Tési Bükkös tanösvény

Vissza a lóra! Kicsit sokáig tartott, júliusban szálltam le a lóról, amikor az a rosszul levős futásom volt, illetve nem is, aztán próbáltam még egyet, ahol ugyan nem volt gond, mégis úgy éreztem, nyáron ez nem annyira esik jól nekem, a gyerekek szünetében idő se jutott annyi, illetve a fő cél a maraton volt, nem akartam erőltetni a terepet.

Ősszel aztán voltam két teljesítménytúrán futni, illetve túrázni, de az az igazi, tőlem megszokott, egyedül új utakat felfedezős futás máig kimaradt. Most már túl vagyok a maraton utáni háromhetes regeneráló edzésterven, ráadásul lett edzőm is, az általa előírt első hét utolsó edzése volt ez a mai, a cél 18 km könnyű futás terepen.

A család most nem jött velem, illetve értem, így kört kerestem és közelit, hogy az utazással ne menjen el sok idő. Hamar beugrott, hogy meg kéne nézni a Tés környékére épült új kilátót és a vele együtt átadott tanösvényt. Ez 14 km, de még négyet simán hozzáteszek pluszban a környéken.

A kilátó átadásával májusban tele volt a net, de a tanösvényről semmi infó, csak annyi, hogy átadták és nyolc állomásos. De hogy pontosan hol van, milyen jelzés... Egy geocaching bejegyzésből és egy korábban arra járt futótárs emlékeiből próbáltam tájékozódni. A fix pont a tési Erdei büfé volt, azt tudtam, hogy ha ott megállok, a kékről letérve közel a kilátó. Odaérve azonban azt láttam, hogy a büfétől a kéken elindulva a tanösvény utolsó tábláját találom, én meg szerettem volna az elejéről, szépen sorban menni. Visszamentem, megkérdeztem a büfében, de ott is csak azt mondták, itt indul. Hogy elkezdjem a kilométergyűjtést, először mégis kifutottam a faluból Csőszpuszta felé, és ahol a tábla erdei kerékpárutat és kilátót jelzett, ott kanyarodtam be az erdőbe. Így láttam meg a kilátót először:

Ez pedig a kilátás a még párás reggelben. Távolban a szápári szélkerekek, Jásd és a Keleti-Bakony dombjai:

És igen, az erdő ilyen színű. Fantasztikus volt a látvány végig, főleg, amikor még a Nap is kisütött.

Innen sem volt egyértelmű, hogy merre kell indulni, de szerencsére az első irány jó volt. Rózsaszínű T jelzésű a tanösvény, nem szabvány jelzés, egyelőre semmilyen térképen nem találtam, úgyhogy bízni kell benne, ami nem egyszerű, mert nem túl gyakori a jelzés. Cserébe a tanösvénytáblák szépek és jók, és az útvonalon irányjelző táblákat is kitettek a kéktúrázóknak, kerékpárosoknak.Egy egészen rövid ideig együtt halad a kék túrával, de aztán a kék elmegy Jásd felé, a tanösvény meg tovább tekereg az erdőben, nagyrészt a kerékpárutat követve.

Én most visszafelé haladtam rajta, a kilátó az utolsó előtti állomása, így nekem a második volt. Az ötödiknél, 6 km körül a tábla szerint a jobbra nyíló jelzetlen ösvény levezet a jásdi Szentkúthoz - lekanyarodom, úgyis kell a kilométer is, a szint is, mert a kerékpárút nagyon szelíden hullámzik. Mint kiderül, érdemes, nemcsak a Szentkút miatt, hanem az erdőből a füves dombra kilépve megpillantott panoráma miatt is.

Jásd látképe

Szentkút

Mária

A patak meg az árnyékom :)

Ja, és a sok gyönyörű erdős képet ki is hagytam, amiket még a kerékpárúton fotóztam. Elnézést, ha túl sok, nekem nem tud elég lenni, fantasztikusan szép volt az erdő.

A Szentkút után visszamentem a jelzetlen ösvényen, amerről jöttem, dombnak fel, belegyalogolva, majd újra kiértem a kerékpárútra, talán egy kilométer volt az egész kitérő. Futottam tovább, a szokásos enyhén emelkedős, lejtős, hepehupázós bicikliúton, amíg el nem értem a harmadik táblát, a Csepegő-árok bejáratát. Illetve a rendes irányból haladva a kijárata lenne...

