Lepke 40

Újabb teljesítménytúra, ezúttal egyedül, legalábbis a családból: a Lepke túra a Pelso kupa része a Keszthelyi-hegységben, némi jóindulattal lepke alakú útvonalon, a citromlepkék rajzásakor.  Utóbbiak az időjárási viszonyok következtében egyelőre nem akartak rajzani, a többi stimmelt. Majdnem két óra autóút itthonról, jó korai indulás, pontos érkezés, és a rajtban kellemes meglepetésre összefutás Edittel, akivel a két évvel ezelőtti Pálos 70 és a tavalyi kettesben megtett Vérkör köt össze. Nem is volt kérdés, hogy ha találkozunk, akkor együtt megyünk végig a túrán.

A rajt (és a cél) Vonyarcvashegy vasútállomás, ahonnan elég hamar elérjük az erdőt és az első emelkedőt. A túra összesen négy kilátót érint, plusz a balatongyöröki Szépkilátó és a vonyarcvashegyi Szent Mihály-domb, amelyekről szintén lenyűgöző kilátás nyílik a Balatonra. 

Idefelé autózva hosszan szakadt az eső, Tapolca előtt kezdett elállni, abszolút benne volt a túrában a rommá ázás lehetősége, de már most elárulom, hogy szerencsére elkerült minket. A szél viszont több órán át erősen fújt, főleg a csúcsokon és kitett emelkedőkön. A Keszthelyi-hegység szigorúan véve még csak nem is hegység, a legmagasabb csúcsa 444 méter - újabb ékes példája annak, hogy nem kellenek ahhoz nagy hegyek, hogy sok szintet bejárhassunk egy egynapos túrán. Igazi hullámvasút, fel-le, fel-le, egyik kilátóból a másikba, forgószínpadszerűen rálátva hol a Balatonra - a legtöbbször arra - hol a hegység belsejére, hol Keszthelyre, egyszer még a zalaszántói sztúpára is. 

Az első kilátónk a Berzsenyi Dániel nevét viselő, magas, zöldre festett építmény még mozgott a szélben. Alatta a pontőrök biztatnak, a hegymászás után csak lefelé jön! Annyi tapasztalatom már van, hogy ennek nem dőlök be: a csúcsot alig elhagyva fordulunk újra emelkedőre. 

A kora tavaszi erdő még kopár, a kilátókból az örökzöldek kivételével száraz, barna fákat látni. Virágzik viszont a som, szemmagasságban mindenfelé sárgállik, és a talaj kezd színesedni: kankalin, fehér és lila ibolya, naposabb lejtőkön nagy foltokban medvehagyma. 

Somvirág, somvirág, aranysárga a világ

Amerre  a szem ellát, medvehagyma

Az öltözködés jó ideig dilemmát okoz: levegyem a dzsekit vagy maradjon, legyen sapka, csősál, vagy nem kell? Van, hogy izzadok az emelkedőn, de egyidejűleg fázom a szélben. Völgyekben elhatározom, hogy a következő ellenőrzőponton leveszem, aztán úgy döntök, hogy jó, hogy nem tettem. Végül amikor szendvicset is előveszek, megszabadulok a dzsekitől, és annyit melegszik az idő, enyhül a szél is napközben, hogy nem is lesz rá szükség a továbbiakban. 

A Büdös-kúti pihenő a lepke alakzat középpontja, itt találkoznak a "szárnyak", kétszer is érintjük, és mindig másik irányból. Amikor először megérkezünk, aszfalton haladunk tovább lefelé, azért megteszünk még néhány emelkedőt, amíg végül egészen a 71-es útig eljutunk. A túraútvonal hivatalosan ugyan nem tartalmazza, de érdemes átkelni az úton és megnézni a kilátást a balatongyöröki Szép-kilátóról: az összes tanúhegy elénk tárul.

Borús szépkilátás

Innen újra felfelé, nem is akárhogy: kopárabb, sérült fenyőerdős részen át egyre meredekebben a Batsányi-kilátóig, egy kilométeren 250 méter szintet összeszedve. Én nem hagyom ki a kilátókat, ha már felértem, hozzáteszem azt a néhány lépcsőt, mindenhonnan kíváncsi vagyok a látványra. Edit meg engem fotóz.

