Naszály Trail 2015

Tavaly így kezdtem a Naszály Trail beszámoló posztomat: 

"Naszály Trail. Az évadzáró versenyem, az utolsó terepfutásom ebben az évben, a mazsola a tortám habjának a tetején a maraton után. Nem mellesleg az eddigi legnagyobb szintemelkedésű terepfutásom."

Hát ezt most is szóról szóra bemásolhatnám. Ja, bemásoltam :) Igen, annyi a különbség, hogy a maraton most márciusban volt, tehát időben jó távol esett a Naszálytól, most a műtét utáni felépülésem, a kemény novemberem, a két őszi félmaratonom utáni jutalmam volt a Naszály. Furcsa ezt mondani erre a nagyon kemény versenyre, de talán épp ezért akkora élményt ad, hogy tényleg így érzem.

Idén ráadásul az időjárás is alátámasztotta ezt. A verseny előtt pár napig esett, jó kis ragadós sár fogadott minket a hegyen, aznap pedig köd volt, majd 500 méter fölé érve havazni kezdett. És mivel a 24 km folyamán hol felmegyünk 500 fölé, hol lejövünk, majd újra fel, ebben többször is volt részünk. Én úgy készültem, hogy a tavalyi időmnél csak egy icipicit szeretnék jobbat futni, ha egy másodperccel jobb, már szuper, de ez most is csak amolyan fejem hátuljában megbújó gondolat volt, abszolút a teljesítésért, az élményért mentem. Na, az időjárás és a sár miatt (meg talán azért én is más formában voltam, mint tavaly - bár nem tudom, nehéz összehasonlítani, tavaly egy októberi maraton után voltam, most meg egy szeptemberi műtét után) szóval azt akarom mondani, hogy jó messzire kerültem a tavalyi időmtől, de a mostani időm pont akkora örömet okozott, meg különben is ne szaladjunk ennyire előre.

Idén Marci is jött velem az 5 kilométeres gyerektávot futni, ott találkoztunk Szilvivel és a gyerekeivel, egyikük Marcival futott, Szilvi meg a fiával, Bátorral a 17 kilométeres távot. Bátor és Marci együtt futották előző héten a Balaton Maraton 14 kilométerét, úgyhogy alig várták, hogy újra találkozzanak :) Ők utánunk rajtoltak el, gondoltam is rájuk menet közben, Marcit még fel is hívtam, amikor én már láttam, milyenek a terepviszonyok, ő meg még a rajt előtt volt.

Versenykörmök a rajtban

Induláskor még elképzeltem és terveztem a tavalyi időt, meg hogy majd figyelek az átlagtempóra, és tudtam, mi alatt kell lenni, hogy a tavalyinál jobb legyen. Aztán körülbelül az első két kilométeren kiderült, hogy ez most nem lesz. Ragadós, csúszós sár, sok olyan szakasz volt gyaloglós, csúszkálós - egy lépés előre, kettő vissza - ami tavaly simán futható volt. Az első 7 km emelkedik, ezt tudtam is, és a végén van az első tényleg komoly mászás, fel a csúcsra, előtte meg az a szakasz a hegyoldalban, ami tavaly is négykézláb mászós volt, idén még inkább. A hegyet körülölelő ködbe olyan 4 kilométernél értünk be, nagyon sejtelmes volt, és ilyenkor nagyon csöndes az erdő. Itt azt gondoltam, hogy utolsó vagyok, mert mögöttem közel s távol senkit se láttam, úgyhogy inkább azon igyekeztem, hogy akik előttem vannak, azokat ne veszítsem szem elől.

Ezt az előttem futók fotózták, amikor igyekeztem utolérni őket :)

Az első komolyabb emelkedőn - amikor a hó is esni kezdett - utol is értem őket, és innen a csúcsig együtt is voltunk. Szabi is köztük volt, akivel tavaly is együtt futottuk a Naszályt. Egy ideig együtt is mentünk, egy szép (ködös) kilátást nyújtó ponton fotóztuk egymást, aztán én előrementem, és már valahol az első frissítőpont után voltam, amikor rám telefonáltak, hogy eltévedtek. Próbáltam útbaigazítást adni, hogy hol merre, illetve telefonáltam Marcinak, aki addigra célba ért, hogy szóljon már lent a szervezőknek, hátha tudnak segítséget nyújtani.

Én futottam tovább, illetve itt megint túlzás futásnak nevezni, jött a Látó-hegy előtti sziklamászás. Nagyon jó volt úgy részt venni ezen a versenyen, hogy tavaly is voltam, és nagyjából tudtam, mire számítsak. Tavaly itt meg akartam halni és nem tudtam elképzelni, hogy ennél keményebb emelkedő még jöhet. itt meg már úgy mentem, hogy tudtam, még mi vár rám. A Látó-hegy előtti hurokban nagyon jó volt, hogy szembejöttek a futók, és rájöttem, hogy nem is vagyok egyedül. Felértem, csekkoltam, leértem, megint esett a hó, itt igyekeztem futni, tudtam, hogy ki kell használni a lejtőt, aztán a széles erdei utat a verseny legkeményebb emelkedőjéig. De aztán nem volt mese, odaértem, ahol csak mászni lehet felfelé. Tavaly Csanya kolompolt a hegytetőn, és kiabálta mindenkinek, hogy negyedik vaaagy! Nagyon hiányzott most,  nehezebb volt felérni, de meglett! Aztán indultam újra lefelé, könnyebb terepre emlékeztem: tavaly is köves, szűk ösvény volt, de most irgalmatlanul csúszott is. Aztán lejjebb és kevésbé meredekre ért, ott meg a sár csúszott és a falevelek, annyi baj legyen. Utolértem egy kisebb csapatot köztük Döncivel, együtt csúszkáltunk, azt hiszem, háromszor estem itt fenékre.

Megérkeztünk az utolsó frissítőpontra, ettünk-ittunk, innen előbb jöttem el, mint ők, és viszonylag jó tempóban haladtam is. Hamarosan kiértünk a gyadai rétre, ahol utolértük egymást Barbarával, és innentől végig együtt mentünk, hol futva, hol gyalogolva vagy lassan kocogva, beszélgetve. Bár innentől könnyebb a terep, de az eddigi szintekkel a lábunkban muszáj volt időnként pihenőket beiktatni.

A rét után jön az egyik legszebb szakasz, vissza újra az erdőbe, dimbek-dombok, hepehupák, és a cél előtt egy jó kilométerrel a függőhíd. Most is hatalmas élmény volt átfutni rajta - óvatoskodva, mert csúszott - onnantól pedig gyakorlatilag célegyenes! A hídon túl már hallani is Katalinpuszta hangjait. Itt már rég tudtam, hogy a tavalyi időm nem lesz meg, most már csak a szintidőre hajtottunk, számolgattunk, mást és mást mondott az óránk, de mindkettő biztató volt. Abban is egyetértettünk, hogy ebben az időjárásban, ilyen talajjal a szintidőn túl érkezők is megérdemlik az érmet! A végén picit belehúztunk, és már ott is voltunk a célban.

Nyakunkba akasztották az érmet, kezünkbe adták a forró teás bögrét, nyújtottunk, szusszantunk. Én Marcit kerestem, pont nem jött ki a befutásomra, de hamar megtaláltam Szilvi gyerekeivel. Neki élete első terepfutása volt ez az 5 km, nem volt rossz, de nem volt akkora élmény, amekkora lehetett volna mondjuk egy látványosan gyönyörű tavaszi erdőben, de remélem, azért megszereti :)

És a verseny eredménye:

Naszály Trail 24.2 km, 1120 m szint, 4:27:44