Lombhullás

Szurdokbejárat

Itt letér a tanösvény-jelzés az erdőbe, nincs is ösvény sem, vagy olyan pici, járatlan, hogy ennyi avar alatt már nem is látszik. A Csepegő-árok elég lélegzetelállító, olyasmi, mint a Római-fürdő szurdoka patak nélkül, vagy a Vértesben a Mária-szurdok. Csak hóolvadáskor vagy esőzésekkor folyik benne a víz. Az árkon át kell kelni, majd mászás következik sziklákon, nagyon kell figyelni a rózsaszín T betűket a fákon, itt szerencsére sűrűbben vannak, de mivel ösvény nincs, akármelyik irányban is lehetnek. Egy ponton el is veszek, állok és nézek körbe, az utolsó jelzett fát megjegyeztem, de hogyan tovább? Lett is itt egy 17 perces kilométerem. Végül hosszas kutakodás után visszamentem ahhoz a fához, megkerestem a másik oldalán is a jelzést, és tippeltem, hogy a másik irányból merről érkezhetnek azok, akik innen kell, hogy lássák a T jelet. Ezen logika alapján megtaláltam a következő fát, és néhány ilyen után egy nagyon halvány ösvényfélét is. Azért abban a 17 perces kilométerben volt bennem egy kis pánik, se térkép, se gps nem mutat, legfeljebb vissza tudtam volna menni a kerékpárútra, ha nem találom meg az utat.

Így viszont felmásztam a szurdokból  - a rendes irányból haladóknak ez lejtő!

Csepegő-árok

A dombtetőn egy nem különösebben szép irtáson kellett átvágni, aztán meglett végre az ösvény is, és feltűnt néhány épület, valamilyen gazdaság, major, a kerítés mögött sok apró fekete malac legelészett, majd feltűntek Tés házai is. Kellemes aszfaltos kocogás következett, itt igazán a Tési-fennsíkon, a szem ellát, ameddig a pára engedi, magas és sík, ahogy a nevéhez illik. Kilátás jobbra és balra, a távolban a Magas-Bakony.

Enyhe emelkedő után lassan elértem a falu szélét, és nicsak, a temetőnél az első tanösvénytáblát! Tehát innen indul, ezt kellett volna megkeresnem reggel, csakhogy a falun belül semmi irányjelzés, turistajelzés nem segít. Gyakorlatilag az erdei büfétől keresztül kellett volna vágnom a teljes falun a temetőig, és így menni a helyes irányba. Persze így is ugyanazt láttam :) és most már aki ide akar jönni, ezt az irányt javasolnám, mert könnyebb megtalálni az elejét. 

A temetőtől látni az egyik híres tési szélmalmot is:

Csak alig, de ott van

Keresztülfutottam a falun, az erdei büfé közelében értem el a tizenötödik kilométert, a terv 18 volt, tehát lekanyarodtam még egyszer a kék jelzésre, és megnéztem a kilátót a másik irányból, délidőben is.

Innen a reggeli úton haladtam tovább, de most csak addig, amíg a kék és a tanösvény el nem ágaznak egymástól. Ott most a kéket követtem, felmásztam a Siska-kúti üregekhez, majd vissza Tés felé.

 

Innen már csak egy kis dombfutás, és újra az erdei büfénél voltam. Picit túlfutottam rajta, hogy precízen meglegyen a 18 km, majd vissza, és meg is érkeztem.

A tempóról még nem is írtam. Az elején, mivel főleg enyhe lejtő volt, nagyon jó tempót sikerült futnom, bőven 7 alatt. Egyéni terepfutásokon egyelőre a célom 9 perc/kilométer, erre a futásra most nagyjából 2 óra 40 percet szántam. Ezekkel az első viszonylag gyors kilométerekkel sikerült megágyaznom a későbbi komoly emelkedőknek, meg a 17 perces útkeresésnek a szurdokban. Ott erősen lelassult az átlagom, nyilván :) végül összességében átlagosan 8:36 lett, aminek nagyon örülök, mert bár eleinte nagyon könnyű terepnek tűnt, végül volt benne minden, és a szintemelkedés 526 méter lett. A két hét múlva esedékes Naszály Trail ennél sokkal keményebb lesz, de legalább van remény :) és visszaültem a lóra, ez a lényeg.

18.01 km     2 óra 34 perc     8:36 perc/km     526 m szint

Balatoni Kék Ősz

Megint csak szigorúan az edzésterv szerint haladva egy 35 kilométeres túra volt előirányozva a hétvégére. Már amikor januárban beírtam a naptárba az edzéstervet, akkor kinéztem a Balatoni Kék túrát, ami a kiírás szerint 37 kilométer, szuper lesz. Az időjárást tekintve pedig ez lehet az én kis jutalmam a múlt hétért - duplán jó, hiszen én akkor is jól éreztem magam, most mégis jár érte kárpótlás egy gyönyörű, napos, bárányfelhős késő nyári nap képében.

