telefonommal. Aztán eszembe jut, hogy jó lenne nyitva lévő boltot találni Bélapátfalván. Ennek ellenére nem szaporázzuk a lépteinket: van még elemózsiánk, lesz, ahogy lesz, nem fogom a túra harmadik napján, az ötvenedik kilométeren túl siettetni a tízévest. Aztán amikor 6-7 óra körül a falu szélére érünk, azért újjáéled a remény: hátha lesz bolt!

Így érkeztünk Bélapátfalvára

Sajnos a ciszterci apátságot olyannyira felújítják, hogy a kéket el is terelték a közeléből - nem is értem, nagyon zavarna ott néhány gyalogos turista? Nem teszünk kitérőt, inkább a Bél-kő alatt a falut célozzuk meg, a látvány lenyűgöző. Aszfalton baktatunk a falu felé, és hamar meglesz a szállás is, ahol megtudjuk, hogy egy albán pékség, sőt „a Petya” is nyitva van. Előbbinél péksüteményeket, utóbbinál paradicsomot és uborkát veszünk - melegben sóval életmentő! - aztán beülünk a kocsmába egy gyümölcsös sörre. Így feltöltődve sétálunk vissza a szállásra. Nem könnyű a meleg tetőtéri szobában elaludni, de győz a fáradtság, és hamarosan alszunk, mint a bunda.

Folytatása következik!