Felső-mátrai csavargások

Ott hagytam abba a túrabeszámolókat, hogy megmásztuk a Keleti-Cserhát tetejét, és Garábnál megszakítottuk a kék túrát. Ezen a napon a szállásunkat is áthelyeztük a Mátrába, mégpedig Mátraszentlászlóra, a Kétkerék Vendégházba. A kétnapos hotel-luxus után olyan helyet kerestünk, ahol kényelmesen elférünk öten, van saját konyha, de azért kínálnak reggelit is, és közel az erdő, ne kelljen autóval menni a túrák kiindulópontjáig. Mátraszentlászlón meg is találtuk ezt a vendégházat, amelynek az utcáján konkrétan átmegy a kék jelzés, ami az utca végén belefut a sárgába, és tényleg néhány száz méter az erdő és a Vörös-kő-kilátó. Mivel a tepkei túránk után érkeztünk ide, először is vendéglőt kerestünk és jól is laktunk a kilátóról és a hegyről elnevezett Vöröskő étteremben, aztán a pihenésé volt a délután. Közben azonban már tervezgettük, hogy merre menjünk, mit is nézzünk meg másnap a látnivalókban bővelkedő Felső-Mátrában. Péter a Vörös-kő-kilátótól Mátraalmás felé akart menni a Galyavárat megmászni, én is szívesen tartottam volna vele, de bizonytalanok voltunk abban, hogy a gyerekek mennyire bírnák. Végül megállapodtunk, hogy a kilátóig és onnan a mátraalmási elágazásig együtt megyünk, aztán kettéválunk, és én a gyerekekkel csinálok egy háromfalu-kört: felfűzzük egy túrára Mátraszentimrét és Mátraszentistvánt, amíg vissza nem érünk újra Szentlászlóra.

Így is lett, a kilátóból megcsodáltuk a Kékestetőt és a Galyatetőt, meg az elénk táruló további csúcsokat, aztán nem mentünk le a hegyről, hanem a gerincen indultunk tovább addig, amíg csak az útjelző tábla nem mutatta a mátraalmási irányt. Ott egy hirtelen döntéssel Csongor Péter mellé szegődött, így én a két nagyobbal mentem a könnyebbik úton. A kék kereszt jelzés gyakorlatilag visszamegy Mátraszentlászlóra, de a falu szélén megbújó kis házak között húzódik, olyan környezetben, hogy minden második nyaralót szívesen a magaménak tudtam volna. Aztán egyszer csak kibukkan a Három falu temploma mögött – ennek a kis kőtemplomnak az a története, hogy a három kis falu nem tudott megegyezni azzal kapcsolatban, hogy hol épüljön meg, így aztán az érsek kijelölte ezt a mindegyik falutól azonos távolságra lévő kis helyet. Amikor néhány éve itt jártam, még messze nem volt ennyire körbeépülve, most már utca van mögötte. 

Három falu temploma

Továbbhaladva gyönyörű bükkös erdőbe értünk sok patakátkeléssel, nagyjából szintben haladva, könnyű, de nagyon látványos és élvezetes szakaszon. Ez még Regőnek is tetszett. Aztán szépen besétáltunk Mátraszentimrére, ami a három falu központja – és hozzá tartozik még Galyatető, Bagolyirtás és Fallóskút is. Itt van bolt és kávézó (meg saját templom és Szent Imre - szobor), részben ezért is választottuk ezt a kört a mai túrára, így ugyanis gyalogosan eljuthattunk a boltba, ami a hátralévő napok élelmiszer-ellátásában fontos lelőhely volt. Tehát ittunk egy finom kávét Marcival, Regő is kapott egy üdítőt, majd átsétáltunk a boltba, hogy némi terhet helyezzünk a hátizsákjainkba, aztán a zöld sáv jelzésen folytattuk utunkat Mátraszentistván felé. 

Jó ideig lefelé tartottunk egy patakvölgybe, én már tudtam, hogy meglesz még ennek a böjtje, hiszen a faluba a sípályán keresztük vezet majd az út. De legalább árnyékos volt, mégpedig sűrű, sötét és nagyon szép. Aztán persze emelkedni kezdett, ezt a gyerekek mindig jobban bírják, mint én, néha csak hallottam őket, de nem láttam. Egy kisebb tisztáson bevártak, ez már a sípark területe volt, tanösvénytáblákkal. Újabb árnyékos szakasz után már vártam, mikor érünk ki a sípályára. 

Különleges látványt nyújtottak az álló felvonók a napsütésben, havas táj helyett virágos rétek felett. Keresztben vágtunk át alattuk, és megkerülve a pálya kis víztározóját, Mátraszentistvánra érkeztünk. Reménykedtünk egy fagyiban vagy jégkrémben, de semmi ilyesmit nem találtunk, pedig az utolsó kilométer emelkedett is és napos is volt, viszont nagyon közel volt már Mátraszentlászló és a szállásunk, ahol a hűvös szobában pihenhettünk, zuhanyozhattunk, sőt a medencét is használhattuk a kertben. Péter és Csongor eközben sikeresen megmászták a Galyavárat, nem sokkal utánunk értek haza, és a csúcson még függőágyban is pihentek egy kicsit.