Korán keltem és autóval érkeztem Badacsonytomajra pár perccel nyolc óra előtt, majd vonattal tovább Zánkára, ahonnan a túra indult. Az itineren nem volt térkép, ez eléggé hiányzott - turistatérkép ugyan volt nálam, de a szalagozott részek azon nincsenek bejelölve. Szinttérkép sincs, van viszont szöveg, résztávok megjelölve az ellenőrzőpontok között, és a szervezők következő túráinak leírása. Szóval itiner tekintetében lehetne még fejlődni. Zánka felett süt a nap, a volt úttörőtábor kerítése mellett visszatekintek a Balatonra, majd bekanyarodok az erdőbe. Kicsit ijesztő "Viszketeg hernyók a tölgyesben!" táblával találkozom, nem olvasom el a részleteket, csak a piros betűs feliratot, miszerint kerüljük el a hernyókkal való érintkezést. Hát ezt mondani  se kellett volna, abszolút nem terveztem hernyósimogatást. Szerencsére nem is találkozom velük, a tábla viszont még kétszer ismétlődik.
Enyhén emelkedve kanyargok a tölgyesben, majd szőlők közé érünk ki, és most először, még jó messze szembeötlik Hegyestű.

Az a pici félbevágott csúcs a kép közepén, az Hegyestű

Ez egy olyan szakasz, ahol csak kapkodom a fejem, hol jobbra, hol balra, hol hátrafelé figyelek, kis présházak, hamisítatlan Balaton-felvidéki hangulat, balra hegyek, jobbra lent a tó. Az itiner szerint itt kezd emelkedni az út, hát, szerintem azért eddig se volt sík, de tényleg, innen jön egy kaptatósabb szakasz. Szebbnél szebb szőlőbirtokokat kerülgetve hamarosan beérek az erdőbe, kedvem támad futni, aztán egy tisztásra érek, a végében piros rom jelzés, és ott a Szent Balázs templomrom, az első ellenőrzőpont.

Kilátás a romtól, halványan már a Badacsony is látszik

Kapok pecsétet, meg pogácsát és sajtos tallért, utóbbival megtömöm a zsebem, és már indulok is tovább. A következő szakaszon picit eltévedtem. Az itiner szerint letérünk a turistajelzésről, mert az magánterületen halad, aszfalton haladunk, majd balra le Szentantalfa felé. Se jel, se szalagozás, balkanyar van több is, próbálom eldönteni, hogy az alattam elterülő falvak közül melyik lehet Szentantalfa, Locus segítségével igazolom is a sejtésemet. Valószínűleg egy balkanyarral tovább mentem, mert végül nem ott értem le a faluba, ahol az itiner írja, hanem a főúton, a falutáblánál, és találkoztam a kék jelzéssel, ami innentől sokáig jól követhető volt. Átvágtam a falun, majd letértem a forrás felé - szokatlanul bővizű, olyannyira, hogy a köré gyönyörűen kiépített kőmedence túlcsordul, a forrás kifolyója víz alatt van. Átkelek a belőle eredő patakon, és a faluból kiérve újra erdő, majd szőlők következnek. Egy helyen csemegézek is pár szemet a kékszőlőből és a fügéből, miközben a Balatonra, a Badacsonnyal szemközti Fonyód dombjaira és a tó vizén a rengeteg színes vitorlásra nyíló kilátásban gyönyörködöm. (Sajnos a tó az erős fény miatt gyakorlatilag fotózhatatlan volt.)
Aztán megint futok, tájékozódni nem nagyon kell, követem a kék jelzést, és bő 11 kilométernél a Tagyon Birtokon megtalálom a második ellenőrzőpontot. Itt is van pogácsa és friss kútvíz, megtöltöm a palackomat. Pecsét, és megyek tovább, amíg tart a lejtő, addig futok, aztán egy szűk, kanyargós kis ösvény következik sok borókabokorral felfelé a Hegyestű oldalában. Megkóstolom a borókát, nagyon érdekes, egyszerre édes és fanyar, egyáltalán nem savanyú, kifejezetten el tudom képzelni húsokhoz mártásnak. Boróka és cserszömörce között kapaszkodom felfelé, megelőzök egy nagy hátizsákos túratársat. Aztán ő előz meg engem, mert a Hegyestű teteje ugyan nem szerepel az útvonalban, de az itinerben az áll, hogy akinek belefér a szintidejébe, nyugodtan tegyen kitérőt, és én ki nem hagynám, ha már itt megyek el alatta. Nem tudom, hány lépcsőfok és milyen szintkülönbség, de megmászom, és a kilátásért abszolút megéri.

Boróka és cserszömörce

Kilátás

A lépcsőről fotózva

Lefelé már kettesével szedem a lépcsőket, és az útvonalra visszatérve megint futok. Hol a műúton, hol mellette az erdőben visz az ösvény, az erdő itt nagyon szép, sok a gomba, és egyszer csak egy kikericsekkel telehintett kis tisztásra bukkanok.

Végül az aszfalton érek le a hegyről, itt nagyon meleg van, erősen tűz a nap, nem esik jól ez a műutas szakasz, de szerencsére nem hosszú, letér egy mezőre, ahonnan visszatekintve egészen más arcát mutatja Hegyestű:

Itt már azt hittem, ez egy búcsúfotó, de később kiderült, hogy még hosszan elkísér a látvány. Most viszont újra erdőbe érek, hosszú egyenes szakasz következik gyorsgyaloglással, belekocogással egy jó sáros szakaszon, pocsolyákat kerülgetve - vagy épp nem kerülgetve. Ahogy a fotókon is látszik, az időjárás sokkal szebb és jobb, mint múlt héten, de azért az a rengeteg víz ott van a talajban, a növények alatt, időnként szinte kis tavacskák jönnek szembe, na de azért az nagy különbség, hogy most az úton vannak a pocsolyák, és nem fordítva, a pocsolyák között itt-ott egy kis út :) Az erdőből pedig Kővágóörs szélénél érek ki, ez az első, amit megpillantok:

Magányos ló a Badacsony előterében

Gyönyörű. Aztán egyre közelebb jön a Badacsony, de ez azért még csak hozzávetőleges közelség, ami kézzelfogható, az Kővágóörs. A falu szélén balra kanyarodik a szalagozás, bevisz a kőtengerhez, nem is tudtam, hogy itt is van ilyen, pedig nem is kicsi.

Pontosan harangszóra érek a faluba, ahol a művelődési háznál ellenőrzőpont, van mosdó, vécé, víz és szilvás lepény, isteni, kicsit megállítom az órát, amíg megeszem három darabot is, iszom és  beszélgetek egy kicsit a ponton ülő Viktorral, a főszervezővel. Bő 21 kilométernél vagyok, indulok tovább. Az itiner szerint a korábbi években innen aszfalton kellett menni Kékkútig, de most inkább kiszalagozták az utat a Káli-medencén át - jól tették. A falut a Mosóháznál hagyom el, az itt fakadó forrásnak télen-nyáron 18 fokos a vize. Szalmabálás mezőkön haladok, átkelek a Burnót-patakon, bővizű, mint minden mostanában:

Mosóház

Burnót-patak

Az út egy részen együtt halad a kékkúti Theodora tanösvénnyel, a kilátás pedig egyszerűen gyönyörű. Forgószínpad, állandóan változik a táj, még mindig látszik Hegyestű is, egyre közelebb a Badacsony, mögöttem Kővágóörs két temploma, én a hatalmas medence közepén haladok, felettem az ég, körülöttem kitárul a táj, és szinte kézzelfoghatónak tűnnek a hegyek. Próbáltam körbefotózni, nem tudom, mennyire jön át.

Útjelző a tanösvényen

Hamarosan meglátom a kékkúti ásványvízüzemet, mellette pedig a híres és szépen kiépített forrás. Megiszom a maradék vizemet, és teletöltöm a palackjaimat, kicsit meg is nézegetem a tájékoztató táblákat, majd újra a kék jelzésen, helyenként szalaggal kiegészítve átvágok ezen a gyönyörű, hangulatos kis falun.

Kékkút után műúton kelek át, és innen már bekanyargok hátulról Salföldre, a következő ellenőrzőpont a major pénztárában van. Itt frissítés nincs, csak pecsét és egy kis útbaigazítás, mert az itiner és a jelzések alapján nem könnyű eldönteni, hogy a hármas elágazásban merre induljak.
Innentől, az utolsó 9-10 kilométeren vagy eltévedtem, de nem tudom, hogyan, vagy nem ugyanaz az útvonal volt kijelölve, amiről az itiner szólt. Elmesélem a problémámat. Azt mondja az itiner: Aligvár major felé indulunk, a majorig együtt halad a kék és a zöld jelzés, majd a zöld élesen leválik jobbra, de mi megyünk tovább az Örsi-hegy felé a kék jelzést követve.
Oké, elindulok, szerencsére a majort mutatja egy tábla, meg a pénztárban is mondták, merre van. Kapaszkodok felfelé egy füves domboldalban, jobbra-balra kerítések, karámok, lovak. Majort nem látok, legalábbis épületet, kaput, ilyesmit nem. Valóban együtt halad a zöld és a kék, majd a zöld jobbra elkanyarodik... de ugyanakkor a kék is, sőt a szalagozás is! Akkor biztosan jobbra kell menni, bekanyarodom az erdőbe. Egy ideig arra gondolok, hogy esetleg az erdőn túl van a major, de hogy ha ez egy vendégfogadó hely, akkor hogy jönnek ide kocsival, azt nem tudom... mindegy, egyértelmű a jelzés és a szalag. Eldöntöm magamban, hogy biztosan a lovaskarámok alkották a majornak az ebből az irányból látható részét. Az erdő nagyon szép, a Pilis egyes részeire emlékeztet, köves talajjal. Követem a kék jelzést, hébe-hóba szalag is akad. Az itiner szerint "ahol a kék jelzés találkozik a pirossal, köves, kimosott szerpentin következik". Az én kékem az erdőből egy óriási szőlőbirtok széléhez ér ki, se piros jelzés, se szerpentin, meg amúgy is gyanús, hogy tényleg ezen a hatalmas szőlőn kéne átvágnom? Toporgok, majdnem felhívom Viktort, ott a száma az itineren, de ahogy forgolódom, a hátam mögött egy szőlőkarón meglátom a kék jelet. Hát akkor mégiscsak jó, hiába gyanús, erre kell mennem.

Hátsó bejárat, Salföld. Bivalyok, szamarak, szürkemarhák.

Visszatekintés Salföld felett

Az óriási szőlő

Kiértem a túloldalán, kerestem, hogy jobbra, balra, előre? Kék vagy piros jelzés, vagy mindkettő? Hopp, egy szalag jobbra! Akkor menjünk arra. Biztos mindjárt jön a szerpentin. Gyanús volt, hogy az út egyre civilizáltabbnak tűnt, itt-ott egy kidőlt-bedőlt présházat is elhagytam, aztán lassan beértem valamelyik badacsonyi falu határába, a szőlői közé. Itt már szép útjelző táblák vezettek a kéken, általában utánuk egy-egy faágra volt kötve szalag is, egyértelmű volt a kijelölés, nem lehetett eltévedni. Magamban lassanként lemondtam a piros és a kék találkozásáról meg a szerpentinről, de fogalmam sincs, hol hagyhattam el, ha egyáltalán elhagytam, és nem csak az itinerben maradt benne tévedésből.
A présházak közé érve, ahogy egyre kevesebb volt a fa, hirtelen nagyon közelről ugrott elém a Gulács, majd újabb pár házzal arrébb a Badacsony is. A csúcsán megmagasították a kilátót, szabad szemmel is jól látszik lentről, ahogy a fák koronája fölé ér.

Hello Gulács!

Hello Badacsony!

Nézegettem az órámat, nem lesz ez már sehogy se 37 kilométer (sőt, Kővágóörsön Viktor 38-at mondott). Csalódott vagyok, kicsit mérges, persze, kevesebb kilométer is tök szép meg jó, de úgy rákészültem, hogy 38, az mennyire sok már, meg nagyon vártam a köves szerpentint, szeretem az ilyeneket. Ha tényleg kihagytam egy szép erdei szakaszt, az nagy kár, és úgy, hogy sehol nem tévedtem el, ahol azt hittem, ott is megtaláltam a jelzést, végig követtem, nem értem, hogy ez hogy történt. Mindegy, próbálok fejben átállni, hagyni a csalódottságot, a szép részekre gondolni, meg arra, hogy ha tényleg kihagytam valamit, akkor is a legjobb tudásom szerint gyalogoltam-kocogtam sok kilométert gyönyörű helyeken, tessék kiélvezni a végét :)
A műútra leérve keresem, hogy végülis akkor melyik településen vagyok, biztosan jó helyen-e, és igen, szembejön a Badacsonytomaj tábla. A cél a strandon vár, odáig követem a kék jelzést, most futok újra, már fájó combokkal, de jól bírom. Szerencsére egész messze van a strand, még a végén olyan lesz a táv, hogy elfelejtem a csalódást :) Vasúti híd, főút, kapu, és bekocogok, felébresztem a szundikáló pontőrt, megérkeztem. Az én órám szerint 36.11 km lett, végülis a kiírt 37 kilométerhez képest nem olyan rossz, csakhogy nekem pluszban kellene szerepelnie a Hegyestűnek, és Viktor 38-at mondott... Mindegy, most már nem ez a lényeg, itt vagyok a parton, Zánka messze van, Fonyód viszont szemben, és a Balaton gyönyörű.