Innen egy kis hullámzás után a térképen korábban látott nyílegyenes szakasz következik: szintvonalakkal nem törődve, csak egyenesen előre - és persze felfelé. Ráadásul egy meredek szakaszon olyan szűk ösvényen, sűrű bokrok között, hogy ha ez nyáron kihajt, fel se lehet majd jönni. Nekem tetszik, szeretem az ilyen természetes erdőrészeket, kis ösvényeket. A bozótból való kiérés előtt még egy kidőlt fával is meg kell küzdenem.

Azért ez is megvan, fenn vagyunk a fennsíkon, a naposabb részeken tavaszi hérics is nyílik, szebb, egészségesebb az erdő, kellemesen, szintben haladunk és beszélgetünk. Balról becsatlakozik a rövidebb táv, és együtt megyünk a Szent Miklós-forrás szép, medvehagymás kis völgyébe. A forrás szépen csorog, a vizét meg is kóstolom, majd irány újra a Büdös-kút, ahol a lepke egyik szárnyának megrajzolását be is fejezzük. 

A forrás után kevéssel egy különleges helyre érkezünk: a Görbe-tető csúcsa alatt, ahol korábban nem megközelíthető katonai létesítmény volt, ma már látogatható a turistaút melletti katonai kutyatemető.  Megható fejfák, sírfeliratok az őrmesteri, hadnagyi rangot kapott kutyákról, akik hazájuk védelmében estek el. A hely szomorúságát enyhitve egy négyhónapos vizslakölyök szimatol a hantok között. Edit szívesen hazavinn, egy darabig szalad is velünk, de gazdája hívó szavára szófogadóan visszairamodik hozzá. 

Egy egészen újnak látszó kilátó következik, a pad-kűi, innen fedezem fel a zalaszántói buddhista sztúpát. Már a lepke alsó szárnyát rajzoljuk a képzeletben magunk után húzott vonallal, éppen a Balaton felé haladunk, alattunk felhagyott kőbánya, balra két kilátót is látunk egyszerre a szomszédos hegyeken, amiket már megmásztunk. Nemsokára feltűnik a falu széle, a virágzó mandulafák, és meglátjuk a következő emelkedőt, a Vonyarcvashegy fölötti fehér falú Szent Mihály-kápolna dombját. Leérünk a faluba, átkelünk a 71-esen és a vasúton, és a dombon szép, lepke alakú pecsétet kapunk. 

Meglepetésemre a kápolna túloldalán terítve van a domb odvas keltikével. Tavaly majd' egy hónappal később láttam először, de most is csak itt terem. Vajon a Balaton közvetlen közelsége miatt, vagy a domboldalt süti gyakrabban a Nap, esetleg speciális itt a mikroklíma? Mindegy, a lényeg, hogy szép és illatos.

A rövidebb táv a vasúton újra átkelve elválik tőlünk, nekünk azonban van még egy kis dolgunk a végére: az utolsó kilátóhoz is fel kell kapaszkodnunk, hogy meglegyen az előírt táv és szint. Ez a Kitaibel Pál kilátó, amely a többivel ellentétben egyáltalán nem látszik ki a  fák közül, tanakodunk is felfelé menet, hogy vajon mit fogunk látni belőle. Ez az egyetlen, ahová Edit is feljön velem a szinte létrának beillő meredek lépcsőfokokon. És hogy mit látunk? Keszthelyt, a Keszthelyi-öblöt és az odáig tartó összenőtt településeket: Vonyarcvashegy egy részét és Gyenesdiást.

Innen már tényleg csak lefelé, sem a falu, sem a cél nincs messze. A szintidőn bőven belül, hivatalosan 9 óra és 12 perc alatt tettük meg ezt a látványos, különleges túrát. A jelölés és az itiner kiváló, ellátásból örültem volna kicsit bővebbnek is, de így is maradt egy szendvicsem. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, a hűvösnek, szelesnek induló nap végére kellemes, nyugodt idő lett tiszta égbolttal. Kellemesen elfáradva állok a következő megmérettetés elébe.

Lepke40 teljesítménytúra

39,9 km

1140 m szint

9:12 perc