Utolsó teljes napunkba megint tettünk egy kis kék túrát is, és most mind együtt mentünk – bár ebben is volt egy kis kétfelé osztódás, nem is mi lennénk, ha nem lenne. A cél Ágasvár volt, majd a Csörgő-szurdok. Most egyenesen Mátraszentistván felé indultunk a kéken, és az ágasvári turistaházig rajta is maradtunk. Pecsételés után a falu szélén szép nyomvonalon halad a kék, egészen más szögből lehet rálátni a sípályákra, miközben nyaralók és vendégházak mellett bandukolunk, és arról álmodozunk, hogy milyen jó lenne itt egy saját hely. Minden csendes, kevesen vannak, azok is biztosan alszanak még, pedig mi is egy kiadós reggeli után indultunk.

Lassan, nem megerőltetően emelkedünk, amíg el nem érjük a kék és a kék háromszög jelzés elágazását. Itt már komoly sziklák jelzik a közeli Ágasvár csúcsát. Én egyszer jártam itt, a Mátrabérc túrán, emlékszem a meredekségre, ennek tudatában kérdezem a csapatot, akar-e valaki velem tartani. Marci és Csongor jelentkezik, mi nekivágunk a kék háromszögnek, Péter ezúttal Regővel a kéken marad, és megbeszéljük, hogy a turistaháznál találkozunk.  

A mi ösvényünk bizony keményen emelkedik, még Marcit is próbára teszi néha, izgalmas és sziklás – időnként tényleg sziklamászásra emlékeztet. Sok a gomba, szép az erdő, néha a fák között meggyőződhetünk arról, hogy már elég magasan vagyunk, a gyerekeket a csúcsról nyíló látvánnyal biztatom és a mátrabérci emlékekről mesélek. Aztán meg is elevenednek, mert ott vagyunk, jár a csúcscsoki, és nem csalatkoznak: tényleg van mit csodálni. Én meg őket csodálom az országnak ezen a fantasztikus pontján.

Lefelé még izgalmasabb, meg is kérem őket, hogy maradjanak még egy percre a sziklán lábat lógatni, hadd fotózzak. Aztán lemászunk a sziklákon, és azt találgatjuk, milyen messze lehet a turistaház, vajon át lehet-e menni a tisztásán, vagy kerülni kell, hol tart a felújítás és a többiek ott vannak-e már. Aztán meghalljuk Regő hangját, elénk jött – bizony ők már meg is ittak egy üveg frissítőt, mire mi odaértünk, ugyanis meglepetésünkre nem kell kerülni, és a büfé is üzemel! Pecsételünk, pihenünk, mesélünk, és nekünk is jár egy üdítő és egy Balaton szelet. A turistaház után nagyon röviden maradunk csak a kéken – a jelenleg összevissza és apró szakaszokban meglévő mátrai kéktúránkat majd úgy szeretnénk összekötni a Cserháttal, hogy Garábról elgyalogolunk Mátraverebélyre és onnan Ágasvárra, így pótolva a lyukakat.

A zöld sáv jelzésre váltunk a Csörgő-patak völgye felé. Előző nap tudtam meg anyukámtól, hogy az a festmény, amely gyerekkoromban a nagyszüleim hálószobájának falán lógott, most pedig anyuék nappaliját díszíti, ezt a patakot ábrázolja. Próbáltam is neki olyan fotókat küldeni, amik hasonlítanak a festményre. De itt még arrébb van a patakvölgy, először hosszan ereszkedünk az árnyékban, amíg el nem érjük a zöld négyzet jelzést. Távolabbról mellénk csatlakozik a patak, aztán egészen leérünk a völgyébe, át is kelünk rajta, van, hogy bozótosba veszik az út. Nagyon vadregényes, romantikus völgy kidőlt fákkal, kis csobogókkal, egy kis család mezítláb kerget egy erdei békát a vízben.

Elérjük a Hutahely pihenőjét, ahol a régi üveghuta mellett uzsonnázunk, a gyerekek megmásszák a túlparton álló jellegzetes sziklát is, aztán lassan elhagyjuk a patakmedret, és felfelé kezdünk kapaszkodni a völgyben. A cél megint a sípálya, de most egy másik útvonalon vágunk át rajta, és az út vége ugyanaz, mint előző nap: napos emelkedő Mátraszentistvánon át Mátraszentlászlóra, szinte egyenesen a medencébe.

Sosem tudunk úgy nyaralni, hogy úgy érezzük, mindent bejártunk az adott környéken, szerintem ez lehetetlen küldetés, és itt sem volt máshogy. Bátran ajánlom mindenkinek a Felső-Mátrát, aki természeti élményekre és látnivalókra vágyik, és ha valakinek az is szempont, hogy míg odahaza 35 fok van, addig itt 7-8 fokkal kevesebb, az is megtalálja a számítását. Hazafelé pedig ne hagyjátok ki Mátraszentimrén az Ásványmúzeumot sem!

Első túra: 8 km, kb 275 méter szintemelkedés.

Második túra: 11,3 km, kb 370 méter szintemelkedés.