Szóval felébresztem a pontőrt, kapok pecsétet és jelvényt, leülök, elbeszélgetek vele, felteszem a kérdéseimet az útvonallal kapcsolatosan, iszom a vizemet. Szerinte lehet, hogy nem is tévedtem el, és a 37-38 kilométert csak úgy nagyjából mondták, és a leírt útvonal se biztos, hogy úgy van, de ő nem nagyon ismeri az útvonalat. Van előtte némi csomag az asztalon, rákérdezek, akkor mondja, hogy ja, van kenyér meg lekvár, vágjál magadnak. Magamban fennakadok ezen kicsit, de vágok, eszem egy szeletet, aztán elköszönök, megmártom a kezem a Balatonban, és indulok még pár száz métert vissza a vasútállomásra, az autómhoz. Átöltözöm, még tiszta zokni is van nálam, az nagy élmény :) iszom a finom kékkúti vizet, eszem egy almát, aztán hazafelé feltankolok sós rágcsából is. Szerencsére az idő továbbra is gyönyörű, a hazafelé autózás egy élmény, megnyugszik a lelkem.
Összességében: életem eddigi leghosszabb túrája volt, és nagyon jó idővel sikerült teljesítenem: 5:47 alatt, főleg gyalogolva, de sokszor belefutva, kocogva. Ebben benne van, hogy itt-ott, pl a kővágóörsi csevegésnél megállítottam az órát, arra voltam kíváncsi, hogy ha terepfutóverseny lenne, és nem lennék ilyen laza a pontokon, akkor milyen idő jönne ki, szóval igyekeztem nettó időt mérni. Ezzel a módszerrel jobb időm lett, mint az ugyanezen a távon rendezett terepfutóverseny győztesének :) Az útvonal csodálatos, az itiner már nem annyira, a második lapján leírt jövőbeli versenyek helyett lehetne rajta térkép, és máig nem tudom, hogy az utolsó szakasz leírása megfelelt-e elméletileg a kijelölt útnak, én hibáztam, vagy a leírásban volt hiba? A túra ára elég borsos - nem vagyok tapasztalt, de az általam eddig nézegetett túrákhoz képest gondolom - az árhoz képest lehetett volna bővebb ellátás, frissítés a pontokon. Ami volt, az viszont nagyon finom volt, a célban vártam volna még egy kicsit többet a "ja, van kenyér meg lekvár, kenj magadnak"-nál. Szóval ár-érték arányban tudnék javítani, talán ezen az is segítene, ha többen jönnének, mindössze 56-an indultunk az összes távon (két túratáv és két futóverseny). A táj, az útvonalvezetés viszont nem tud már ennél szebb lenni, főleg az évnek ebben a szakaszában.
És még egy epilógus, amin gondolkodtam a vége felé: hogy mi különbözteti meg a túrát a terepfutástól. A tempóm 9:35 lett, gyaloglásnak nagyon jó, de érdekes, hogy a nyár eleji két terepfutásom nem sokkal jobb, 9:28 körüli tempó volt, gyakorlatilag egyenértékű. Mégis, azokat futásnak értékeltem, annak éreztem, ezt meg túrának. Tudom, hogy sokaknak a tempó dönti el, valamennyi alatt futás, felette túra. Én meg most úgy gondolom, a klasszikus "fejben dől el" mondat érvényes itt is. Terepfutócipőben mentem, mert bakancsom nincs, de zsebes rövidnadrágban, mert fontos volt a zseb, és nem kellett a futónadrág. És azzal indultam el, hogy túrázom, igyekszem tempósan gyalogolni, ha jólesik, belefutni. Nem fordítva, hogy futni indulok, és ha nem esik jól, majd belegyaloglok. Számomra itt a különbség, az érzés dönti el, és ezt most, ezen a túrán tapasztaltam meg.


36.11 km     Idő: 5:47      Tempó: 9:35     Szint: 657 méter