Most, amikor ezeket a sorokat írom, éppen tombol a megújult erejű tél - meg a szél - odakint, és én csak reménykedem, hogy hétvégére lecsillapodik, és tiszta, hideg, napos időt, hófehér tájat hagy maga után.
Így voltunk ezzel január elején
is, mert ugyan volt már két téli túránk decemberben, de igazi téli erdőt még
nem láttunk. A második alkalommal volt hideg, jég és szép kilátás, de hó vagy
bármi, ami fehér, nem. Így aztán január első napjaiban beiktattunk egy igazolt távolmaradást az iskolából, és a fenti hiányosságok pótlása céljából Tés felé
vettük utunkat. A logisztika kicsit bonyolulttá vált, ugyanis fuvarozni sem
tudott minket senki, és tömegközlekedni sem szerettünk volna, így a körtúra mellett
döntöttünk: oda kék, vissza piros, úgyis végig akarjuk járni egyszer a
Közép-Dunántúli Pirosat is.
Tésen az Erdei büfénél hagytuk az autót, és pár lépésnyire már az erdei ösvény havát tapostuk. Induláskor otthon mínusz hét fok volt, napsütésben pár fokkal enyhébbnek érződött, szikrázott a fény a havon és a zúzmarán.
A Széchenyi Zsigmond kilátót ki nem hagytuk volna, érdemes letérni hozzá a kékről, nagyon közel van és szép a kilátás - tiszta időben meg lehet pillantani innen a Kőris-hegyet is, tetején az óriási golflabdával. Lemászva könnyű ereszkedésbe kezdünk Jásdig, tudva, hogy meglesz ennek még a böjtje. Jásd előtt az egyik kedvenc forrásom a Siska-kút, sajnos mióta kiépített pihenőhely került köré, vesztett kicsit a bájából. Régebben búvópatakként szivárgott elő a nevét viselő üregből, és mellette egy póznához láncolt bögre függött, hogy bárki ihasson a segítségével. Most tágasabb az üreg, nem olyan látványos a jellege, a pózna pedig bögréstül eltűnt. A hagyomány azért nem szakad meg, van nálunk pohár, merítünk a jeges forrásvízből. Betérünk a faluba pecsételni. Csongornak mesélem, hogy itt már ő is járt többször nyuszitúrán, Tés-Római-fürdő teljesítménytúrán, de nem emlékszik - persze tavasszal is, ősszel is egészen más képét mutatja a környék.
 |
| Kilátás |
Elhagyjuk a falut, újra átkelünk a Gaján, amit Bodajk óta követünk, és még hányszor fogunk átkelni rajta! Hamarosan a Szentkúthoz érünk, ahol kút ugyan most nincs, vannak viszont padok, úgyhogy letelepszünk tízóraizni, és csodáljuk a kegyhelyet a hóban és napsütésben.
Hamar fázni is kezdünk, úgyhogy megyünk tovább, először napsütötte tisztásokon - Csongornak melege is lesz, szerelvényigazítás következik, a rajta lévő három (!) nadrág közül kihámozzuk a középsőből. Újabb patakátkelés, a partról jégcsapok lógnak a vízbe, a közepéről pedig sikerül kihalásznom egy hosszabb ágat, aminek a végén nyalókává tömörödött a jég. Ezzel sikerül boldoggá tennem Csongort, de azért sokáig nem nyalogatja, hideg nyalánkság ez most. A patakkal párhuzamosan haladunk és átkelünk egy kis vízátfolyáson, amit tavasszal is láttunk már, de most egészen különleges: a felszíne befagyott, a jégpáncél alatt pedig csörgedezik a víz. Le is térünk, amerre a kicsi patak vezet: egy kis csobogóval kiszabadul a jég alól és vidáman csorog a Gajába.
A Vadalmási-pihenő és a cserkésztábor közelében vagyunk, valószínűleg ennek köszönhető, hogy a széles patakmeder tele van kőtornyokkal. Bár nagyon szép, de amióta olvastam ennek a káros hatásáról, nem szeretem az ilyen tornyokat. Csongor oda-vissza átkel, jégsapkás köveket mászik meg, aztán elkanyarodunk kicsit a Gajától, hogy felkapaszkodjunk a szurdok fölé, majd le a Római-fürdőhöz.
Itt már minden évszakban többször is jártam, télen is, de ilyen látványban még sosem volt részem. A vízesés előtti szélesebb mederben több nyugodtabb szakasz befagyott, a patakból kiálló sziklákra ráfagyott az áthullámzó víz. A vízesés kis jég-cseppköveket alkot, és a mederben, ahová leér, több centis a jég. Hihetetlen robajjal zúg körülöttünk a víz, csodálatos most is a szurdok.
Lassan szakadunk csak el a látványtól, és besétálunk Bakonynánára, innen már csak két kilométer van vissza. Kezdek aggódni a sötétedés miatt, elbújt a nap, borús erdőben hamarabb sötétedik, és elfelejtettünk lámpát hozni, úgyhogy kicsit ösztökélem Csongort. A falu szélén parkolót létesítettek a völgybejáratnál, ez korábban még nem volt itt, biztosan megnövekedett a forgalom. A buszmegállóban barátságos, festett hóember vár, és a pecsét.
Csongor kicsit pihen és eszik, amíg én tájékozódom, és kiderítem, merre kell tovább - vagyis vissza - indulnunk a piroson. Meg is van: aszfalton indulunk felfelé, a Gaja-völgy bal partján, egy ideig párhuzamosan haladunk a korábban megtett kék útszakasszal. Innen is van leágazás a vízeséshez és később a Vadalmás-forráshoz, de mi maradunk a piroson. Itt a legérdekesebb látvány egy geológiai feltárás, élő földrajzóra Csongornak.
A Csepegő-árok nyílásánál hagyjuk el az aszfaltos erdei utat, és indulunk felfelé a fennsíkra. Hamarosan azonban fakitermeléshez érkezünk: olyan, mintha tegnap döntötték volna az útra a fákat, a hó már belepte a törzseket és a lombokat, de elfelejtették lehúzni az ösvényről. Körülnézünk, lehet-e kerülni, de nem, és a piros jelzés egyértelműen ezen halad keresztül.
Hát jó, nekivágunk - Csongor boldog, neki ez kaland, el is nevezi a Bátrak Útjának, én meg azért belül egy picit aggódom: csak egyszer lépjünk vagy csússzunk rossz helyre, és a bokánk bánja. Vagy ötszáz méteren keresztül kapaszkodunk keresztül hatalmas törzseken, kisebb ágakon és kusza lombokon, mígnem végre újra ösvényre érünk. Innentől fellelkesülten haladunk tovább, erőt ad, hogy átküzdöttük magunkat ezen az akadályon, és már a sötétedés se aggaszt annyira. Énekelve hajtjuk magunkat előre, várjuk, hogy kibukkanjon a falu, amin még végig is kell sétálni, az is legalább két kilométer, közben hógolyózunk. Végül megvan, ott az autónk, vár minket az Erdei büfénél, körbeértünk, és még csak teljesen sötét se lett! Élményekkel teli indulunk haza a majdnem 19 kilométeres kör után.
Tés-Bakonynána-Tés 18,67 km, 467 m szint
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése